hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
transindex projekt
partenereink

HAMLET ADATBANK

erdélyi előadások & kritikák

sztár
keresés    

Interferenciák 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál
2012. November 27. - December 9.

Az Interferenciák harmadik kiadása idén egybeesik a kolozsvári színház fennállásának 220. évfordulójával. Talán nem is lehetne méltóbban megünnepelni ezt a jelentős évfordulót, mint azzal, hogy vendégül látnak néhányat napjaink legizgalmasabb színházi törekvései közül.

Az idei fesztivál fő témája a színház és zene közötti kapcsolat, a „hangok párbeszéde”.

A kortárs színházművészet egyik törekvése, hogy a műfajok közötti viszonyokat újraértelmezi. Ugyanakkor a drámai formában is tetten érhető a zenei struktúra: az a fajta színházi struktúra, amit én szeretek, nagyon hasonlít egy zenei mű szerkezetéhez, amennyiben nem a „mese” a fontos, hanem a partitúra és az előadás módja, mikéntje. Így a színház, mint szintetikus és totális művészet mutatkozik meg, és ezt a jelenkori színházi törekvésekben nagyon jól nyomon lehet követni. Amikor összeállítottuk az idei fesztivál műsorát, szem előtt tartottuk, hogy melyek azok a világszerte is kiemelkedő előadások, amelyek olyan alkotók keze nyomán születtek, akik nem kizárólag színházi emberek, hanem zenei téren is jelentős alkotók. Vagy melyek azok a produkciók, amelyek megkísérlik újrafogalmazni e két, tulajdonképpen mindig is összetartozó művészeti ág viszonyát - vallja Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója.

Elérhetőség

Fesztiváligazgató: Tompa Gábor

Staff: Biró Eszter, Biró István, Bodolai Balázs, Bodor Emőke, Borsos Levente, Csüdöm Ildikó, Deák Ilona, Dimény Áron, Fülöp Noémi, Claudiu Groza, Ketesdy Beáta, Majoros Csilla, Molnár Levente, Pál Attila, Rózsa Sarolta, Nicoleta Rusu, Mirela Sandu, Szepessy Katalin, Simon Judit, Tompa Eszter, Török Tihamér, Vajna Noémi, Visky András

Postacím: Emil Isac u. 26-28. szám, Kolozsvár 

tel.: +40-264-593468
E-mail: office@huntheater.ro

Honlap: http://www.huntheater.ro/interferences

facebook.com/interferences.festival

MEGHÍVOTT ELOADÁSOK
Stúdióelőadások: 25 RON
Nagytermi előadások: 20 RON

INTERFERENCES GRAND jegycsomag a 11 nagytermi előadásra (50% kedvezménnyel): 
Max Black, Gianni Schicchi, Les Corbeaux, Blutopia, A király halódik, 
Anamnesis, Illés próféta széke, Ukcsuk-ga, Gulliver utazásai, Az ígéret földje, 
Egy őrült nap avagy Figaro házassága
110 RON

A KÁMSZ ELŐADÁSAI
(hagyományos jegyárak)
Stúdióelőadás: 15 RON
kedvezményes jegy: 10 RON*
Nagytermi előadás:
15, 12 illetve 10 RON 
kedvezményes jegy ára: 
10 RON*
Leonida Gem Session című előadás jegyára:

Születésnap, valamint a Hedda Gabler című előadások jegyára:
20 RON

25 RON

 

A jegypénztár nyitvatartási ideje: 
naponta 10,00-13.00 és 15.00-18.30
tel: +40-264-593468.

Online jegyvásárlás teljes árú jegyek esetén a Biletmaster.ro honlapon lehetséges.

 


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License