hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

Veszedelmes viszonyok Kvartettben – Heiner Müller-ősbemutató a kolozsvári színpadon

[2006. dec. 13.]

Bukaresti magyar ősbemutatója után ma, december 13-án este 8 órakor Kolozsváron is bemutatják Heiner Müller Kvartett című művét az Állami Magyar Színház színpadán felépített studióterében. A szerző Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című regényéből inspirálódott.

„Azt hiszem legerősebb indíttatásom az, hogy a dolgokat csontvázukig lecsupaszítsam, hogy lekaparjam róluk a húst és a felszínt. Ha ez sikerül, akkor úrrá lettem rajtuk.” – vallja Heiner Müller német drámaíró, a Kvartett szerzője.

Az előadásban a magyarországi Buza Tímeát (Merteuil) illetve Demeter Andrást (Valmont) láthatjuk. „A szöveg virtuozitása mindkét színész részéről különleges hozzáállást igényel, hiszen az előadás folyamán több szerepet is el kell játszaniuk, ráadásul egymás között váltogatják a nemeket s szerepeket, és mindennek a tetejébe, ott az átütő erejű, színházi nyelven megfogalmazott, jól artikulált szöveg, illetve annak gyilkos humora. Ez Heiner Müller első olyan darabja, amelyben magánéletének problémáiról szól, saját viszonyulásáról a nőkhöz, de nem önéletrajzi mű formájában. Ellenkezőleg: miközben csontig hatol a hatalmas emberi anatómiában, a nézőt kényszeríti arra, hogy saját múltjával, a tulajdon bűneivel szembesüljön egy olyan modern purgatóriumban, amely az emberiséget fenyegető katasztrófával összefüggésben a kultúra és a természet kihalásának veszélyét hordozza, és ahol a nemek között közötti kapcsolatok tönkremenetele kétségkívül aktuális téma marad.” – nyilatkozta Tompa Gábor, az előadás rendezője.

Kvartett - Kolozsvár, 2006
(fotó: Florin Biolan)

Az előadást a Csepűrágó Alapítvány, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Nottara Színház (Bukarest) és a Metropol Ifjúsági Színház (Bukarest) hozta létre. Partnerek: Égtájak Iroda (Budapest), ARCUB (Bukarest) és a Román Színházi Szövetség (UNITER). Támogatók: a Magyar Kulturális Intézet (Bukarest), TENDER (Bukarest), valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM - Budapest).

(Forrás: huntheater.ro )

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License