HAMLET

Hegyi Réka

TÁNCKATALÓGUS

Színház a Minimum Partyn

[2008. Aug. 20.]

Szemelvények a Kászonokban augusztus első harmadában megszervezett alkotótábor készülő katalógusából.

Junya

A test a gravitáció foglya. Junya teste viszont gúnyt űz a gravitációból. Majomként lóbálja végtagjait. A bábostól megszabadított marionett mozdulatai is lehetnek. A test bizonyosan rokona a bábnak: egy későbbi pillanatban teljes mozdulatlansága teszi tárggyal azonossá. Láthatatlan izmok mégis gördítik a deszkapadlón...

Performansz A részegek istene őrködik a test fölött. A legszétszórtabb mozdulatoktól sem veszíti el egyensúlyát. Lődörög, hánykolódik. Nevetséges lenne, de nem az. A fekete kapucni alól elősejlő barna arcra Munch sikolya rajzolódik. A test szenved, az arc tükrözi ezt a kínt.

Egyetlen ujjbegynyi ponton megtámaszkodik a falon is, de minden erő visszahat rá, és kiteríti.

Junya vizet is kortyol. A civil gesztus ismét figyelmeztet: nem történetet kell keresnünk bemutatkozó produkciójában. Etűdöket látunk, mozgássorokat, mozgásművészetének elemeit. A vízzel teli műanyag söröspohár végül mégis beépül egy mozgáskompozícióba: lábujjaival ragadja meg, kiborítja, csicsonkázó mozdulatokkal szétkeni.

A bemutatkozó performansznak van egy másik szereplője is. A zene. Montanaro aláfestő-kísérő akusztikus hangszere, közönséges bokszoló kefével és fogkefével megszólaltatott kongája. Egy-egy ponton úgy tűnik, a zene megy elől, utána a tánc. Kontinensek találkoznak a Minimum Partyn: a japán táncos megfeszített, minden idegszálával a mozgásra koncentráló inas teste és a mediterrán bohém szakállas-hosszúhajú-szemüveges, tangóharmonikázó arca. Örülök, hogy tanúja lehettem ennek a ritka pillanatnak.

Performansz

Patakban táncolók. A táncszínházi workshop bemutatója

Érdekes, hogy a Minimum Partyn minden műhely más-más megnevezéssel rögzül a táborozók tudatában. A kézművesek műhelyben tevékenykednek, de a filozófusok például már körben vesznek részt, a mozgásszínházi produkciót pedig egy workshop végeredményének tekintjük. Az igazat megvallva ez is műhelymunkát jelent, de valahogy mégis arra gondolunk, hogy másmilyen együttgondolkodást feltételez, például egy technika alapos elsajátítását a tapasztaltabb kolléga irányításával. A hagyományos értelemben vett műhelyben talán a közös alkotáson, a tapasztalatcserén van a hangsúly. Legalábbis értelmezésem szerint.

Csak azért tartottam fontosnak a fenti értelmezéseket, mert Junya idei műhelyét a szemem sarkából a tábor egész ideje alatt figyeltem. Tornásztak, nyújtógyakorlatokat végeztek, egymás testének súlyával és a mozdulatok könnyedségével kísérleteztek. Gondolom... Éppen ezért egy olyan bemutatkozásra számítottam, amelyben sűrítve viszontláthatom azokat a mozdulatokat, amit mindenki szeme láttára végeztek. De nem ez történt. Sőt, semmit sem láttam viszont abból, amire számítottam. Ez nem jó vagy rossz, csak meglepő. Mert a táncszínházi műhely tulajdonképpen egy happeninggel mutatkozott be.

A táncszínházi workshop tevékenysége a Minimum Party táborban

A workshop résztvevői ugyanis a patakban mutatták be legújabb mozgásművészeti ismereteiket. Áhítatos tanítványok módjára követték a fiatal Junya mestert a síkos köveken. Fel vagy alá kúsztak, gurultak a patak medrében, mások mozdulatlan tuskók módjára hevertek percekig a jéghideg vízben. Kevesen voltak, akik csak bokáig mártóztak meg... Őket a nézők miatt alig lehetett beazonosítani, ugyanis a patakparton nem volt kijelölve sem a játéktér, sem a nézőtér. Egyedül a zeneműhelynek volt zenekari árka, ők szolgáltatták a népdalfeldolgozást mint zenei aláfestést.

