HAMLET

Jankó Szép István

A vörös szoba

, 2004-12-02

Bevallom, csaltam. Kétszer láttam. De még megnézném.

Aki látta, talán emlékszik a Twin Peaks vörös szobájára: ahol a gonosz és jó szellemek találkoznak, ahonnan a halandó (Cooper ügynök) már nem ugyanúgy tér vissza, ahova a belénk oltott mérhetetlen kíváncsiság üldöz. Átjáró a természetfeletti tartományba, a hiedelmek megjelenítője, ahol minden titkos félelmünkkel találkozunk. Lynch filmje annak idején magával ragadott, de sohasem gondoltam volna, hogy ezt el is lehet táncolni. Az a könnyedség, ahogy a túlvilági lényeket a mi világunkban sétáltatja, már akkor Tamási Áronnak a székely hiedelem világot közelhozó írásaira emlékeztetett. Nem véletlen talán, hogy szintén Udvarhelyszékről érkezett koreográfus állította színpadra a Nagyváradi Filharmónia Magyar Néptánc együttesének legújabb produkcióját Boszorkánytánc címmel – egy igazi néptánctvinpíkszt.

Egyből az első mozzanat a kellő alaphangulat megteremtését célozza: egy „igazából megtapasztalt” boszorkánytörténet meséjét hallgatjuk végig.

Szokványos életkép az első igazi táncos jelenet, esküvői készülődés, aztán mulatság, egyre emelkedő hangulat, „nem történik semmi” – mármint semmi boszorkányos. Épp a legpajzánabb erdélyi táncot, a medvést táncolják, mindenki nagyon jól mulat, hiszen igazi beleéléssel láthatjuk a medvést, amikor egyszer csak feltárul, az addig fura kellékként a színpadon álló zöld szekrény. És minden megváltozik. A zöld boszorkány színre lépése megfagyasztja a levegőt és néhány pillanat alatt igazi színpadi élménnyé válik az előadás. Megértjük a kicsit elhúzódó mulatós jelenetet is (annál erősebb a kontraszt), a zöld kendőben csúfolódó legények táncát is. Az egyszerű néptánc-keretből is kilép az előadás, a szereplők is hirtelen szimbólumokká válnak, hiedelmek megtestesítőivé. A boszorkány hatalmát sugallja, ahogy a „tömeget” forgatja, manipulálja.

Itt talán érdemes egy kis komoly kitérőt tenni a boszorkányok természetrajzával kapcsolatban. Boszorkányok márpedig nincsenek, mondatja velünk Könyves Kálmán és azóta is minden természettudományos ismeretünk. Mégis létezik mai napig kultuszuk, aminek nem lehet egyedül az emberi butaság a termőtalaja. Tehát mégis vannak – kell, hogy legyenek, kell hogy legyen valamiféle alapja annak az erőnek, amit a néphit róluk feltételez. (A boszorkányság mesterségének velejét kitűnően írja le Makkai Sándor Ördögszekér című regényében Báthory Anna példáján) A boszorkányok legfőbb hatalma, hogy megbabonázzák a férfiakat. Persze más varázslatokat, rontásokat is a számlájukra írnak, ám ezeket lehetetlen bizonyítani, a (többnyire külsőleg is vonzó) boszorkányok miatt a korábbi életüket felhagyó férfiak története viszont konkrétum. Érzésem szerint (és a természetfeletti ösvények kutatását másokra hagyva) ennek a hatalomnak egyértelmű a magyarázata. A régi korok merev erkölcsei és szexuális tabui szinte kiválasztottnak, emberfelettinek láttatták azt, aki fittyet hányt az egyház és a társadalom szexuális tilalmaira, azt a nőt, aki szabadon és gátlások nélkül élte szexuális életét. Ehhez persze rejtett helyszínek kellhettek (ha lehet még félelmesebb-csigázó ködbe burkolva szeánszaikat), hiszen könnyen máglyán találhatta magát az egyszeri boszorkány. Ez a dévaj szabadság és törvényenkívüliség lehetett az a csábító erő, ami – talán még a matriarchátus domináns asszonyainak emlékét ébresztve tudat alatt – elvarázsolta a férfiakat (Jung is ír a „szajha-szerelemről” – a férfiak egyik legalapvetőbb vonzódási formájáról).

