HAMLET

Bakk-Dávid Tímea

BREAD AND PUPPET THEATER

A Halandó Művészet múzeuma egy szénapajtában

[2007. Aug. 17.]

Tánc, festészet, akció, bábjáték, parádé és színház határvonalán mozgó művészet: élő, sokkoló, elbájoló, érzelmi elkötelezettséget sugároz legtökéletesebben kidolgozott elemeiből is.

Égszínkék, 1963-as iskolabusz, oldalán hegyvidéki táj, angyal és nap: nem mindennapi jelenség az észak-amerikai utakon. Ebben a járműben turnézik Peter Schumann társulata, a Bread and Puppet Theater (szó szerint fordítva: Kenyér- és Bábszínház). Észak-Vermonttól New York városáig és vissza, egészen hazáig, a kanadai határ melletti „színházfarmig” utaznak a színészek, és mindenhol ugyanazt az előadást játsszák. A művészetipar korában, amikor egy-egy színházi előadásra minimum 100 dollárt kell fizetnie az amerikai nézőnek, a Bread and Puppet 40 éve majdhogynem ugyanazokkal az árakkal dolgozik. Ingyenes vagy legalábbis nagyon olcsó a belépő, a társulat ezzel is hangsúlyozza alternatív művészetfelfogását. Művészet mint kollektív szórakozás a legfőbb elvük: ezért nincs teljesen igazuk azoknak sem, akik a társulatot egyértelműen a hatvanas évek politikai utcaszínház-mozgalmának egyik fennmaradt relikviájaként könyvelik el.

Míg a vietnámi háború alatt a társadalmi rossznak neve volt, és a megoldás is egyértelműnek tűnt: „Stop the War”, legyen már vége az értelmetlen öldöklésnek, a nyolcvanas években az égetően fontos, megoldásra váró gondok már nem voltak ennyire jól körülhatárolhatóak: környezetszennyezés, globális fogyasztásközpontúság, nukleáris fegyverkezés.

A társulat évente rendszeresen megrendezett fesztiválja, a Belföldi Újjászületésünk Cirkusza (Our Domestic Resurrection Circus) 1982-es előadását hatalmas, nyílt, lejtős területen tartották a „színházfarmon”. A cirkusz, amely a politikai paródia, koncert és varietéműsor műfajait ötvözte, nagyon szórakoztató volt; ezt naplemente után nagyszabású felvonulás követte. Műfajilag talán a moralitáshoz állt legközelebb (allegorikus szereplőket felvonultató színjáték epikus vizuális eszközökkel).

Peter Schumann, a Bread and Puppet Theater alapítója gólyalábakon

Az 1982-es előadás szokatlanul nyers és apokaliptikus hangulatú volt. Bukolikus jelenettel indult: kis, díszletnek kivágott házakat és fákat hurcoltak a mezőre, táncoló tehénbábuk vonultak utánuk. Maszkos falusiak érkeztek, megfejték a teheneket, leheveredtek az ágyukba, majd felkeltek és gyerekeket szültek, akik perceken belül megszülték az unokákat, és a mindennapi taposómalom e körforgásához 19. századi amerikai szabadegyházas népi himnuszok szolgáltatták a háttérzenét. Ezután bekerekezett négy ördögalak fekete lovakon, őket óriási sárkány követte. Minden figyelmeztetés nélkül az ördögalakok hirtelen fekete zászlókat kezdtek lobogtatni a falusiak feje fölött, azok pedig holtan a földre zuhantak. Az ördögök halomba rakták a házakat és lovaikat, és felgyújtották. Jó és gonosz együtt pusztul. Morális káosz. Itt a vége, fuss el véle.

