HAMLET

Kérdezett: Fülöp Noémi

"OLYANOK VAGYUNK, MINT DRŽIĆ"

Dundo Maroje: mediterrán komédia Kolozsváron

[2011. Feb. 15.]

Robert Raponja horvát rendező a reneszánsz magával ragadó hangulatát teremti meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház Színpadán. [interjú]

Hommage á Držić – mondja Robert Raponja rendező a Dundo Maroje című előadásról, amelynek bemutatóját ma tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A mágikus kerettörténetbe helyezett reneszánsz komédia nézője egy mediterrán terecskén találja magát, ahol a nap bármelyik órájában zajlik az élet.

Udvarlók dalolnak a híres kurtizán ablaka alatt, fogadósnék csalogatják harsányan a vendégeket, Olaszországba szakadt horvátok üdvözlik rég nem látott honfitársaikat. Amikor pedig táncra perdülnek az arra járók, a mulatságból a nézők sem maradnak ki. A magával ragadó hangulatú komédia cselekménye azonban a mai európai, ezen belül a romániai mindennapokra is utal: bevándorlók, külföldiek, befogadott vagy kitaszított idegenek mozognak a színpadon.

Robert Raponja Fotók: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Bár valószínűleg ezredszer látja a Dundo Maroje jeleneteit, Raponja próba közben még mindig tud nevetni egy-egy poénon. A horvát alkotó másodszor rendez a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Borisz Davidovics síremléke című előadást 2008 tavaszán mutatták be.

– Hogyan értékeli a Borisz Davidovics síremléke kolozsvári fogadtatását?

– Danilo Kiš különleges szövegét Tompa Gáborral közösen választottunk ki. Azoknak az embereknek a balszerencséjéről szól, akik rossz helyen születtek meg, akiknek elnyomás alatt élve folyton újra kell írniuk az életrajzukat. Olyan előadást akartunk létrehozni, amely jól érzékelteti ezt a helyzetet – ezt a közönség is felismerte. Nem követtem az előadás sorsát, de úgy hallottam, hogy jó volt a fogadtatása.

– Mi vonzotta vissza Kolozsvárra?

– Elsősorban a színház: csak azokban a színházakban vállalok munkát, ahol nagyon jó színészek alkotják a társulatot. A rendezéseim alapját nem a koncepció, hanem a színészekkel való kapcsolatom képezi. Úgy gondolom, a színház szakrális hely, ahol az ember találkozhat a kreativitással és Istennel.

A kolozsvári színészek tudnak játszani, alakításaikban mélyen átélik a létezés örömét és szomorúságát. Marin Držić pontosan ilyenre írta meg nagy komédiáját, a Dundo Marojet. Nem commedia dell'arte, de nem is annak ellentéte, a commedia erudita („művelt komédia”). Az utca komédiája, a város komédiája, a mentalitások komédiája, amelyet a reneszánsz kabaré stílusában akartam színpadra állítani.

A színház Držić idejében a közönséggel való szoros kapcsolaton alapult, a nézők akkor nevettek, amikor magukra ismertek a színpadi cselekményben. Kolozsváron a színészek reneszánsz jelmezeket viselnek, de az egymással és a közönséggel való kapcsolatuk úgy épül fel, hogy a nézőket is bevonják a játékba.

A színészi játék is ezt a szoros kapcsolatot segíti, ugyanakkor elmeséli minden szereplő történetét. A darabban számos egyéni sors szövődik egyetlen történetbe, amely a jóságba vetett hitről, a türelemmel viselt sorscsapásokról szól.

De vonzerőt jelentett számomra Kolozsvár is, amelyet nagyon szép városnak tartok, nagyon jól érzem magam itt.

– Szándékos a párhuzam az előadás 16. századi, Olaszországban élő vagy utazgató horvát szereplői, illetve a mai vendégmunkások, kivándorlók között?

– Az Isztriai-félszigetről származom, amely a történelem folyamán több, gazdasági és politikai exodust is megélt. Manapság is sokan hagyják el Horvátországot: főleg fiatalok, akik külföldön tanulnak, vagy nem kapnak munkát belföldön a tanulmányaik elvégzése után. De ugyanez a helyzet Romániában is.

Az előadáson dolgozva eszembe jutott a római polgármester konfliktusa az ott élő romániai vendégmunkásokkal, és ez egy agresszív jelenet formájában a Dundo Maroje-ben is megjelenik. Amikor Angela Merkel arról beszélt, hogy nagyon jól át kell gondolnunk a multikulturalitás jelentését, egy kicsit megijedtem. Ellenségességet érzek a levegőben a máshonnan érkezőkkel szemben, nem fogadják őket nyitott kapukkal – nem tudom, merre alakulhat a külföldön szerencsét próbálók sorsa.

