Márton Imola
KULISSZÁK MÖGÖTT
Beszélgetés a sepsiszentgyörgyi Macbeth főszereplőivel
[2006. Apr. 5.]
Barabás Zsolt, a Tamási Áron színház fotósa a kulisszák mögé kalauzolja olvasóinkat: fehér-fekete pillanatképeit a próbák közben rögzítette.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház március 24-én mutatta be William Shakespeare Macbeth című tragédiájt. Az előadásról és a próbafolyamatról Kicsid Gizella és Pálffy Tibor színművészeket kérdeztük.
Mit jelent számodra Lady Macbeth szerepe?
Úgy érzem, egy izgalmas találkozás, annak ellenére, hogy az emberi gyengeségről szól. Harcolni, küzdeni tanított. Olyan színeket, érzéseket követelt tőlem, amelyeket nem ismertem magamban és ez a felismerés erejével hatott rám. Megerősített, de ugyanakkor elbizonytalanított, adott és el is vett.
Módszered?
Kicsid Gizella: David Zinderrel, a rendezővel együtt a Michael Cehov féle módszerrel próbáltunk dolgozni. Eddig csak könyvekből ismertem, nem értettem. Most volt szerencsém gyakorlatban is megtapasztalni, hogy miről is van szó. Ha nem is tudtuk végigvinni, ez a módszer hasznos mankókat ad a színésznek, amit más munka során is fel lehet használni.
Mivel komplex szerkesztésű és szimultán struktúrájú az előadás, egy másfajta próbafolyamatot követelt, amihez mi nem voltunk hozzászokva. Sok türelmet igényelt. A technika is sokszor beleszólt a munkánkba. De a keresés lehetősége szabadságot adott, nem sürgetett az idő és a rendező társ volt ebben a keresésben.
Mikor és hogyan találkoztál először ezzel a tragédiával?
Kicsid Gizella: Zinder castingot tartott, akkor értesültem, mit akar rendezni és elolvastam a darabot. Első olvasatra teljesen idegennek éreztem ezt a figurát, és biztos voltam, hogy nem én leszek, de David elképzelése megfogott, elindította a fantáziámat. Emberibbé, esendővé tettük a figurát. Nem véletlenül választott egy fiatalabb nőt a szerepre, mert felfogása szerint ez egy korombeli, vérbő, de ugyanakkor gyermeklelkű ember.
A nyelvi korlátok mennyire nehezítették meg a munkád a próbák során?
Kicsid Gizella: Nyelvi gát nem volt, mivel értek angolul. Beszélni nem beszélek olyan jól, de ki tudtam fejezni magam. Egy fordítónk is volt: Csép Zoltán, aki teatrológiát hallgat Marosvásárhelyen.
Úgy érzem egy jó találkozás volt és megszületett köztünk a kommunikáció. Rizikós lehet az, amikor egy új rendező érkezik egy másik kultúrából. Vagy megtaláljuk a közös hangot, vagy nem. Azt hiszem, hogy függ a kölcsönös szimpátián és bizalmon.
Az előadásban különösen nagy hangsúlyt fektettek a mozgásra is...
Kicsid Gizella: Meglep az észrevételed, nekem nem tűnt fel, hogy sok a mozgás. A Vava Ştefănescu koreográfussal való munka élményszerű és inspiráló volt.
Mi volt a legkellemesebb élményed a próbák során?
Kicsid Gizella: A legkellemesebb élmény a tréning volt, amit David Zinder tartott. Az elején teljesen le voltam blokkolva, nem mozgott a testem, nem hallgattam rá, nem vettem figyelembe. A gyakorlatok során sikerült felszabadítanom néhány percig, ami sokat segített a munkafolyamatban.
Szerinted mitől válik aktuálissá a Macbeth a mai néző számára?
Pálffy Tibor: Erre a kérdésre a néző tud érdembeli választ adni, hogy egyáltalán jelen idejűvé vált-e benne maga a történet, s a történeten túl mindaz amit érzékelt a színpadon. Én csak reménykedni tudok, hogy igen, hiszen a legfontosabb szerintem (mint minden eladásban egyébként), hogy egy-egy pillanatra abból a bonyolult rendszerből, ami maga az előadás, megszülessen valamilyen telített pillanat.
