hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

* Zala Szilárd

Óangol keringő

Kisvárdai Lapok (fesztiválnapilap), 2004-06-21

Hetven kellemes perc, mely színházi produkcióként szerepel a versenyben itt Kisvárdán. A Fagyöngyszüret című előadás műfaja: „zenés történet”, mely „megfejtést kíván találni a világ titkainak kifürkészhetetlen összefüggéseire” – segít a színlap. Mindegy: nem ezért, vagy nem ennek ellenére szeretjük. Számomra annak a hagyományos „irodalmi színpadi” eszménynek megtestesülése, mely Magyarországon a hatvanas években, illetve a hetvenes évtized elején virágzott. Versek egymásutánja, szerkesztett oratorikus-mimetikus produkció. Ráadásul itt és ma már „profi” munkamegosztással!
Van diavetítés, elejétől végig, természetfilm-jelenetek a fagyöngy tenyészőhelyéről. Folyamatos az árnyjáték is. Keretként a fagyöngy-gyűjtés késő őszi, kora téli népszokásnak megjelenítésével. A terjedelmes középrészben pedig három mozgásművész illusztratív tánctöredékeinek szekvenciáival. (Mozgásművészeti tanácsadó: Uray Péter – Budapest). Zeneszerző: Darvas Ferenc – Budapest. Harmonikán közreműködik Zéno Apostolache – mellesleg mechanikusan, mindig ugyanazt a ritmust pumpálja a különböző költői szövegek alá, Burns verseinek valamint az angol és skót balladák magyar fordításainak prozódiáját semmibe véve.
Két szeretetre méltó előadó énekel egy órán át: szuper érthetően és feledhetetlen bájjal. Fodor Edina varázslatos színeket kever, sikerrel különíti el egymástól a sűrű sorokban egymásra következő – Barabás Olga válogatta – verseket. Szabó Tibor minden műfajban igazi ősbohóc: itt is feltalál egy metaszínházi nyelvet, mellyel a fesztiválközönséget sikerrel bűvöli el. Nem tudom, pontosan milyen céllal játsszák odahaza ezt a produkciót, nyilván irodalmat és összművészeti törekvéseket egységbefoglaló (látványtervező: Sebesi Sándor), szimpatikus népművelői akcióként.

Fagyöngyszüret


Zala Szilárd kritikái


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License