Mi is olyanok vagyunk, mint Držić, aki nagyon sokat utazott, sok helyen élt: abban az időben az utazás önmagad felfedezését, a szellemi gazdagodás lehetőségét is jelentette. Amerika például nagyon nyitott ebből a szempontból, az ott tapasztalható multikulturalitás hatalmat ad egy országnak. Azonban egy ország eljuthat arra a pontra, amikor nem tud több új hatást befogadni, megszűnik a mentális, spirituális kreativitás lehetősége.

Oktatóként mindig azt mondom a diákjaimnak: menjetek külföldre, tegyétek próbára, ismerjétek meg magatokat. Amikor az ember utazik, új lehetőségek nyílnak meg számára, megismeri a saját határait.

– Az előadásból úgy derült ki, Držić azt üzeni: szoros emberi kapcsolatok mégiscsak egyazon nemzetiségéből származók között alakulhatnak ki...

– A színdarab Dubrovnik történetéről szól, amely abban az időben városállam volt, és mindig megfizetett a függetlenségéért a magyaroknak, olaszoknak, törököknek. A 16. században, amikor ez a szöveg íródott, Dubrovnik török fennhatóság alá került, Držić azonban áldásosabbnak látta volna az olasz irányítást a város számára. Politikai ambíciói ugyan nem valósulhattak meg, ám sikerült egy jó színház alapjait leraknia.

– A horvát színház fiatalnak számít Európában, akár maga Horvátország. Hogyan látja a horvát színházat és annak Európában elfoglalt helyét?

– Nagyon nyitottak vagyunk minden színházi stílusra, a legutóbbi tíz évben a repertoárszínház mellett nagyon erősek a független csoportok, ahol nagyon jó színészeket találunk. Ezek a társulatok felélénkítették a horvát színházi életet: több mint 20 ilyen csoport járja az országot, nagyon magas művészi színvonalat képviselve.

A színházunk nem hiányzik a nagy európai és latin-amerikai fesztiválokról, és emellett az utóbbi tíz évben sikerült még egy nagyon szép dolgot megvalósítani: nagyon sok író kezdett el drámát írni. Húsz évvel ezelőtt Miro Gavran író az ITD színház igazgatójaként nyitott a kortárs horvát dráma felé, ezzel a többi írót is bátorítva.

Több mint húsz fontos drámaírónk van, minden korosztályból. Évente megrendezik a horvát dráma fesztiválját, pályázatot szerveznek új drámai szövegek számára, a díjazottak pedig bekerülnek valamelyik horvát színház repertoárjába. Ezek a produkciók minisztériumi támogatással készülnek.

Négy nemzeti színházunk van: Zágráb, Split, Fiume (Rijeka) és Eszék (Osijek) városokban, én az eszéki színház művészeti igazgatója vagyok. Megnőtt a nézőink száma az összes előadáson, ez magabiztossá tesz, jelzi, hogy aktív színházat működtetünk, amelyik kommunikál. Ha egyetlen mondatban kell összefoglalnom, a horvát színház provokatív és kommunikatív.

– Számos országban: Szerbiában, Montenegróban, Olaszországban, Szlovéniában, Magyarországon is rendezett – szándékosan kalandozott, vagy egyszerűen kihasználta a lehetőségeket?

– Ott dolgozom, ahová hívnak. Először megnézem a színházat, az előadásokat – így volt ez Kolozsváron is –, és ha tetszik az előadások energiája, kreativitása, elvállalom a munkát. Két-három évre előre tervezek, tudom, mit fogok csinálni mához két évre. Eszéken színjátszást oktatok, ezt tartom az elképzelhető legszebb munkának: frissességet merítek a diákjaimból. Ők éhesek a sikerélményekre, nekem pedig az a munkám, hogy ehhez hozzásegítsem őket.

Az új helyzetek bennem is új lehetőségeket nyitnak meg, kíváncsi és érdeklődő maradok: nagyon kellemes élményt jelentett Szarajevóban, Szlovéniában, Olaszországban, Franciaországban, leginkább Korzikán dolgozni. Az egyik legjobb tapasztalatot a romániai, nagyszebeni és kolozsvári színházak nyújtották.

– Hol látja az erdélyi magyar színház helyét Európában?

– Nagyon erős – a kolozsvárin kívül nem tudok sokat a többi magyar színházról, csak az Interferenciák fesztiválon láthattam pár előadásukat, de azt láttam, hogy nagyon komoly és mély színházat csinálnak, amely Európában is elismert. Kolozsváron Visky András, Tompa Gábor és a teljes társulat a színháznak szentelik az életüket, és ez a szellem vezeti őket. A kolozsvári nem egy elszigetelt színház: nyitott, a szó szoros értelmében európai színház.

A Dundo Maroje című előadást ma 20 órától mutatják be, legközelebb február 23-án 20 órától, illetve 28-án 20 órától tűzik műsorra.

kapcsolódó írások

Dundo Maroje – horvát vígjáték a kolozsvári magyar színházban

» Korábbi cikkek