Ha ezt a vonzalmat (és az ezzel való tudatos visszaélést) tekintjük hát a boszorkányok fegyverének, akkor merészen értelmezhető a tömeget bábként forgató zöld boszorkány képe. Ugyanezt a gondolatot erősíti a következő kép: a gyimesi táncok alatt a zöld boszorkány teljesen átveszi az uralmat a tömeg férfiai fölött, maga is férfitáncot jár, párját elhagyva mindenki köré gyűl, az ujj-köré-tekerés táncon felüli kifejezését mesterien alakította Polgár Emília – szegény férfiak egymást túllicitálva ropogtattak, a boszorkány előtt (Brugós Sándor szólója maradandó élmény), de ő csak a kezdeti jelenet vőlegényét célozza meg és el is csavarja a fejét. Az esküvői jelenet ilyen felfordítása azonban csak a kezdet. A zöld boszorkány sikerét (aki látszólag a volt szeretőjét szerette vissza) újabb fordulat követi. A kesztyűt felvéve a menyasszony is lepaktál egy boszorkánnyal, több boszorkány-sztereotípiát is felvonultatva: verejtékből szerelmi bájital, valamint a kicsit „Obi Van Kenobi-s” hatalom-átadás (halála előtt minden boszorkány kijelöli utódját). Sikere tökéletes, a zöld boszorkány bűvereje fekete tyúk formájában felrepül az addig egymás karjaiban levő párról, a vőlegény visszatér párjához, a zöld boszorkány ismét kirekesztődik a közösségből.

A meglepetéseknek nincs vége. A természetfelettiség zöld szekrényéből előkerülő vízben megmártózva minden nő visszanyeri párját, mintegy lemosva a zöld boszorka rontását, a régi harmónia érzését árasztja az egész közösség által énekelt többszólamú kórus is – a népdal „Kodályos” feldolgozásával és igényes előadásával dramaturgiai szerepét is remekül betölti, olyan pluszt ad az előadásnak, amivel nem sok társulat kényezteti a nézőt. A párok újra egymásra találnak, de mintegy bosszút állva a hűtlen férfiakon, a nők kezdenek uralkodni. Így aztán a megtisztulásnak hitt szertartás is inkább az új, menyasszonyból lett boszorkány átka a riválisnak hódoló férfiakon. Kitűnő érzékkel választott táncanyag a román, amiből tömegjelentet lehet formálni és elmesélni, ahogy az új boszorkány az egész közösségen uralkodni kezd – ahogy a zöld boszorkány hatalmát az öntudatlanul forgatott tömeg fejezte ki, az új boszorkány hatására egyszerre, megint csak szinte öntudatlanul, hullámzik, ugrál a tömeg. Ő is körbe táncol a férfiakkal, csábító boszorkánnyá lesz.

Hogy a twin peaks-i történet beteljesedjék (ahol Cooper ügynök is addig kereste az ördögöt, míg megtalálta) a gonosz erőkkel lepaktáló új boszorkány felett, a zöld boszorkány újra életre kel és mókásan félelmetes szópárbajba, majd kontakt-párbajba kezdenek. Ez aztán józanító hatással van a tömegre (az újabb közvélemény-változást a menyasszony-boszorkány hatalomátvételekor levetett ruhák visszavétele mutatja), mindkét boszorkány kimutatta foga fehérjét, úgyhogy az ítélet sem marad el. A két boszorkány zöld szekrénybe való visszahajítása kicsit székelyes eufémia a máglyához képest.

A gonosz erőktől így megszabaduló vőlegény életében újra helye van a tiszta érzelmeknek, és a rendező ezt a szájunkba is rágja: a kezdeti jelenet mozgásai és éneke éled újra egy új pár megjelenésével. Talán átfogóbb élménnyel maradunk, ha ezt a mi fantáziánkra bízta volna.

Hogy ki ölte meg Laura Palmert, azt ebből az előadásból sem tudjuk meg (de kit érdekel?), azt viszont igen, hogy a jelek szerint ő is boszorkány volt. Meg azt is, hogy milyen nagyszerűen lehet egy jól kiválasztott témát táncos nyelven közreadni, mennyi eszköz és lehetőség fér meg a néptánc katalizálta előadásokban.

A viszonylag fiatal társulatra jellemző egy-két gyengeséget (egy következetesen külső-lábas marosmenti) teljesen feledteti a rendezés, a sok ötlet és a tánccal mesélés igazán élményszerű sodra. Azt is mondhatnók, hogy könnyű volt, hiszen a rendező-koreográfust dramaturgiai ötletekkel színész-táncos és dramaturg is segítette, koreográfiai segítséggel és fél szereposztásban tánccal is részt vesz Erdély talán legjobb táncosa, a kórus megalkotásában pedig ének szakos főiskolai tanár működött közre, ez azonban semmit sem von le az előadás értékéből. Számomra a Boszorkánytánc az utóbbi évek legjobb néptánc-színpadi előadása Erdélyben.