HAMLET

Zsigmond Andrea

CSÍKORSZÁGBAN A CSERESZNYÉK

Hargitai Iván Csehov-rendezése

[2008. Mar. 3.]

Kész zuhanórepülés: az előadás elején elhangzik, hogy nemsokára elárverezik a birtokot, s a végére elárverezik. Egy-kettő.

Ennyiről szól a Csehov-darab? Hogy még miről, jócskán az alkotókon múlik. Az alkotók döntésein, illetve tehetségén. Vlad Mugur kolozsvári Cseresznyéskertjét anno a pusztulás gazdag szépsége lengte be. Hargitai Iván csíkszeredai rendezése nem telt, burjánzó előadás: szenvtelenül követi a család zuhanásának ívét.

Az előadás: komor példabeszéd. Bemutat egy gondatlan családot, amelyben csak a mostohalány próbálja megállítani a lavinát, de az végül őt is elsodorja. A többiek – Ljuba, Ljuba bátyja, de még az alkalmazottak is – mintha delíriumban élnének: nem veszik észre, hogy a vagyon szélsebesen kipereg az ujjaik közül. Hogy a cseresznyéskert napról napra kisebb.

(c) fotó: Sándor Levente

A darab és a rendező Lopahint állítja szembe velük. A józan gondolkodású, bár kissé tahó kereskedő kezdettől fogva tisztában van a helyzet komolyságával és várható kimenetelével. Ő lenne tehát a pozitív hős, akik az értékek elherdálóival szemben meghallja az idők szavát. Az előadás szerint mindig feltalálja magát, a házban is, ahol gyermekkorában még szolga volt. Kozma Attila Lopahinja fennhéjázva beszél a szolgálólánnyal és ironizál Petyával meg Firsszel. Iróniája abban segít, hogy életre keljenek a jelenetek, hogy a szereplők szavai ne hulljanak egymás mellé a porba. Ez ugyanakkor az előadás szikárságát is fenntartja: továbbra is ő lesz a pozitív szereplő (aki világosan felismeri, mi a dörgés), a többiek meg (a ködös múltba meg ködös ideológiákba ragadtak) élhetetlenek, negatívak.

A példázatokra jellemző tiszta leosztás nem tesz jót az előadásnak. Nézzük Jása és Dunyása esetét. Figuráik egyszerűsítettek: Dunyása elolvad Jása közelében, Jása meg lepöcköli magáról, miután persze lesmárolta. Ez érdekes játék, de nem két órán keresztül. Ha nem telnek fel jobban a figurák, s ha nem történik bennük változás, nem tudják ébren tartani a néző érdeklődését.

(c) fotó: Sándor Levente Bizonyos részek mindazonáltal teltek, lüktetők. Az előadás első igazán élő jelenete az, amelyben a két féltestvér, Ánya és Várja kettesben marad. Dálnoky Csilla Ányája egyszerre szeretetteli és megrovó, amikor a Párizsban dorbézoló mamáról mesél; Fekete Bernadetta Várjájából csak úgy ömlik az igaz kétségbeesés a birtok menthetetlen helyzete miatt. A testvérek közötti bensőséges hangulat is jól érzékelhető. Esetükben a szereposztás fonáksága a zavaró: nem igazolja az előadás, miért épp Dálnoky játssza a fiatalabb Ányát. Így nem tud élni az a jelenet, amelyben a nagybácsi Ljuba züllöttségéről mesél Várjának, és zavarba jön attól, hogy ezt Ánya is hallja. Fiatalabb színésznővel jobban működne, hogy Ányát mindentől (később látjuk, hogy a szerelemtől is) óvni akarják.

