Jakab-Benke Nándor
BOZGOROK
Magyar-magyar summit tokánnyal
[2004. Oct. 11.]
Magyarországi turisták tévednek be a lepattant Bufet Ardeal nevű fogadóba, igazi szerelmet, egymást keresve. Ott meg az igazi jó ganéscsizmájú, szilvapálinkás, vadromantikus transzilván valóságba botlanak.
Aki a gyér reklám ellenére is ellátogatott a Tranzit-házba a budapesti Honvéd Kamaraszínház péntek esti vendégelőadásra, az a Bozgorok cím alapján már sejthette, hogy mire számíthat. Provokációra. És javarészt meg is kapta.
Merthogy a blikkfangos cím talán itt több is, mint az előadás címe. Néhányan azt is hihették, hogy a társulatot hívják Bozgornak – Honvéd helyett. A nemzetpolitikai mondanivalótól duzzadó előadásnak ugyanis keserédes aktualitást ad, hogy a színészek javarésze Erdélyből vándorolt ki. Így a Shakespeare-re való hivatkozás (az alap az Ahogy tetszik volt) okafogyottá is válik, annyira magáról, magából és magától játszik a társulat.
Magyarországi turisták tévednek be
a lepattant Bufet Ardeal nevű fogadóba, igazi szerelmet vagy egymást keresve. Ott meg az igazi jó ganéscsizmájú, szilvapálinkás, vadromantikus transzilván valóságba botlanak. A valamilyen formában mindannyiunk által megélt helyzet így melodráma-szagú, poénos jelenetekre ad lehetőséget, szépen ívelve egy olyan befejezés felé, ahol a közönség jórésze már igencsak fészkelődik, kényelmetlenül érzi magát.
Ugyanis kemény igazságok mondatnak el, néha jobb, néha sutább viccekbe és acsargó replikákba ágyazva. Ezek az igazságok célba értek; elhangzott néhány replika, amely ideológiától és politikai hovatartozástól függetlenül is üt (Ti nem vagytok magyarok Ti románok vagytok?). Nehéz velük bármit is kezdeni. Legfeljebb emésztetlenül le lehet lenyelni. Ezt tette az a pár képviselőjelölt is, akik az azóta már lejárt nagymagyar előválasztás hátszelével sodródott be az előadásra.
Látszik, hogy Rusznyák Gábor nem először rendez Erdélyben. Ismeri a fájó sebeket, amelyre helyez valamit – nem tudni, hogy gyógyírt vagy citromsót, hiszen
az egész előadás pengeélen billeg,
a magasiratás és a szemberöhögés közti határvonalon, ügyelve, hogy mindkét oldalra lesújtson. Jobbra és balra is. Megragadja az itteni valóságot, az érzékenységet, a mítoszokat, a begyepesedett szólamokat (templom és iskola), még egyes politikai személyiségeket is (Tőkés). Aztán mindezt szúrós gombóccá gyúrja, s elindítja, hadd dekonstruáljon és depoetizáljon – ránkfér.
Végre testközelből láthattuk az erdélyi földhözragadtságot, kikacaghattuk hiányosságainkat, hallhattunk pár semmit és senkit nem kímélő igazságot. Az utolsó provokáció: a búskomor alkoholista, a keresetlen költő, az utolsó otthonmaradt bozgor meghívja a közönséget asztalához. A közönség – mivel éhes – cinkosságot vállal, és eszik a tokányból. Ezzel a kis interaktív majszolással is jelzik, hogy ez rólunk szólt, az mindannyiunkról, akik megnézzük az előadást estéről estére, de a színészről is, aki szintén hazátlan, szédeleg a fent említett pengeélen, és fél onnan lenézni.
Fotók: Sipos Zoltán
Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.