hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
transindex projekt
partenereink

HAMLET ADATBANK

erdélyi előadások & kritikák

sztár
keresés    

* Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós

Kantarzsíni bolhapiac


Bemutató időpontja: 2012.01.13.

A Kantarzsíni bolhapiac szó, zene, mozgás és látvány elegye. Folytatja a Figura hagyományát, amely szerint egyedi színpadi nyelven szólalnak meg új, kifejezetten erre a színházra, társulatra születő történetek.
Kantarzsín egy képzeletbeli, hegyek között fekvő kisváros, ahol évente egyszer napnyugtától napkeltéig bolhapiacot tartanak: sorra érkeznek az árusok, hogy az éjszaka felpezsdülő vásár során eladják portékáikat, esetleg újakkal gazdagodjanak. A helyi figurák mellett – mint például a csencselő kocsmáros és kissé megbuggyant felesége, a verekedős csávó vagy a dögös csaj – megjelennek ilyenkor idegenek is, például egy sikerorientált üzletember, aki mindenkinél jobban ért a szemfényvesztéshez. Reggelre jó néhány áru gazdát cserél, némelyik mintegy sorszerűen az eladó nyakán marad, miközben valamelyest beleláthatunk minden szereplő életébe, vágyaiba is, tanúi leszünk megnyugtató és felkavaró fordulatoknak. Olykor érzelmesen, máskor metszőn szól a zene. Mese. Felnőtteknek. (Sebestyén Rita)


Kapcsolódó


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License