
Hegyi Réka
VáRD-A-FOTó
Dolgoznak, nem gargarizálnak
[2004. Jun. 28.]
Minimum fura volt azt látni, hogy még mindig vannak olyan anyaországiak, akik a határon túli színházaknak még mindig közösségmegtartó és anyanyelvápoló szerepet tulajdonítanak.
Ha nagyon röviden kellene összefoglalni az idei Kisvárdai Fesztivál hozadékát ezen politikusok, újságírók, színházi szakemberek számára, azt mondanám: örülök, hogy rájöttek, hogy az anyaország határain túl olyan értékes és érdekes előadások jöhetnek létre, amelyek bármikor versenyezhetnek a budapesti évad legszínvonalasabb produkcióival is.
Hogy vannak csodálatos színészek, komoly rendezők és korszerű előadások, mert az „áthallásos” darabok ideje lejárt, átgondolt műhelymunka zajlik a színházak körül, és a halott színházi formák újjászülethetnek, mert az összes lehetséges kifejezési eszközzel kísérleteznek – a határon túl is.
Képekre, feszültségek feszítette jelenetekre visszaemlékezni könnyebb lesz azoknak, akik látták a XVI. Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának műsorában szereplő előadásokat. Azoknak pedig, akik nem lehettek ott, vigasztalásul ajánljuk a kisvárdai Darvai Gyöngyi fotóit, aki a nehezen megragadható színházi pillanatok rögzítésére vállalkozott.
A kisvárdai Várszínház (c) Darvai Gyöngyi
Töröcsik Mari és Trill Zsolt az A szarvassá változott fiú - kiáltás a titkok kapujából c. előadásban (Beregszászi Illyés Gyula Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Szalma Hajnalka a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában
Pillantás a hídról (Kassai thália Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Chicago (Újvidéki Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Cabaret (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata) (c) Darvai Gyöngyi
A malom (Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió) (c) Darvai Gyöngyi
A malom (Gyegrgyószentmiklósi Figura Stúdió) (c) Darvai Gyöngyi
Vadászat (a Hobo Blues Band és a Beregszászi Illyés Gyula Színház közös produkciója) (c) Darvai Gyöngyi
Balázs Áron és Mezei Kinga
A pojáca c. újvidéki előadás a Fesztivál Nagydíját is elnyerte (c) Darvai Gyöngyi
A pojáca - rendező: Fodor Tamás (Újvidéki Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Fagyöngyszüret (Marosvásárhelyi Ariel Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Gyerekek és katonák (Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Ház-tűz-néző (Komáromi Jókai Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Étellift (Szabadkai Népszínház Magyar Tagozata) (c) Darvai Gyöngyi
Boldogtalanok (Marosvásárhelyi Tompa Miklós Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Zárt tárgyalás (Nagyváradi Szigligeti Társulat) (c) Darvai Gyöngyi
Via Italia (Újvidéki Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Az újvidéki Via Italia c. előadást Mezei Kinga rendezte (c) Darvai Gyöngyi
Balázs Áron (az Újvidéki Színház Via Italia c. előadásában) (c) Darvai Gyöngyi
A gát (Csíki Játékszín) (c) Darvai Gyöngyi
Antigoné (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) (c) Darvai Gyöngyi
Antigoné (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) (c) Darvai Gyöngyi
Szabó Tibor (Őr) a sepsiszentgyörgyi Antigonéban (c) Darvai Gyöngyi
Bíró József (Kreón a sepsiszentgyörgyi Antigoné c. előadásban) (c) Darvai Gyöngyi
Szorcsik Kriszta az Antigoné címszerepében (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) (c) Darvai Gyöngyi
Nők iskolája (Tamási Áron Színház, Sepsiszetgyörgy) (c) Darvai Gyöngyi
Nők iskolája (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) (c) Darvai Gyöngyi
Pálffy Tibor jelenete nyíltszíni tapsot érdemelt, pedig csak százig számolt... (Nők iskolája, Sepsiszentgyörgy) (c) Darvai Gyöngyi
Falstaff (Szatmárnémeti Harag György Társulat) (c) Darvai Gyöngyi
Czintos József (Falstaff - Szatmárnémeti Harag György Társulat) (c) Darvai Gyöngyi
Rejtélyes viszonyok (Marosvásárhelyi Tompa Milós Társulat) (c) Darvai Gyöngyi
Jacques vagy a behódolás (Kolozsvári Álllami Magyar Színház) (c) Darvai Gyöngyi
Anconai szerelmesek (Csíki Játékszín) (c) Darvai Gyöngyi
A képen látható színészek 10 éves osztálytalálkozójára Kisvárdán került sor (c) Darvai Gyöngyi
Akik a díjakat ítélték oda: Dobák Lívia, Molnár György, Bán János, Csomós Mari és Stúber Andrea zsűritagok (c) Darvai Gyöngyi

Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.