Néhány mondatban hogyan tudnád jellemezni Macbethet? Döntései mennyiben egyéniek, és mennyiben befolyásolja ezeket Lady Macbeth?
Pálffy Tibor: Kezdeném azzal, hogy nagyon, de nagyon ódzkodom attól, hogy „jellemezzek". Egyrészt nagyon veszélyes, mert olyan határokat, korlátokat állíthat fel, ami az előadás fejlődésének határokat szabna, másrészt meg nem az én dolgom, hiszen számomra Macbeth csupán egy eszköz, egy lény, amely körül van írva, gyönyörű szavak, mondatok vannak a szájába adva. Az én dolgom, hogy azt a temérdek eszközt, amelyet maga az előadás megteremt, beleértve személyemet is, használjam.
A mi előadásunkban Macbethnek két lényeges célja van: megszerezni a hatalmat, majd megtartani azt. Számomra viszont az az izgalmas feladat, hogy e két cél mellett azt megtalálni, hogy maga a cél elérése mibe is kerül, hogy milyen árat kell fizetnünk minden cselekedetünkért.
Hol van a határ, amikor azt állíthatjuk, hogy befolyásolták döntéseinket? Egyébként mindig befolyások alatt döntünk, ennek a nagyságrendje változik csupán. Persze, Lady Macbeth egy kulcsszemély, hatása férjére döntő fontosságú.
Találtál magadban Macbeth-el közös vonásokat? Ha esetleg nem, akkor miből, hogyan építetted fel a szerepet?
Pálffy Tibor: Talán Brook mondta, hogy egy szerepet nem felépíteni kell, hanem vetkőznie kell a színésznek addig, míg el nem éri azt a meztelen igazságot, ami a szerep mozgatórugója, pontosabban a helyzet, s az előadás mozgatórugója. Energiákról beszélek, arról, hogy bonyolult összefüggésekben, zárt rendszeren belül, mi maga az előadás.
Az én feladatom az, hogy a „szerepeken" keresztül, ezeket felhasználva, a mindenkori költő segítségével, valami újat mondjak magamról, a világról, embertársaimról. Hogy ez mennyire sikerült a Macbethben, nem tudom. Képzelj el egy focimeccset. Én egy játékos vagyok benne, akinél esetleg többször van a labda, de hát attól ez még csapatjáték, s az összjátéktól függ a kimenetele a meccsnek.
S a csapatba beletartozik a rendezőtől kezdve a hangosítóig mindenki, aki az előadásban részt vesz, még a közönség is. Annyit tudok, hogy szívesen játszom. Örömmel. Hogy lehetne jobb, sikeresebb a meccs?
Miben más David Zinder színészvezetési módszere, mint a többi rendezőé, akikkel eddig együtt dolgoztál? Egyéni próbáid is voltak?
Pálffy Tibor: Más volt, ez tény. Hogy miben, hát nehéz válaszolni. A próbák elején volt pár alkalom, amikor a színészvezetési módszerébe kóstoltunk bele, viszont nagyon kevés volt az idő, amit erre fordított. Ahogy haladtunk előre a munkában, azt hiszem inkább a rendszer működése vált számára fontosabbá.
A rendszer eléggé bonyolultra sikeredett, ennek része a díszlet is, ami nagyon későre került színpadra, nem beszélve a fénytechnikáról. De az elején, mint mondtam, volt pár alkalom, hogy Gizkóval dolgoztunk a páros jeleneteinken, s bemelegítésként vagy előtanulmányként, Michael Cehov színészi technikájával ismertetett meg bennünket. Ebben nagyon otthonosan mozog Zinder, nem véletlen, hogy workshopokat tart szerte a nagyvilágban. Ez izgalmas volt, megérte.
Hogyan látod néhány előadás után, a nézők hogyan fogadják az előadást?
Pálffy Tibor: Én azt gondolom, hogy ez egy érvényes előadás. Nem kell szégyenkezni vele, vállalni lehet, és vállalni kell. Nagy munka van benne, s a nagy munka veszélyessé válhat, olyan értelemben, hogy megöli az élvezetet. Most azt hiszem, jön egy olyan munkaszakasz, amikor el kell távolodni picit ettől a „nagyságtól" és felerősíteni a játék élvezetét, hogy nekünk játszóknak is, és a nézőknek is, élvezete teljen benne.
Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.