szerkeszti: 
Hintós Diana
Végre Mozart-opera!
Az álruhás kertészlány a sétatéri színpadon
Szabadság / Opera, 2005-12-10
Fél évszázadot meghaladó működése alatt a Kolozsvári Magyar Opera sajnos elég ritkán játszott Mozart-operát. Ennek okait nevezhetjük akár objektíveknek is. Annál dicséretesebb, hogy többéves szünet után – bár roppant nehéz körülmények közepette – mégis sikerült újra Mozart-operát bemutatni. Ezt az előadást megelőzően szintén a Mozart-fesztivál keretében került sor a neves komponista Idomeneo, Kréta királya című operájának bemutatására, amelyben nem csak a Kolozsvári Magyar Opera tagjai vettek részt. Az álruhás kertészlány című opera bemutatója is legalább két éve szóba került, de általunk nem ismert okok miatt eddig ez nem valósulhatott meg.
Ez a Mozart-opera a ritkán játszott alkotások közé tartozik – vajmi kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy a XX. században hányszor mutatták be. Mint arról László Ferenc zeneakadémiai tanár által értesültünk, a 2006 januárjában megrendezendő salzburgi Mozart Fesztiválon is bemutatják ezt az operát.
S hogy minek tulajdonítható ez a növekvő érdeklődés Az álruhás kertészlány iránt? Egyrészt azzal magyarázható, hogy tényleg hiba lenne, ha a zenei köztudatban és a nagyközönség előtt csak Mozart öt legnépszerűbb operájáról beszélnénk, másrészt az előadás meggyőzött arról, hogy ezt a mívesen kidolgozott zenét tényleg kár lett volna nem megismertetni.
Egyesek szerint sértő, ha (főleg felsőfokú zenei tanulmányok birtokában) Mozart muzsikájáról csak annyit írunk, hogy szép. Pedig ez a legmegfelelőbb jelzője a mozarti muzsikának: szép, vagy mondhatjuk azt, hogy elbűvölő, fenséges, katartikus, énekesalakító, -betörő és a sort folytatni lehetne.
A librettó hiányosságait, a történet logikai képtelenségeit – ide tartozik az, hogy a két főszereplő beleőrül a környezetük és körülményeik által támasztott akadályokba – már rég észrevették a zenetudósok, karmesterek, rendezők és előadóművészek Európa-szerte. Ezt az operát tényleg csak Mozart zenei zsenialitása mentette meg a teljes feledéstől.
A kolozsvári előadás egyik kifogásolható pontja az volt, hogy a szereplők olaszul énekeltek, és bizonyára kevés olaszul beszélő (értő) volt a közönség soraiban. Ugyanakkor a műsorfüzetben ismertetett tartalom sem szolgált kellő magyarázattal a történet bonyolítását illetően.
A cselekmény összekuszáltságát sikerült áthidalnia Dr. Katona Zs. József rendezőnek, és épkézláb, hihető történetet varázsolt a szinte átláthatatlan szövevényű meséből. Felhasználta már bejáratott rendezői fogásait is, ilyen az első felvonásbeli állandó kútvíz – sajnos, a nézőtérre ezúttal is kihallatszó – csobogása, egyáltalán a víz frissítő jellege, az árnyképek a produkció kezdetén. Hangsúlyozom: mindez nem válik a produkció kárára. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni az énekesekre váró erőpróbát, ami elejét vette a színpadi mozgás túlhalmozásának. Finom rajzolatú, kecses színpadi szituációkat láthattunk. Külön elemzés tárgyát képezheti a humoros helyzetek, elemek színpadi megjelenítése.
A Mozart-operák színrevitelekor az első akadály, amelybe a rendező belebotlik, az énekesek kiválasztása. Kolozsváron ritka az olyan énekes, aki hangszínét tekintve alkalmas lenne Mozart-opera előadására. Ez nyomot hagyott a kolozsvári produkción is anélkül, hogy csorbítaná annak értékét. A legnehezebb dolga a főszerepet éneklő Hary Juditnak lehetett, akit csak tehetsége és tapasztalata segített át azon a tagadhatatlan tényen, hogy nem hangszínére, hangfajára íródott Sandrina szerepe. A második felvonásbeli ária eléneklésekor viszont könnyűszerrel teremtette meg a szükséges drámai hangulatot.
Pataki Adorjánt (Belfiore) hallgatva eltűnődtem: ha nem jelentik be az előadás kezdete előtt, hogy betegen vállalta a fellépést, észre se vettük volna. Sikerült megfelelő hangerősséggel – nem harsogva – énekelnie cseppet sem problémamentes szólamát, még ha az ő esetében is felvetődött a gondolat, hogy nem nevezhető Mozart-tenornak. Pataki szerencsés pályakezdő: kellő odaadással, munkával jó Mozart-tenor (is) válhat belőle.
Puja Andrea m.v. (Arminda) újra meggyőzött, hogy nem hiába nyerte el idén a Mozart énekverseny második díját. Ugyanaz a zenei tökéletesség jellemezte előadásmódját, mind a verseny gáláján, valamint természetes, életközeli alakítással örvendeztetett meg.
Pataki Enikő (Serpetta) is folytatta a meglepetések sorozatát: hangszíne és énektechnikája őt is feljogosítja ahhoz, hogy Mozart-áriák tanulmányozásával, előadásával foglalkozzon.
Várvári Gabriella m.v. (Ramiro lovag) fiatal kora ellenére meglepő, kiváló előadásmóddal örvendeztetett meg. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiváló Mozart-előadó váljon belőle. Ezt a közönség is többször lereagálta az előadás folyamán.
