HAMLET

Hegyi Réka

EURÓPAI ÍZEK - III/1.

kleines theater – Kammerspiele: Ó, azok a szép napok

[2007. Dec. 5.]

Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál

„Dráma az, ami a mindig ugyanúgy történőben felismeri a megismételhetetlent.” (Visky András)

A felvezetőben idézett gondolatot a kedd este bemutatott német nyelvű Beckett-előadás inspirálta. Nem tudni, hogy az utókor majd idézi-e Visky András dramaturg költői meghatározását, de tény, hogy Sven Grunert rendezése - nyilván alkotótársainak köszönhetően is - értékes referencia lehet.

A szerző által előírt bucka helyett Helmut Stürmer, az előadás díszlettervezője egy tükröző felületú henger köré helyezett kacat-halmazt helyez a színpad közepére. A lim-lomot garázsban vagy padláson felgyűlt öreg tárgyak alkotják: öntöző slag, gitár, diavetítő készülékek, székek, dobozok és egy fémváz, ami akár egy színpad eleme is lehetett valaha. Régóta halmozódó tárgyak, a tetejüket kérges földréteg borítja. A háttérben pedig vetített képek formájában vonulnak a sötét felhők...

(fotó: www.fnt.ro)

Ki ez a nő, Winnie, aki a lomkupac foglya? Láthatóan ad magára, arca állandóan kipirosítva, fogmosás után azonnal rúzsoz. Akárki lehet, létező vagy sosem volt nő, aki emlékezik. Mindig ugyanazokkal a szavakkal... Stief Magda játékának köszönhetően ezek a szavak mégsem hangzanak egyformán. Betűképük azonos, mégis megismételhetetlenek – ahogyan Visky András is érzékelte. Először hallva a nosztalgia csilingel bennük, másodszor már valami rezignált derű, végül a keserű magány. S ez az utóíz barázdákat szántott a kipirosított arcba. Nem fontos már, hogy kitalált vagy létező szereplő, hiszen él. Derékig, nyakig a koszban, de él és örül a szép napoknak. Lehet Piroska nagymamája aki nem erdő szélén, hanem szemétdombon vár valamire, vagy egy tizenkilencedik századi regényből elővarázsolt társalkodónő reinkarnációja, de miért ne lehetne a Főtéren áthurcolkodó koldusnő álombeli hasonmása?

(fotó: www.fnt.ro)

Társa a magányban Willie (Robert Spitz). Nem több, mint Winnie animusa, a túláradó női princípium beszédfolyamát ellenpontozza kevés replikájával. Alig van jelen, a darab és előadás is hálátlanul bánik vele, mégis elengedhetetlen: a főszereplő magánya általa teljes és tökéletes.

Mielőtt kínossá és nézhetetlenné válna, hogyan nyeli el a szemétbucka áldozatát, véget ér az előadás. Aztán a háttér felhőihez hasonlóan elvonulunk, de kicsit nyomorultnak érezzük magunkat, pedig ó, azokról a szép napokról mesélt, mesélt Winnie...

kapcsolódó írások

EURÓPAI ÍZEK EURÓPAI ÍZEK II. EURÓPAI ÍZEK - III.

» Korábbi cikkek