HAMLET

Zsigmond Andrea

TESZTELTÜNK 2.

Vizuál is és orál is

[2010. Jun. 16.]

Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT)

Az előző TESZT-epizódban említés történt a temesvári büfé-dizájnról, azaz arról, hogy a rideg márványlépcső szélén estelente pisla mécsesek vidámkodtak. Ők és társaik kapnak dicséretet a továbbiakban.

Látvány és hallvány

A képekből az is látszik, hogy a tér kicsi, de hümm; mondhatni izgalmas. Fontos ez? Ha engem kérdeztek: igen. Egy intézménynek legyenek hangulatos „találka”-helyei. Egy színházi találkozónak (!) pláne. A büfé adjon vidám teret a spontaneitásnak – táncnak, lépcsőn ücsörgésnek –, az előcsarnokban legyen vidám tere az ácsorgásnak. Ne kongó hodály legyen. Max. félhodály – ha a kolozsvárihoz viszonyítjuk. (A temesvári előcsarnok magaslatibb is, azaz nem első emeleti, hanem második: aki eddig azt hitte volna, egy előcsarnok – a hozzá tartozó nézőtérrel – per def. földszinten van, bírálja fölül önmagát.)

Kiállítás

Mitől lesz vidám egy előcsarnok? Hát attól, hogy falain a barna szocreál unalmat tekintélyes színkavalkád váltja fel (le). Fiatal képzőművészek méretes (méteres) munkái formájában. A „falburkolat” így előadások tematikáját villantja fel, többszörösen. Az is barátságos, hogy a kövér oszlopot a német társulat fotói lepik be, laza kommentárokkal. Vagy hogy a két oszlop különböző formájú és méretű; domború vagy homorú. Az évek óta létező fesztiválszekrény a találkozó végére közöttük találta meg a helyét – két évvel ezelőtt az utcán ismerkedtem össze vele. Tetszik, hogy vándorol: rugalmas természete van.

A báb

A báb és a lány

A báb és a fiú

Rugalmasan mozgott a fesztiválon egy emberméretű bábu is. Mindenki agyonszerette. Kihívásnak találtuk, hogy bármit tehetünk vele (fenék fogdosása, táncba hívás), ill. bármit a fejébe-szívébe képzelhetünk (bombát is – ez esetben egy konkrét bombariadó, egy slágerszöveg és a fesztiválozók interaktivitása talált benne partnerre.) Ha úgy adódott, megfeledkeztünk róla (letettük aludni, vagy kikerültük), máskor előrángattuk, és mindenféle hiányérzetünk megszüntetéséhez partnerre leltünk benne. (A színházi báb mint tömény boldogságforrás, no lám...!)

A bábu egy alkalmi kiállítás része volt a TESZTen. A fiatal helyi képzőművészek installációihoz a következő kulcsszavak adtak fogódzót: kortárs, színház, újrahasznosítás. Az alkotások nagyon értékesek talán nem voltak, de játékosak és elgondolkodtatók talán igen. Egyáltalán az ötlet, hogy egy színházi találkozónak képzőművészeti nyúlványa legyen, ami által új tereket lakhat be, roppant szimpatikus. Kifejezetten erről szólt egy előző cikk itt, a Hamleten.

Koncert és közönsége

A látvánnyal bélelt előcsarnokot némely előadás előtt hangokkal is megtöltötték, és csöppet sem érdekelt, hogy 18 év alattiak vagy fölöttiek. Mert profi hegedűsök voltak. Mert jól gitároztak. Fontos adalék még: a szervezők nem várták el, hogy a néző fegyelmezetten asszisztáljon a koncerthez. Járhattunk fel-alá, büfézhettünk, mert a fuvolás az üres előcsarnoknak is fuvolázott, akárha folyosói utcazenész. Előcsarnokzenész. (Hogy érezte magát? Nem tudom. Mi jól. A formalitás hiánya roppant felszabadító – ez olyan fesztivál, ahol a vendéget nem stresszelik. Hagyják, hogy jól érezze magát – max. segítenek ebben.)

Heverő

Az előcsarnokban ott leledzik egy puha kockákból álló heverő – esetenként fotel –: az Odüsszeusz-előadás ürügyén készült. Azzal, hogy alakítható, és hogy színészek portréit (karikatúráit) érinthetjük általa ülepünkkel, megint csak felszabadító. Bulik alatt sötét sarokba vonul: elvonulási helyszínt kínál. Bulik, tényleg: kiderül, hogy egy zeneszámot huszonhétszer is meg lehet hallgatni; egy kritikus táncolhat legalább olyan jól, ahogy ír; ha a koreográfus nem akar sztriptízelni, a széket is rajta hagyják; illetve létezik olyan, hogy egy színész megy oda egy kolozsvári diákhoz barátkozni.