Pop Florinról (Il Podesta) már a Zaide előadásakor is megállapíthattuk, hogy hangszíne alkalmassá teszi a Mozart-operák tenor szerepeinek eléneklésére, ez most sem volt másképp. Szerencsére, most színészi kvalitásairól is képet alkothattunk. Jól alakította a kedves, joviális, jóhiszemű polgármester szerepét.
Kendi Lajos m.v. (Nardo) ugyanolyan jól énekel Verdit és Mozartot egyaránt. Színészi játéka sallangmentes volt.
Cupido szerepében Katona Áront láthattuk, „akit" a rendező leleményessége iktatott a produkcióba.
Szakács Ágnes díszlet- és jelmeztervező a piros színt és annak különböző árnyalatait használta fel. Telitalálatnak nevezhető ez az elgondolás – és a megvalósítás is –, hisz mi sem alkalmasabb a szerelem, az élet bonyodalmainak és az életigenlésnek a bemutatására. Piros a ház ajtaja, égőpiros Sandrina ruhája: gyönyörű, szemet vonzó, kissé viszont túl díszes egy egyszerű kertészlányhoz. Szintén a piros dominál Nardo kosztümjén, pirosasrózsaszín Serpetta ruhája is. És persze a sok virágimitáció, ami a virágot bontó tavaszt vagy az érlelő nyarat egyaránt eszünkbe juttatja.
A koreográfus Jakab Melinda elképzelése valószínűleg az volt, hogy minél természetesebb, valósághoz közeli színpadi mozgást valósítson meg. Ennek sikerrel tett eleget, de nem hiányzott a klasszikus történet által megkívánt kecsesség és a humoros helyzetek jellegének kidomborítása sem.
*
Dr. Katona Zs. József régi vágya volt, hogy megrendezze ezt a kevésbé játszott operát, mivel csodálatos zenei világot fedezett fel benne. Az opera zenei anyagát Dr. Angi István professzor ajánlatára, dr. László Ferenc zeneakadémiai professzor, a Mozart Társaság tiszteletbeli elnöke bocsátotta a rendelkezésére. Az operát és keletkezésének körülményeit tanulmányozva rájött arra, hogy Mozart szerzeményét – fiatal kora ellenére – roppant téma- és harmóniagazdagság jellemzi.
– Ez Mozart első olyan operája, amelyben már felismerhetjük a mozarti zenei stílus fordulatait, hangzásait. Ugyanakkor először próbálkozik szereplői belső érzéseinek, hangulatának és különböző lelkiállapotainak a kifejezésére a zene segítségével. Az opera banális cselekménye és szövegkönyve nem befolyásolt a rendezés kivitelezésében – nyilatkozta Katona – , mivel Mozart csodálatosan szép zenét szerzett hozzá, ami csak ösztönzött a munkámban.
Az opera eredetileg három felvonásból áll. Ezt a rendező és a karmester közös egyeztetése eredményeképpen lerövidítették, így a közel négyórás időtartamú operát háromórásra csökkentették: a cselekmény a főszereplő életútjának bemutatására összpontosít, de természetesen sor kerül arra is, hogy bemutassák, hogyan kerül össze a két komikus szereplő, és hogyan éled újjá Arminda és Ramiro lovag szerelme.
– Célom az volt, hogy ötletgazdag, ludikus jellegű produkció jöjjön létre, ahol a közönség rácsodálkozik a gyönyörű muzsikára, és elszórakozik a vígoperai helyzet által nyújtott komikumon. Az opera egyik bökkenője, hogy a nézőt kész tények elé állítják: az első felvonásban Violante, álnevén Sandrina, titokban követi szerelmét, Belfiorét, aki őt féltékenységében régebb megsebesítette. Mivel ezt Mozart nem zenésítette meg, úgy gondoltam, hogy az előadás kezdetén árnyjátékkal mesélem el az opera cselekménysorozatát megelőző mozzanatokat – tette hozzá a rendező. – Hogy miért folyamodtam ehhez a megoldáshoz? Az árnyképeket már a kínai bábszínészet is használta, de Mozart korából maradtak fenn a fekete-fehér grafikák is, amelyek most ihletsugallóak voltak számomra. Mozart zenéjéből kiindulva a színpadon megjelenő szimbólumokkal Mozart korának ízlésvilágára, felfogására, hangulatára akartam utalni.
Gábor Ferenc karmester szerint ez az opera Mozart elsöprő erejű operakomponálási óhaját is tükrözi: a négyórás mű csakis a műfaj szeretete és ismerete alapján jöhetett létre.
– A mű eredeti terjedelmét csökkenteni kellett, hiszen ma nehezen elképzelhető, hogy a közönség végigül egy négyórás produkciót. De minden egyes áriáért – ami most nem került be az előadásba – kár: egyik szebb, mint a másik. Ebben a tizennyolc évesen írt alkotásban jól kivehetőek a mozarti stílusjegyek, és a későbbi Mozart-operákra utaló elemek. A zenekar a hagyományos klasszikus zenekar. Mozart nemcsak a zenekar összetételét ismerte, hanem annak is tudatában volt, hogy a hangszín milyen hangszerrel társítható. A zenekari szólamok virtuozitása hasonlatos a szereplők szólamának bravúrosságához. Áprilisban tudtam meg, hogy decemberben én fogom vezényelni az opera bemutatóját. Az opera tanulmányozásával már nyáron, a zenekari anyaggal pedig szeptemberben kezdtem el foglalkozni. Október közepén hoztam el Kolozsvárra az általam előkészített zenekari stímeket, a próbák november közepétől kezdődtek. Még ha most sikerült is három hetes próbával létrehozni ezt a produkciót, ez nem kell feltétlenül követendő példa legyen az elkövetkezendő bemutatókat illetően. A rövid próbaszakasz ellenére meg vagyok elégedve a zenekar és a szólisták teljesítményével.
