szerkeszti: 
Fekete Edit Orsolya
Új lakó a kolozsvári színpadon
Szabadság, 2004-06-05
Amikor színházba készül az ember és belebújik szebbik ruhájába, jól teszi, ha otthon hagyja elôítéleteit, elvárásait, különben nagyon meglepôdhet. Különösen érvényes ez akkor, ha a Newcastle-i (Nagy-Britannia) Northern Stage Ensemble vendégszereplésében, Eugéne Ionesco: Az új lakó című darabját készül megtekinteni.
Hogyha idegen országba utazunk, illik alkalmazkodni az ottani kultúrához, de talán mégsem ezért késik a bemutatón húsz percet az elôadás kezdése. A közönség azonban nem türelmetlenkedik; szép a nemzeti sokszínűség, igényelni lehet magyar vagy román szinkronfordításhoz néhány német gyártmányú fülhallgatót.
A színdarab cselekménye elsô találkozásra egyszerűnek tűnhet, azonban ez az a darab, amelyrôl nyugodtan elmondható, hogy semmi sem az, aminek látszik. Kísérteties ember költözik egy új lakásba s elkezdi tervezgetni mi hova kerül, ha a bútorszállítók megérkeznek. A nézô nem is tudja, melyik az a pillanat, amikor a gépszíj hirtelen elragadja és sodorni kezdi egy kaotikus világba, amely pattanásig telik feszültséggel, és amelynek megértésére még csak próbálkozni sem érdemes. Két keménykalapos figura kezdi hordani a "kis otthonosságokat", azonban a hurcolkodásnak se vége, se hossza. A bútorok mértéktelenül özönlenek, az özönlés tempója egyre gyorsabb, a tárgyak fenyegetôen, önállóan kezdenek mozogni, s cella- vagy éppen koporsónyira szűkül a mozgástér.
Az életünk során gyűjtött, hozzánk nôtt tárgyak elöntenek, megfojtanak bennünket, röviden így lehetne összefoglalni a színpadon ábrázolt helyzetet. A képletes szituáció konkrét ábrázolása groteszk, komikus jelenetek sorát teremti. Az ábrázolás sokszínűsége a darab olyan értelmezését is lehetôvé teszi, hogy az új lakót elborító bútordarabok tulajdonképpen a tárgyakhoz fűzôdô emlékeket is jelentik, sôt talán csak az emlékeket, amelyekbe bezárkózva lélekben is elszakadhatunk a minket körülvevô világtól.
A színészek alakítása egyértelműen nagyszerű. A fecsegô házvezetônôt játszó Joanna Holden remekbe szabott figura, aki ha nem beszél, akkor énekel, vagy dúdol, s minden erejével és bájával arra akarja rávenni az új lakót, hogy vegye igénybe szolgálatait. Jelmeze, amint a többi szereplôé is, nagyon jól tükrözi jellemét: fekete-fehér pöttyös köténykéje a társadalmi státusát, orrában felfelé kunkorodó fekete lakkcsizmája boszorkányos lelki világát.
Francisco Alfonsin az új lakó szerepében remekül alakított. Kimért, kecses, néha szinte agresszív mozdulatai jól kifejezik tébolyodott szorongását. Aránylag keveset beszél a darab folyamán, azonban egyik leghatásosabb jelenet az, amikor a tárgyak önmaguktól mozgásba lendülnek, ô pedig egy varrógépet hajtva, közel öt percen keresztül, önnön játékának rabjává esve, eszeveszetten mondja, majd kiáltozza, hogy "there", azaz oda.
A két keménykalapos bútorszállító, Jim Kitson és Mark Calvert Chaplin-t idézô, némafilmbe illô figurák. Fehérre sminkelt arcuk a cirkuszi bohócokra emlékeztetnek, azonban nem a humor, hanem a groteszk erejével hatnak. Kisszékeket, vázákat hordanak, olyan erôfeszítéssel, amilyent még a nagyobb bútorok sem igényelnek, ezzel is tudatosítva a nézôben, hogy nem egyszerű tárgyakról van szó, minden jelképes formát ölt.
Az elôadás zenei aláfestése lenyűgözô. A színpadon ábrázolt káosz ellentéteként nyugalmat és békét csempész még a neurotikus pillanatokba is. A bútorszállítás a zene hatására groteszk balett műsorrá alakul.
Érdemes odafigyelni az elôadás intertextuális utalásaira: Ionesco arcképét fordítva helyezik az állványra, "így visszafogottabb, így jobb" magyarázkodással. A hosszú pillanatokig tartó játékos kalapcserélgetés Magritte keménykalapjaira emlékeztet.
A bútorszállítók által végzett "díszletezés" a produkció elsô pillanataiban nagyon visszafogott, majd a színpadot egyre inkább elözönlik a tárgyak, a mozgástér mindjobban beszűkül, igencsak abszurd látványt keltve. Minden bútor gondosan átlátszó műanyagba van csomagolva, használhatatlan hangszerek, egymásba rakható ládikók, műkarácsonyfa, falovak, bôröndnek használt nagybôgôtok teszik egyre fenyegetôbbé a környezetet és nyeri el mindinkább jelképes arculatát.
A kis, végtelenül zsúfolt tér nem marad magányos intimitásban, a színpadra zúduló tárgyak, adott pillanatban az elválasztó falat betörve borulnak elénk, mintha szemeteskocsiból zuhannának oda.
A rendezôt (Tompa Gábor) dicséri, hogy egyetlen felvonásban, egyetlen helyszínnel és tulajdonképpen egyetlen eseménnyel mély, világokat megrengetô problémákon gondolkodtat el. Az abszurd koreográfia, az "avantgard gettó" pôrére vetkôzteti a nézôt, aki öntudatlanul is részese az elôadásnak.
Ionesco darabja kivetkôztet sztereotípiáinkból, s elmélyíti befogadóképességünket. Talán még arról is sikerül meggyôznie bennünket, hogy nem a megértés a legfontosabb, hanem belsô érzelmeink világa. A darabot nem érteni, hanem érezni kellene.
Szereplôk:
Az Úr: Francisco Alfonsin
Házmesternô: Joanna Holden
1. Bútorszállító: Jim Kitson
2. Bútorszállító: Mark Calvert
Díszlettervezô: Helmut Stürmer
Rendezô: Tompa Gábor