Jelenet a táncszínház műhely bemutatójáról A performansz a tiszásfői hídon folytatódott. Vízzel töltött levesestányérokat és nyári almát kínáltak azoknak, akik leghamarább követték a csuromvizes szereplőket. Újabb, ezúttal pörgőbb, vidámabb nóta kíséretében az úton lefele haladva táncos léptekkel elkalauzoltak egy kis ösvényig, amely az erdőn keresztül egy tisztás széli mogyorófához vezet. Mire odaértem, a teljes két műhely az ágakon lógott, dalolt, susogott, rázta a lombot, majd a bokorszerűen szerteágazó fa körül lejtettek kötetlen táncot. A közönséget is bevonták ebbe a körtáncba, majd megiramodtak, keresztül a derékig érő fűvel benőtt tisztáson.... A zenészek (velük a lustábbak és azok, akik a kullancsoktól irtóztak) maradtak őrséget állni a fa árnyékában, míg a szereplők újabb sprinttel visszatértek. Ezzel véget is ért volna a bemutató, ám a táborközpontig visszafele sétálva, a muzsikusok ismét húzták a talpalávalót, és újabb vidám processzió kísérte a két műhely közös visszavonulását. A ráadás sem maradt el, a tábor területén átfutó út porában még egy ideig kitartóan muzsikáltak és táncoltak...

Ishii Junya mesél*

Végzettségem szerint táncos vagyok. Színészmesterséget is tanultam, de a tánc, a mozgás érdekel.

Néhány éve, egy japán fesztiválon találkoztam egy magyar lánnyal, és akkor döntöttem el, hogy eljövök Európába tanulni. Budapesten élek, egy társulattal dolgozom, volt már több bemutatónk. A Minimum Party alkotótábort egy barátom ajánlotta, amikor megtudta, hogy szeretnék ellátogatni Romániába.

Nem úgy jöttem ide, ebbe a táborba, mint színész vagy táncos. Nem tanítani jöttem. Az első napon a csoportommal bejártuk a környéket. Ismerkedtünk a fákkal, a patakkal, a tisztással. Meg kellett hallgatnom, mit mond nekem ez a hely, milyen ritmusra lélegzik. Meg kellett érintenem, hogy elfogadjon, befogadjon magába. Nem én akarom meghatározni a helyet, ahol éppen vagyok. Hagyom, hogy a hely mondja meg, hogyan kell mozdulnom.

Átváltozás

Japánban az ismert színházi formák mellett (No, Kabuki, Bunraku) létezik egy nagyon erős tánchagyomány is. A tánc az egyszerű, falusi embereke szórakozása és szorosan kapcsolódik a földműveléshez. Vetéskor, rizsaratáskor mindig táncolnak: hogy kérjék a termékenységet és hogy megköszönjék a gazdag termést. A magyar kultúrát azért kedvelem, mert itt is nagyon fontos a hagyomány, a néptánc.

Az európai táncfogalom alapvetően abban különbözik a keletitől, hogy célja minimális felületen érintkezni a földdel. Legalábbis a klasszikus balettben. Japánban a hagyományos tánclépések teljes talppal simulnak a földhöz. Fontosak az érintések a táncban, a mód, ahogy megérinted a körülötted levő teret. Elfogadod a gravitációt. Nem akarod legyőzni.

Én nem a hagyományos japán táncban mozgok otthonosan, bár nagyon sokat tanultam belőle. Magam sem vagyok több, mint egy ember, aki a földet meséli. Megnevezhetném, kiktől tanultam táncolni, kik voltak a tanáraim, de úgy gondolom, ez nem nagyon fontos. A szívembe zártam őket, a szívem a mesterem. Még sokat szeretnék tanulni, például magyar néptáncot is egy Szerbiában élő táncostól.

Kígyó vedli bőrét

Nem tudtam, milyen emberekkel fogok majd dolgozni a műhelyben, de egyáltalán nem volt fontos, hogy lesznek-e közöttük profi táncosok vagy színészek. Annyit tudtam, hogy a természetbe jövök, távol minden lakott helytől. Úgy gondoltam, a legjobb, amit tehetek, ha nem tervezek előre, nem egy kész programmal érkeztem, mint egy rendező vagy tanár. Hagytam, hogy a benyomásaim, első élményeim vezessenek, az emberek, akikkel dolgoztam. Rengeteg ötletem volt, de nem táncórákat szerettem volna tartani. Arra ott a város. Befizetsz egy tanfolyamra és megtanulod azt, ami érdekel. Engem az önállóság sokkal jobban érdekel, az, ami csak itt és most alakul ki.