De mégsem. Ahogy a tűz égett, féltucatnyi óriás fehér sirály vagy daru – muszlinból készült, botra tűzött sárkányok – tűntek fel a távolból, és közeledtek a színtér felé. Körözni kezdtek a lángok fölött, mintha esetleges túlélőket keresnének. Aztán visszakanyarodtak a mező felé, és beleolvadtak a sötétségbe. Megvalósíthatatlan színpadi trükknek, valóságos csodának tűnt, hogy amint belevesztek az éjszakába, azonnal kigyúltak a csillagok a közben teljesen besötétedett égbolton.

Jelenet a Bread and Puppet Theater előadásából a gloveri farmon

1998 óta nem rendeznek felvonulást. Abban az évben mini-Woodstocknyira, 30 ezer fősre duzzadt a fesztivál, és egy alkoholgőzös verekedés végén valaki nem kelt fel többé a földről. A Belföldi Újjászületésünk Cirkuszának akkor egyszer s mindenkorra véget vetettek.

A színház intézménye azóta is a farmon működik. Csodálatos báb- és maszkmúzeumot tartanak fenn egy 19. századi szénapajtában – minden nap nyitva, a belépés ingyenes. A társulat kézzel festett posztereket, zászlókat és könyveket árusít, ez a fő bevételi forrásuk.

És többet játszanak, mint valaha: rendszeresen turnéznak, többnyire egyetemeken, hogy szórakoztassák és inspirálják a diákokat, a farmon pedig kis, száz-kétszáz fős közönség előtt ingyenes cirkuszi előadásokat és parádékat rendeznek a nyári hétvégéken.

Bár vannak fizetett alkalmazottai is, a Bread and Puppet elsősorban, ahogy a kezdetektől is tette, a színházilag képzett vagy kevésbé képzett önkéntesek munkájára alapoz. Ezen a nyáron a társulatnak mintegy tucatnyi bentlakója van: a farmon lévő falusi házban vagy sátorban laknak, a konyhán, az egyetlen vezetékes telefonon és a mellékhelyiségen szépen megosztoznak. (A környéken nincs mobiljel.) A legtöbbjüknek, bár ez nem követelmény, közük van a művészetekhez, néhányan művészeti aktivisták. A társulatnak nincs saját honlapja, csupán egy vendégszájtja, ahol az előadásokról szóló kritikák, valamint fórum található.

A közönség

A sziléziai származású Peter Schumann New Yorkban alapította a társulatot. Naponta durva zabkenyeret süt a művészeknek és a közönség tagjainak, hasonlót ahhoz, amilyent édesanyja sütött észak-németországi menekülésük időszakában. Gyerekkorában sajátította el a báb- és maszkkészítés művészetét, fiatal művészként a szobrászat és a tánc felé fordult. 1961-ben költözött amerikai feleségével és öt gyerekével az Egyesült Államokba, Connecticutba. Végül a család Lower East Side-ban telepedett meg: a városban akkoriban pezsgő kísérleti művészeti műhelyek működtek, John Cage, Merce Cunningham a zene, tánc, művészet és színház ötvözését valósította meg, Allan Kaprow, Claes Oldenburg és mások akkor szervezik az első happeningeket.

Ezek az emberek inspirálták Schumannt, hogy letisztázza, voltaképp mit is akar: egy képzetlen résztvevők számára is nyitott, interaktív. Elképzelése szerint e társulatban egyformán hangsúlyt fektetnek az előadásra és a tanításra, az ideális közönség pedig a szomszédokból, arra sétáló járókelőkből és idegenekből áll. A színháznak a rituálé súlyát, a karneválok rekedt humorát, a napi politikai és közéleti hírfolyamra való ráhangolódást kell ötvöznie.

Kellékek, jelmezek, bábok a pajtában

Shumann 1962-ben rendezte első maszkos táncjátékát, de ugyanebben az évben ismét a bábozás felé fordult. 1963-ban megalapította a Bread and Puppet színházat. Politikai nézeteit tekintve pacifista volt, így nem meglepő, hogy a társulat első előadásai utcai parádék voltak: bábok és maszkok sorakoztak föl a gazdaságilag sérülékeny közösségek sztrájkjainak támogatására. A vietnámi háború elleni felvonulásokra életnagyságú bábokat készített, amelyeket a társulat tagjai magukra ölthettek – ezek a művész legtartósabb és legeredetibb vizuális alkotásai.

