HAMLET

Hegyi Réka

HAZUGSÁGBÓL SZEBB JÖVŐT

Egy tucatember halála: Arthur Miller klasszikusa ma

[2011. May. 11.]

Hallucinogén táncos-dalos-videós betétek, nosztalgia, kis hétköznapi valósággal és virágfölddel fűszerezve: Kolozsváron hamvaiból keltik életre a darabot.

Huszonöt évig fizetni a részleteket, állandóan adósságokat törleszteni, gyermekeinknek szebb jövőt álmodni, mindenki érdekében üdvös hazugságokból álomvilágot kreálni – nem hatvan éves problémák, Arthur Miller drámája, az Egy ügynök halála mégis ritkán játszott darab.

A kolozsvári színház vendégrendezője, Tom Dugdale úgy próbálta aktuálissá tenni, hogy nem a realista szálat, hanem az álomképeket, a visszaemlékezéseket helyezte a figyelem középpontjába. Az összes mellékszereplő, akikkel valójában csak Willy Loman (Hatházi András) találkozik, már az első képben bevonulnak, és énekkel köszöntik a közönséget. Ekkor még csak találgatjuk, hogy ki kicsoda lesz majd a darabban, de az idejétmúlt ruhájukon már ekkor derülhetünk (György Eszter jelmeztervei).

Biff, a tékozló fiú (Sinkó Ferenc), Happy és Willy (a jégszekrényből még csak tej kerül elő) fotók: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

A táncos-dalos betétek mellett elidegenítő hatása van annak is, hogy egy-egy szereplő bejelenti, mi is lesz a következő rész címe. Sőt, amikor az első jelenet előtt Happy (Bodolai Balázs) krétával egy nagy egyest is rajzol az új stúdió "deszkáira", arra gondolunk, hogy a Dogville kétdimenziós téralakítása is szerepet játszik majd az előadásban.

Aki egészséges táplálkozásról papol, tej után szőlőt eszik...

Problematikus a térhasználat. Az első részben hangsúlyosan kihasználják a stúdió körüli járásokat: a nézőtéren át, a termet megkerülve térnek vissza a színpad hangsúlyos részére, a tapétás folyosóra... Majd ahogy Willy hallucinációi egyre intenzívebben, egyre szabadabban lépik át a konvenciókat, a magasított folyosóról két lépéssel jutnak át a konyha (szintén kiemelt) terébe, a járást alig használva (díszlettervező: Ian Wallace).

Charley és Bernard

A téralakítás szempontjából fontos megemlíteni az ügyelőfülke használatát is. A szomszédék (Bernard: Buzási András, Charley: Orbán Attila) a nézőtér "feje fölött" élnek, a fülke ablakából kiabálnak át Lomanéknak. A hátsó díszletfalon (ebből vágják ki a folyosót) vetített képeket is látunk, egy régi családi videót - de amint Willy magára marad a vetítéssel, ez is egyike lesz a delejes álom- és emlékkép-sorozatnak.

Lomanék: Happy, a magába roskadó Linda (Kató Emőke), a magát nehezen visszafogó Biff és a most is hencegő Willy

A virágföld jelenléte az utolsó képben - bár elképzelhető, hogy nem rendezői intenció része - a Ványa bácsit juttatja eszünkbe. Az utalást hangsúlyozza az a tény is, hogy Willyt és Ványát ugyanaz a színész alakítja, Hatházi András. Az ügynök Ványa reinkarnációja.

Ben (Váta Lóránd) is a jégszekrényből előkerülő, csillogó-villogó látomás

Ha a teljes előadás hallucinációk és emlékképek revüje, az utolsó jelenet egy kis hétköznapi realitás: 60 évvel ezelőtt Amerikában, a rendező gyermekkorában, a színészek gyermekkorában, a mai ember mindennapjaiban ugyanilyen forgatókönyv szerint zajlik egy családi veszekedés. Büntető hallgatás, morgás, majd üljünk le, beszéljük meg, lám, szót értettük, szőnyeg alá seperhetjük a problémákat, de puff, valaki ismét elszólta magát, ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk, de túl késő van, ne játsszuk le elejétől végig a teljes lemezt, inkább feküdjünk le. Csakhogy ez színház. És Willy véget fog vetni életének.

Az előadás vége felé Ben és a Nő (Albert Csilla) egyre gyakrabban keresik fel Willyt

Veteményes a konyhaasztalon

» Korábbi cikkek