Az is szereposztásbeli tévedésnek tűnik, hogy az idős Firszet a fiatal Bodea Tibor játssza. A helyzet az előadásban idegen játékmódot indukál. (Az is megoldás lehetett volna, ha nem erőltetik az öregségét: néhány éve a szintén huszonéves Veress Albert fiatalabb Firszet játszott Marosvásárhelyen.) Ráadásul első megjelenésekor borzasztó nehéz kitalálni, ki ő: aki nem magolta be a drámát vagy a plakátot, Ljuba érkezésekor nem tud eligazodni a sok jövevényen: ki az, aki vonattal érkezett, ki az, aki csak elébük ment… Sem a szöveg, sem az öltözékek nem segítenek.

(c) fotó: Sándor Levente

A kettes számú nagyon jól sikerült jelenet a Lopahin és Várja közötti majdnem-leánykérés. Kozma Attilán már a korábbi produkciókban látszott, hogy egyre jobban bánik a feszültséggel, a csendekkel; a közönség szinte visszafojtja a lélegzetét. Jó ötlet, hogy Várja térdelve keresgél valamit, s emiatt Lopahin is letérdel; megdobja a helyzetet, de kivédi a pátoszt. A két színésznek csak a beszéddel van egy kis problémája: Fekete Bernadetta hajlamos szünetet tartani a névelő meg a főnév között, Kozma Attila gyakran sajátos torokhangján szólal meg.

A beszéddel, pontosabban a szöveggel kapcsolatos másik probléma: érthetetlen, hogy székely színésznek székely nézők előtt miért kell egy szó budapesti, ráadásul helytelen változatát használnia: „Odaadta a kulcsokat”, mondja Lopahin, „ideadta” helyett. A fordítás különben friss, a szavak szellősek (kalucsni és felöltő helyett kabátot mondanak). Kifejezetten sikerült replikák is vannak, szállóigegyanús, ahogy Dunyása és Jása búcsúzik. Kb.: „Írjál majd! – Jó. – Szeretlek! – Jó.”

(c) fotó: Sándor Levente

Érthetetlen, miért vannak hatalmas betűk az (újságba csomagolt?) díszleten, miért van egyszerre ősz, nyár és tavasz (cseresznyevirágzás, mínusz fokok, sárga levelek és napozás), miért az erős piros meg narancs szín a szürkés-pasztell miliőben (egy pléd, egy törölköző), miért keverednek annyira össze a szereplők viselkedésformái, hogy szegény néző alig bírja követni, ki szolga és ki nem, minek a keveset használt falovacska, a fogas, a labda, az ablakok, mit énekel a Quimby, mert érteni nem lehet, miért annyira didaktikus az előremutató nyíl a plafonon (ami szándék szerint papírsárkányt idéz)… Mindezeknek persze lehet értelmük, de a néző belefárad a szimbolika kisilabizálásába. Megszűnik felfokozott jóindulata, mert a színházban (főleg, ha Csehovot lát) nem rejtvényt fejteni szeret, inkább szerves életet látni, élni.

A cseresznyéskert elvesztésének tragikumát nem éli meg. A komikumát sem, semmijét sem. Mert nem telik meg az előadás, egyszerű példabeszéd marad. Ami pianóban talán elviselhető, de a sírás, kiabálás már sérti benne a fülünk. Szélsőséges pillanatokban kiderül, hogy kívül rekedtünk a produkción.

(c) fotó: Sándor Levente

(c) fotó: Sándor Levente

Lábjegyzet

Az előadásból mindazonáltal kitetszik, hogy vannak jó és vannak ígéretes színészek a társulatnál, akikkel érdemes rendes darabnak nekivágni. Már csak egyvalami hiányzik – ha már a társulatban s a nézők között is jócskán vannak ifjú emberek –: lépjünk át a 21. sz.-ba. Vannak problematikák, amik a mai világról, a fiatalok környezetéről szólnak. Csíkszeredában is létre tudnának jönni olyan produkciók, mint az udvarhelyi Love and Money vagy a szentgyörgyi George és Lennie. Volt már rá példa. Volt már olyan, hogy a helyi fiatal értelmiség örömmel járt ebbe a színházba.

kapcsolódó írások

Az előadás adatlapja

» Korábbi cikkek