HAMLET

Fülöp Noémi

SOROMPÓK NÉLKÜL

Arlechino a szatmári tűzoltótorony tövében

[-1. Nov. 30.]

V. Sorompók Nélkül Nemzetközi Multikulturális Fesztivál, Szatmárnémeti

A színházi fesztivál (részben) szabadtérre költözött, a legemlékezetesebb pillanatok viszont továbbra is a teremben játszódnak.

A szatmárnémeti Sorompók Nélkül fesztivál az utóbbi két estén birtokába vette a város egyik eldugott, varázslatos hangulatú terét: a tűzoltótorony körüli, csak gangokon át megközelíthető parkocskában szabadtéri színpadot állítottak fel.

Arlechino a tűzoltótorony tövében

Itt a Râmnicu Vâlcea-i Ariel Színház két produkciója (a Giocondák című játékos művészettörténet-óra és a Pathelin mester bohózata című comedia dell'arte-előadás) nevettette meg a nézőket. A továbbiakban pedig többek között a Grimus és a Benkó Dixieland Band koncertezik ugyanitt.

Halálos Mackó sajt

A kolozsvári BBTE Színháztudomány és Televízió Kara színészhallgatóinak Antigonéját kétszer is műsorra tűzték szombaton, a nagy érdeklődésre való tekintettel. Az öt színis Szophoklész drámájának egyetlen momentumát választotta ki, amelyben Antigoné Kreón parancsa ellenére is eltemeti testvérét, Polüneikészt – az előadásukból sugárzó energia és őszinteség szinte tapinthatóan töltötte be a stúdiótermet.

Eljövök érted Fotó: Szatmárnémeti Északi SzínházAz utóbbi napokban pedig a HOPPart Társulat két előadása jelentette a legnagyobb attrakciót a fesztivál magyar közönsége számára. A mindennapjainkban játszódó Szörprájzparti után valószínűleg a közönség egyetlen tagja sem tekint majd ugyanúgy egy doboz Mackó sajtra: a HOPPart ugyanis a sajt logójában, a pincér-medvében látta meg a főszereplőt kísértő halált. És rádöbbenhettünk, hogy szakítani nem csak a szerelmünkkel, de a rendszeresen látogatott szupermarkettel is lehet.

Az „Eljövök érted” – A kezdet egy mindenki számára ismerős sitcom, a Jóbarátok első részét mesélte újra – operában. A remixből kimaradt a tévésorozatban pár percenként elhangzó erőszakos gépi nevetés, kaptunk viszont helyette számtalan apró poént, sőt, néhány vendégjelenetet is a Dr. House-ból. A sitcom nem tartozik a kedvenc műfajaim közé – de ebben a formában kedvem támadt végignézni az összes részt.

A tolvajok

A marosvásárhelyi TEATRU 74 Multimédia Centrum egyszerre minimalista és maximalista előadást hozott Szatmárra. Három színész (Theo Marton, Marius Turdeanu és Cătălin Mîndru) ül a színpadon, és mesélnek. Ugyanannak a néhány napnak a történetét, különböző szemszögekből, zene vagy bármilyen speciális effektus nélkül. Másfél óráig el sem mozdulnak a székeikről, mégis sikerül lebilincselniük a közönséget.

Joe, a legfiatalabb, átlagos, jóérzésű nagykamasz. A legjobban persze a szex érdekli, de közel sem mer menni a lányokhoz, ehelyett abban reménykedik, hogy újonnan szerzett rosszfiú haverja, Damien közreműködésével történik végre valami az életében. Ray, az egyetemi tanár Joe nővérével, Carmellel jár, de közben egyéb sem érdekli, mint hogy minél több diáklányt vigyen az ágyába. Frank, Joe bátyja pedig eladósodott apjának akar segíteni.

Fotó: Szatmárnémeti Északi Színház

A történet egy fegyveres rablás körül bonyolódik, közben azonban elég apró, mindennapi részlet derül ki ahhoz, hogy a három karakter világosan körvonalazódjon. A varázslathoz nem elég Conor McPherson ír drámaíró sztorija, amit olvasva valószínűleg már a felénél megunnék: a szavakat a három színész alakítása, apró gesztusai, hanghordozásai töltik meg élettel.

Fokozatosan, lépésről lépésre vonnak be a történetükbe, amíg azon nem kapom magam, hogy nyakig benne vagyok, és lélegzetvisszafojtva várom, mi következik most. A tolvajok nézőterén ülni olyan érzés, mintha az ember együtt sörözne Joeval, Rayjel és Frankkel, akik elmesélik életük utóbbi két hetének történéseit – de hogy tudnak ezek a srácok mesélni!

A pokol emlék – amit nem lehet megváltoztatni

A bukaresti Odeon színháznak jó híre van Szatmárnémetiben, elég körülnézni a nagyterem teli nézőterén. Van idő rá: Jonas Gardell darabja sokat ígérő kísértetsztorinak indul, de mindjárt az első jelenetek után megtorpan, mintha megijedne saját magától, és nagyon nehezen kap újra erőre. Két nővér virraszt haldokló édesanyjuk mellett – a nagyobbik jó ideje ott lakik, ő ápolta a nagybeteget, nincs munkája, családja, még egy macskát sem mer szerezni magának.

A kisebbik kiöregedett színésznő, szép karrierre tekinthetne vissza, ha nem foglalkoztatná folyton a pohár üres fele: megvénült, a házassága kín, még az anyjuk is mindig a nővérét szerette jobban. A történet másik síkján egy múlt századi anya zsarnokoskodik kislánya felett, akinek nincs elég ereje ellentmondani, és felülni a vonatra, ami elindítaná a saját élete felé. A nővérek viszonya a szeretet és a gyűlölet között ingázik, hol egyik, hol másik robbant ki egy-egy hisztériáig fajuló jelenetet.

Fotó: Odeon Színház

Úgy tűnik, az édesanya halála pontot tesz az unalomig ismétlődő veszekedések és az előadás végére, pedig a történet igazából itt kezdődik el. Végre kiderül, mi mozgatja a nővéreket, megragadhatóvá válnak a pillanatok, amikor egyikük élete felívelt, a másikuké végleg megtorpant. És végre kiderül az is, hogy a darab tulajdonképpen a rosszul szerető szülők és a befolyásuk alól kitörni képtelen gyerekek tragédiájáról szól.

Az előadás (feltehetően feszültségkeltés céljából) újra meg újra visszafogott sodrása a végére kirobban, akkora erővel, amit akár meg is könnyezhetnék. Sajnos, túl későn – a nővérek orvosolhatatlanul eltávolodtak egymástól, én pedig az előadástól. A közönségnek szánt mondanivaló egyúttal magára az előadásra is vonatkozhat: nem tehetünk annál rosszabbat magunkkal és egymással, mint hogy a végtelenségig halasztjuk annak kimondását, amit muszáj volna megbeszélni.

kapcsolódó írások

SOROMPÓK NÉLKÜL SOROMPÓK NÉLKÜL SOROMPÓK NÉLKÜL

» Korábbi cikkek