HAMLET

Tóthfalusi Hajnal

ÁLDOZATI TÁNC

„Egy ablaküvegen folyik le a sár, s közben hallani, ahogy a föld felzokog”

[-1. Nov. 30.]

Beszélgetés a Kolozsvári Magyar Opera legújabb premierjének rendezőjével, Jakab Melindával és karmesterével, Jankó Zsolttal.

Újabb premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera. Igor Stravinsky Tavaszi áldozatát és a Claude Bolling zenéjével készült Umbrella című kortárs táncelőadást ma este fél héttől tekintheti meg a közönség.

A Tavaszi áldozat karmestere Jankó Zsolt, a produkció rendező-koreográfusa Jakab Melinda. Az alkotókkal az előadás főpróbájának szünetében beszélgettünk.

Miben hozott újat Stravinsky zenéje?

J.Zs.: – Ez a mű a teljes 20. századot meghatározza. Minden Stravinsky utáni zeneszerző valamilyen szempontból visszanyúlt ehhez a darabhoz. Itt nem a szép gesztusokon van a hangsúly, hanem a halálpontosságon. Stravinsky a végletek embere. Hol a legmagasabb, hol a legmélyebb hangokat használja, és ez próbára teszi a zenészeket.

Olyan zene ez, amely állandóan éberen tartja a figyelmünket. Kicsit Bartók Allegro Barbarójához tudnám hasonlítani. Amit a legizgalmasabbnak tartok az az, ahogyan felépíti a művet. Egy hangszerrel kezd, aztán csatlakozik hozzá még egy és még egy, és így tovább...

Ez egyre fokozódik, nagy összevisszaság kerekedik, szó szerint mindenki a saját magáét fújja, aztán egy filmhez hasonló hirtelen vágás következik, és újabb váratlan fordulatra számíthatunk. Amikor először meghallottam ezt a zenét, vizuálisan az jelent meg előttem, hogy egy ablaküvegen folyik le a sár, s közben hallani, ahogy a föld felzokog.

Mi volt a meghatározó a darabválasztásban?

J.M.: – Stravinsky esetében tulajdonképpen a szerző talált rám. Amikor az áldozati táncról szóló részt meghallgattam, tudtam, hogy egyszer majd színpadra állítom. Öt évet érlelődött bennem a darab.

A tavaszi áldozatban a zene féktelen vadsága vonz, míg az Umbrella könnyed, fülbemászó, vidám, feloldja az előbbi drámaiságában rejlő feszültségeket. A két táncelőadás azért kerül egyazon este bemutatásra, mert így meg lehet ismerni az alkotók és a tánckar sokszínűségét.

Olyan ez, mint a mindenki által közkedvelt színházi maszk szimbóluma: egyik szeme sír, másik nevet. Az Umbrella bemutatásával közeledni szeretnénk a fiatalok felé, célunk megszerettetni velük a táncot.

Hogyan találkoztál a mozdulatművészettel?

J.M.: – A balettiskola tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember megismerjen egy szigorú rendszert és eldöntse, kell-e ez neki. Tizenöt-tizenhat évesen már szűknek tűnt a balett mozgásrendszere. Nem találtam a helyem, valami másra vágytam.

Ekkor találkoztam a kortárs tánccal, amely a mozdulat nyelvén közöl. Gondolatokat hordoz, jelentéseket, tartalmakat. Nem csupán gyönyörködtetni próbál, hanem vállalja a konfliktusokat, alkotói járatlan, egyedi, új utakat keresnek.

Az egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan az Octavian Stroia Balettintézetben tanítottam kortárs táncot. Az akkori tanítványaim azóta partnereim lettek, múzsáimmá váltak, mára már egy ütemre lélegzünk, apró mozdulatokból értjük egymást. Most látom igazán pedagógiai munkám eredményét.

Az alkotás mely szakasza a legélvezetesebb?

J.M.: – Olyan alkotónak tartom magam, akinek nem csupán a tánc szépsége, látványossága a fontos, hanem annak mélysége is. A munkám során a legszebb pillanatokat a próbafolyamatok jelentik, amikor tökéletesítem a mozdulatokat, keresem a megfelelő gesztust, lendületet, lépést.

Fontos, hogy olyan művészeti célt lássak magam előtt, amivel azonosulni tudok, ami inspirál, és mindezt olyan táncosokkal valósítsam meg, akik bíznak bennem, akikkel együtt szárnyalhatok.

» Korábbi cikkek