Az itteni gondolatok, érzések megmozdítása volt a célom. Egy olyan bizalmi állapot megteremtése, amely lehetővé teszi a feltétel nélküli mozgásszabadságot, a szavak nélküli kommunikációt. Nem állhatsz mások elképzeléseinek az útjába. Ez már erőszak. Én nem hiszek az erőszakos munkában, azért vagyok itt, hogy segítsek befejezni az elkezdett mozdulatokat.

Arra kértem a műhely résztvevőit, hogy gondolkozzanak el: miért jöttek el ide, miért fontos nekik, hogy kiszabaduljanak a hétköznapokból, hogy mit jelent számukra ez a hely, a patak, a fák, a füvek. Több gyakorlatot végeztünk, de csupán az volt a cél, hogy jobban megismerjük érzékszerveinket, hogy egymásra is tudjunk összpontosítani szavak nélkül, hogy létrejöjjön a kommunikáció a testek között. Majd arra kértem a résztvevőket, mutassák be, mire inspirálta őket ez a tér, például a patak, de ne beszéljenek arról, mit szeretnének kifejezni.

Erre! Úgy gondolom, hogy ebben a műfajban először van a mozdulat és utána a beszéd. Mindent elront, ha valaki mindent elmond, még mielőtt megpróbálná a mozdulat erejével kifejezni. Ha valaki a kígyó mozgását utánozza, előfordulhat, hogy a külső szemlélő először nem érti meg, hogy az kígyó. Ha az illető a képzeletében valóban ott a kígyó, ez a mozdulataiban is kifejezésre fog jutni. Volt, aki átélte, hogy ő most kő vagy krokodil és ezt próbálta érzékeltetni mozgásában és viselkedésében. A képzelet vetülete a testben, ez a mozdulat.

Rendezőként a feladatomat a különböző mozdulatok harmonizálásában láttam. Összehangolni a meglévő témákat. Ezt próbáltam végigvinni a műhelymunka során. Sikerült észrevenni, rátalálni a természetben olyan dolgokra, amelyek által közölhettünk valamit, amelyek megszólítottak minket. Egy bokor, a patak, a mező szerves részei lettek a munkánknak.

Performansz

Magam is csak tanítvány vagyok. Figyelek, próbálom megértetni magam és megérteni a felém küldött jeleket. Nagy élmény volt a Montanaroval közösen bemutatott performanszunk, amikor ő zenélt, én pedig táncoltam. Nem egyeztettünk, nem próbáltunk, mégis tökéletesen értettük egymást. Utána hosszan beszélgettünk, most már szavakkal. Szerettem volna vele először a tánc és zene által értekezni és csak utána nyúlni szavakhoz.

Amúgy érdekes, hogy nem európai ritmusokat játszott, hanem keleti, pontosabban japán táncritmusokat dobolt. Hihetetlen meglepetés volt.

Ishii Junya japán táncos és Miqueu Montanaro okszitán vándormuzsikus találkozása

Sokszor elképzelem, hogy nincsen szám. Ki szeretném fejezni magam, de nincsen szám. Testem van. Fülem. A beszédnél sokkal érzékenyebb kifejezési formákkal dolgozom. Folytonos átváltozás, metamorfózis. Ezt táncolom.

A műhely bemutatkozása után még egy napot töltöttünk együtt, és beszélgettünk. Nagyon fontos dolgok hangzottak el. Kiderült például, hogy mindannyiunkat bánt, hogy nem vigyáztunk erre a táborhelyre. Szemeteltünk. Össze is írtuk a táborszervezőknek, hogy milyen ötleteink támadtak. Talán jövőre megszervezik, hogy legyenek például hamuzók, hogy a csikkeket ne dobáljuk szét a földön. Apróságnak tűnhet, de észre sem vesszük, hogy másként viselkedünk itt, mint a nagyvárosban, és ugyanazokat a szokásainkat próbáljuk megtartani. Remélem, hogy legalább a műhelyben és azokkal az emberekkel, akikkel itt találkoztam, sikerült elérnünk, hogy vigyünk is valamit magunkkal erről a helyről, hogy a nagyvárosokban is kitartson bennünk a hely az adománya.

---
*A beszélgetést Fekete Réka és Hegyi Réka készítette.
Fotók: Minimum Party Archívum

» Korábbi cikkek