HAMLET

Alice Georgescu

Valahol Európában

Observatorul Cultural, 2009-03-26

REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé

Néhány évvel ezelőtt a többé vagy kevésbé kritikus eszmecserék népszerű tárgya volt a színházfesztiválok szükségessége. Súlyos férfiak és energikus hölgyek töltöttek (gyakran épp az efféle találkozók alkalmával) hosszú órákat azzal, hogy megállapítsák, hasznosak vagy sem a fesztiválok a nemzeti és/vagy helyi színházmozgalom számára, hogy a szervezők alkalmasak-e vagy sem a megszervezésükre, és hogy a nézők elég felkészültek-e a befogadásukra. Telt-múlt az idő, az ehhez hasonló nézeteltérések aktualitása megkopott, de a téma időről időre előkerül még. És nem mindig ok nélkül. Mert Romániában a hagyományos turnék majdhogynem teljes eltűnésével a fesztiválok néha mintha átvennék az előadások utaztatásának szerepét (előadások, melyeket városról városra hordoznak, függetlenül az illető esemény tematikájától), mint hogy a repertoárszínházak egyre nehezebb fennmaradása közepette a fesztivál a fenntartó és a sajtó előtt jó alibiül szolgál a tevékenység hiányára („Ugyan csak egy előadást hoztunk létre ebben az évadban, de lám, micsoda fesztivált rittyentettünk!”). Mindez azonban többnyire a kritikusokat ejti aggodalomba. A fő haszonélvező, a közönség szempontjából a dolgok gyökeresen másképp néznek ki, és a bölcs okfejtések értelmüket vesztik. Mert a közönségnek szüksége van fesztiválokra. És ezt a kritikusok is tudják.
 
2009 március 17-én Sepsiszentgyörgyön, a helyi Tamási Áron Színház otthonában új fesztivál született. Keresztneve: Reflex, családneve: Nemzetközi Színházi Biennálé. Apja, egyszersmind keresztapja (hisz a színházban minden lehetséges), Bocsárdi László, a szervező intézmény igazgatója és Románia egyik legfontosabb rendezője vette magának a – dicséretes, ugyanakkor rizikós – bátorságot, hogy „felszerelje” a csendes Kovászna megyei várost egy garantált színvonalú és európai nagyságú kulturális rendezvénnyel. Így esett, hogy a napokban (hisz a fesztivál jelenleg javában zajlik) nem szerény társulatok tucat-előadásai, hanem Közép-Európa néhány leghíresebb színházának díjazott, vagy legalábbis komoly díjakra felterjesztett rendezései érkeztek Sepsiszentgyörgyre. A górcső alá vett földrajzi egység számunkra – akik szinte kizárólag angol, francia, olasz, és újabban orosz vendégjátékokhoz szoktunk (vagy ki tudja?) – némiképp exotikus, lévén hogy a kontinens közepe ebből a kulturális szempontból az elmúlt években meglehetősen ismeretlen maradt előttünk. A Reflex Fesztivál ígyhát kártevő csorbát köszörül ki azzal, hogy németországi (a berlini Deutsches Theatert), lengyelországi (a krakkói Stary Teatrt és a lublini Scena Plastyczna KUL-t), csehországi (a prágai Divadlo Komedie-t), magyarországi (a budapesti Katona József Színházat és József Attila Színházat, valamint egy független színházi produkciót), és természetesen romániai színházakat (a bukaresti Odeon Színházat, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházat, valamint a vendéglátó-színházat) vonultat fel. E színpadok (melyekhez adódik még néhány táncegyüttes stb.) előadásai, akár a tematikus főprogram részeként, akár a kapcsolódó programok közt kaptak is helyet, olyan sui generis repertoárt alkotnak, amivel egy igazán európai színház, a szellemi elitek ország- és nyelvi határoktól független színháza bárhol és bármikor felvonulhatna. Mert az előadások alkotói közt olyan nevek szerepelnek, mint Michael Thalheimer, Jan Klata, Leszek Madzik, Dusan D. Parizek, Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor, Ladányi Andrea-Borlai Gergő, Alexandru Dabija, Radu Afrim és Bocsárdi László.
 
A Tamási Áron Színház hatvanéves fennállását is jelölő sepsiszentgyörgyi biennálé (egy ügyetlen fordítás következtében néhány újságíró elég komikusan „a megünneplés alkalmából szervezett fesztiválról” beszélt) következésképp egyértelműen olyan rendezvény, melynek művészi színvonala magas, profilja jól egyénített, és amely valóban nemzetközi. Vajon szükség van rá ma, a sokat emlegetett világválság közepette? Jobban, mint valaha, mondanám – és a mindig zsúfolásig telt nézőtér, a (román, magyar és – ahogy valamikor mondtuk – más nermzetiségű) nézők lelkes visszajelzése megerősít ebben. (Dicséretet érdemel a helyi és megyei hatóság is, amiért megértették a fesztivál fontosságát, és nagylelkűen támogatták létrejöttét.) Vajon szükség lesz rá holnap, 2011-ben, és holnapután, 2013-ban, és...? Ugyanannyira, mint ma, függetlenül attól, hogy mit hoz a jövő. Válságok jönnek és múlnak, ha bölcsebbé nem is, de figyelmesebbé téve minket a körülöttünk élő emberekre – és önmagunkra. A színház pedig, ahogy azt örök kortársunk, Shakespeare mondja, tisztábban tárja elénk, kik vagyunk, és kik lehetünk. Sepsiszentgyörgyön, Erdélyben, Romániában, Európában, a világban, a naprendszerben, a világegyetemben. És a saját szívünkben.
 
Fordította: Boros Kinga