Közben meg a lazaságnak is van határa: ha hozzánk nem is, magukhoz szigorúak a szervezők. Betartják az ígéreteiket: folyton klappol időpont, helyszín, esemény  – szokatlan szokás mifelénk. Max. feljavítják a programot: plusz események hellyel-közzel beleszüremkednek – a vendégnek csak habzsolnia kell. Ha mégis kifogásolnivalót talál: a probléma, meglehet, benne magában rejtezik.

Szó, szó, szó

Ha valaki bosszankodik amiatt, hogy a találkozónak eddig semmiféle szakmai aspektusát nem érintettük, jelezni szeretném, hogy véleményem szerint eleddig is fesztivál-szakmai kérdésekről volt szó... De engedek a nyomásnak, és pár bekezdésben megpróbálunk a találkozó szakmai beszélgetéseiről (szakmaiatlanul) beszélni.

Beszélgetés

A Mulatság szereplői

Azzal kezdeném, ritka dolog, hogy magyar színháznak román anyanyelvű PR-osa is legyen (ahogy belső alkalmazottjuk a dizájner is, aki megkísérli egységesíteni a vizuális megjelenéseket) – de nagyszerű dolog mindkettő. Ez a most felvezetett román hölgy főszervezte a színházi előadásokat megelőző „konferenciákat”, értsd: egyetemi előadáshoz hasonló eszmefuttatásokat. Ebben az a klassz, hogy mivel román egyetemi tanárok beszéltek Mrozekről, Csehov humoráról, Odüsszeuszról és társairól, és pár diákjuk is hűségesen követte őket, a város megint csak belenyúlt a fesztiválba, illetve a fesztivál a városba (ahogy a DESZKA is a köztéri installációkkal Debrecenbe). Ugyanígy írható le a zenészek és képzőművészek és baráti körük jelenléte, azaz beszüremkedése a találkozóba. A fenti sorba magyar szakemberek, úgymint Upor László fordító, dramaturg és Bérczes László író, rendező is beilleszkedtek, ráadásul a tolmácsolás is végig zökkenőmentes, szinte észrevétlen volt – a temesváriak megint tudnak valamit.

A szakemberek előadásain nagyon látszott az igyekezet – enciklopédikus tudásözöntől viccmondásig, kézfelemeléses szavazásoktól pénzfeldobásig mindent bevetettek, hogy a hallgatóság figyelmét ébren tartsák. Nem mindig sikerült. Azért volt mégis szimpatikus az előadássorozat, mert bebizonyosodott: nemcsak színházat csinálni, de tudománynépszerűsítő előadást tartani sem könnyű, de alázattal törekedni kell és lehet rá.

Leginkább Adriana Babeţi Odüsszeuszról szóló előadása tetszett. Tájékozottsága könnyedséggel és nyitottsággal párosult (hármasult). A mi tapasztalatainkhoz kapcsolta a mitológiai szereplők magánéleti problémáit, aktualizált: a küldönc Hermészt az istenek e-mail-jének nevezte pl. Megcsillogtatta a téma nagyszerűségét, és kedvet csinált ahhoz, hogy belevessük magunk. Az élményt, amit abban az egy órában nyújtott, bármelyik színházi előadás megirigyelhetné.

Másféle beszéd folyt előadások után. A szakmai beszélgetést vezetni, abban részt venni megint kihívás: ritka a mindenkit érdeklő izgalmas kérdésfelvetés, ami vezetne valahová. Mert kit mi érdekel? Mindenkit más. (Nem a másik, hohó.) Az ibusáros tetszett, amiből Horváth Karcsi bábszínházfoglalásáról informálódtunk, és az odüsszeuszosból az a rész, amikor a rendező színházfelfogását próbáltuk átsajátítani.

Fontos beszélni a színházról: talán jutunk valamire. Jutottak valamire a fesztivál blogírói is, kolozsvári színház szakos diákok mindahányan. Hogy mire? Sok ága van...

(Fotók: Nagy József)

* Egy apró szerkesztási hibát küszöböltünk ki (2010. 06. 17. 22:13)

kapcsolódó írások

TESZTELTÜNK 1.

» Korábbi cikkek