A szénapajta döngölt földpadlóját három párhuzamos folyosó szeli át, amelyek valamikor a színház földszinti üléssorát szegélyezték, ám most boltíves fülkékre osztották őket, amelyekbe különböző figurákat, kellékeket helyeztek. A kiállított, élénk színekre festett tárgyak olcsó anyagokból készültek, kopottak a használattól. Schumann a szénapajtát a Halandó Művészet múzeumának nevezi.

Peter Schumann kikürtöli az előadás kezdését...

A szénapajta dobogóján elhelyezett installáció is roppant izgalmas látvány: itt kaptak helyett a legnagyobb bábok. Hatalmas parádéistenek, madonnák és angyalok; gigantikus mészárosok és kereskedők, fejkendős mosónők, daganatként duzzadó fejek, Yama, a Pokol királya: vizuálisan coup de théâtre, konceptuálisan pedig egy összetett, morális és narratív kozmológia. Ez az installáció önmagában is betöltené a Modern Művészetek Múzeumának üres tereit.

1982 tavaszán Schumann Harc a világvége ellen címmel atomsorompó-parádét szervezett New Yorkban, mialatt az ENSZ éppen a nukleáris leszerelésről tárgyalt. Több száz betanított önkéntes mintegy 250 maszkot és bábot vonultatott föl; az esemény a város egyik leglátványosabb utcaszínházi előadásává nőtte ki magát pár nap alatt. Egy eposz három színben olyan jelenetekkel, mint: karmazsinba és feketébe öltözött ördögöcskék, csillagfejű figurák nyüzsögnek egy lócsontvázon lovagló halálfigura körül; egy élőkép is volt, fehér madarakkal és egy felvont vitorlájú, kék színű bárkával. Középen maga Schumann jelent meg, piros-fehér-kék Uncle Sam-kiszerelésben, hatalmas gólyalábakon, ütemesen táncolva a ragtime-ra. Az ötödik sugárút járókelői ajándékot kaptak: egy igenlő, megerősítő képet. De Schumann munkáiban a megerősítés mindig is ideiglenes volt, amelyet beárnyékolt a megtapasztalható és megjelenített körülmények sötétsége. A politikai cselekvéstől félő, a véleménynyilvánítástól tartózkodó új generációk közönyére ellenreakcióként a Bread and Puppet neve fémjelezte művészet sokkol, miközben elbájol, és érzelmi elkötelezettség sugárzik az esztétikailag legtökéletesebben kidolgozott elemeiből is.

Schumann társulata folytatja a közösségfejlesztést, workshopokat szervez, a szegény és képzetlen családokból származó egyetemistákat patronálja. Eközben egy farmon, egy szénapajtában hihetetlen értékű alkotást rejteget a világ szeme elől. Stefan Brecht színháztörténész szerint Schumann a 20. század egyik legnagyobb művésze, tehát sztár – mégis hisz abban, hogy megváltó a másokkal közösen felvállalt mindennapiság.

A szöveg Holland Cotter: Spectacle for the Heart and Soul (August 5, 2007, The New York Times) írása alapján készült. Fotók: NYT, wikipedia.org

Jelenet a "The Rotten Idea Theater Company" című, 2005-ös előadásból

Egy coventry-i zenefesztiválon bemutatott előadás jelenete 2004-ből

Gloveri előadás, 1984

Jelenet a #i#The Insurrection Mass With Funeral March for a Rotten Idea: A Special Mass for the Aftermath of the Events of September 11.#/i# című előadásból (Theater for a New City, New York 2001.)

Bábok a múzeumban

A turnébusz

» Korábbi cikkek