HAMLET

Sipos Zoltán

A KEZEIMMEL HALLGATÓZOM

Beszélgetés Gaspare Nasuto nápolyi bábossal

[2008. Oct. 29.]

A fiatal olasz művész a kolozsvári Puck Fesztivál Nagydíját nyerte el Pulcinella-előadásával. Hagyományról és újításról faggattuk.

Mesélj a kezdetekről...

Nagyon régen, gyerekkoromban láttam az első bábelőadásokat. Rögtön azt éreztem, hogy én nem nézni akarom, hanem fel szeretném fedezni, “benne” szeretnék lenni az előadásban. Nincsenek korlátok – ezt éreztem az előadást nézve.

Ma is, amikor játszom, a közönség a produkció alapvető része, hiszen az előadás 90 százalékban a nézőktől függ. Őket figyelem amikor eldöntöm melyik jelenetet veszem be és melyiket hagyom ki. Nem játszom kétszer ugyanazt az előadást: Tény, hogy az előadások szerkezete változatlan marad, de a hanghordozás vagy a bábok mozgatása soha sem egyforma.

Első saját előadásomat 10 éves koromban játszottam, és ezért honoráriumot is kaptam érte. Ez volt a kezdet. Azóta nem álltam meg: 16 éves koromban már profinak számítottam, 25 éves koromra már 50 marionett-fesztiválon vettem részt; jelenleg mintegy 400 fesztivált tudok magam mögött. 20 különböző bábelőadást hoztam létre, rendezőként további 60 előadás születésében vettem részt. Az előadásokhoz rendszerint én magam készítem a bábokat és a forgatókönyvet is.

Portré Pulcinellával

Mi ragadott meg ebben a műfajban?

A bábszínház nem csak gyermekhez szól; ha mégis, ezt a kijelentést nem lehet lekicsinylő értelemben használni. Én színházat csinálok, történetesen bábokkal. Érdekes módon egy festőtől senki nem kérdi meg, miért az adott eszközöket használta; épp ezért nem értem miért kérdezik folyton, hogy miért használom a bábokat. A nézők szórakoznak, elérzékenyülnek – pontosan úgy, mint egy színházi előadás során.

Pillanatonként változik a hangod, a kezeiden levő két báb külön életre kel és meghökkentően bonyolult mozgásokat végez. Van-e ennek valamilyen különleges technikája? Mennyit kell gyakorolni ennek a szintnek az elérésére?

Úgy érzem, én most is tanulok, és egész életemben tanulni fogok. A beszédtechnikámat például minden nap fejlesztem. A közönség most 20 évnyi munkát lát, de számomra ez nem tűnik többnek egy napnál.

Hozzá vagyok szokva a gyakori fellépésekhez, a fesztiválokhoz. Rutinosan veszek részt nemzetközi produkciókban is, de naponta gyakorolok. A commedia dell'arte-színészek edzései ezek: izomerősítő és beszédtechnikai gyakorlatok. Fontosak még a koncentrációs gyakorlatok, főként Pulcinella hangja számára. Ezt ugyanis egy torkomba helyezett síppal keltem, amely akár halált is okozhat, ha lenyelem. Nagyon oda kell figyelnem még a légzésre, hogy ne fulladjak ki.

Van ugyanakkor egy nagy problémám: bárhova megyek, a nevem megelőz, ezért folyton túl kell szárnyaljam saját magam, egy pillanatig sem lazíthatok.

Miközben úgy tűnik, hogy az előadásban minden hajszálpontos időzítéssel működik, sok az improvizáció is. Ezt hogyan tudod összeegyeztetni?

Én commedia dell'arte művész vagyok, ismerem a műfaj szabályait. És a kezeimmel hallgatózom. Az emberek a fülükkel hallanak, de én minden érzékelést a kezeimbe küldök: a kívülről, nézőtér felől jövő ingerek a kezeim fele érkeznek. Ezt a koncentrációt csak az előadások során tudom fenntartani.

Évek óta ugyanazt a képletet tanulmányozom, és ugyanazt alkalmazom amikor rendezek. Számojegyekben gondolkodom. Egy előadásban rengeteg szám sorakozik fel, ez a rend, ha akarod: technika. De a közönséghez mindezt hangjegyek, ritmus, zene, harmónia formájában érzékeli.

Sok klasszikusnak nevezhető elemet láttunk az előadásban, ugyanakkor sok modern utalás is jelen van – gondolok a Mátrixban látott “lassulásra” például. Hogyan lehet megőrizni az egyensúlyt?

A paraván mögött (jelenet a #i#L'antica tradizione di Pulcinella#/i# című előadásból) Nagyon fontos tudni hogy az, amit ma hagyománynak nevezünk, 500 évvel ezelőtt modern kísérletnek számított. Én nem vagyok dinozaurusz, a nézők nem azért jönnek hogy megnézzék az olasz bábozás történelmét. Kortárs művész vagyok, és lehet, hogy 500 év múlva a bábosok majd használják azokat a fogásokat, melyeket én most kitalálok.

Nagyon gyakran megkérdik, hogyan lehet 2008-ban egy 500 éves előadással beutazni az egész világot? Hogyan maradhat élő ez a hagyomány? A játék szabadsága a kulcs, az üzenet mindenhol – Olaszországban vagy Romániában – ugyanúgy érvényes.

Majdnem minden európai nemzetnek van Pulcinellához hasonló népi bábhőse. A magyaroknak például van Vitéz Lászlójuk, a románoknak pedig Vasilache-juk. Hogyan magyarázható ez?

A briteknek pedig ott van Mr. Punch… Aki biztosan Olaszországból származik, francia közvetítéssel jutott a szigetországba. Ugyanakkor például Iránban ott van Pehlevan, az iráni Pulcinella. Nem hinném, hogy nápolyi bábosok jártak volna Iránban, ezért úgy gondolom, hogy ezek a szereplők ősi mítoszok kifejeződései. Érdekes módon az olaszországi kritika egyszer azt mondja Pulcinelláról, hogy angyal, máskor azt, hogy démon; egyszer azt hogy bátor, máskor azt hogy gyáva. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy Pulcinella csak egy ember.

Pulcinella

Volt mestered, vagy pedig magadtól tanultad meg a bábozást?

A commedia dell'artet és a nápolyi bábjátszást nem iskolában vagy akadémián tanítják. A művészek egyfajta céhbe tömörülnek, és a mesterek nem zárkóznak el attól, hogy tudásukat, mesterségüket a fiatalokra hagyományozzák. A fiatalok azonban sosem diákok, inkább csak inasok. Nekem is volt egy mesterem. Nem úgy kell érteni, hogy órákat vettem tőle, hanem szellemi kapcsolatban álltunk.

A commedia dell'arte él. A commedia dell'arte művészek sosem gondolják azt hogy ők mesterek, inkább az az érzésük, hogy továbbra is tanulniuk kell, hogy egyre magasabb technikai színvonalra juthassanak el.

(Fotók: Gaspare Nasuto honlapja)

kapcsolódó írások

Gaspare Nasuto honlapja Ízelítő az egyik kolozsvári előadásból (helyszín: a Zorki kávézó) PUCK BÁBFESZT 2008

» Korábbi cikkek