HAMLET

Kérdezett: Fülöp Noémi, Hegyi Réka

AZ IGAZGATÁS IS SZEREP

Balázs Attila igazgató a csapatban hisz

[2010. Nov. 26.]

Közel három éve vezeti a temesvári társulatot, ezalatt csapatot épített, UNITER-díjat nyertek és fesztivált teremtettek.

– Három éve vagy a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház élén. Mi változott azóta?

– Balázs Attila: Lehiggadtam, miközben felgyorsult körülöttem a világ.

– A színház előadása egyik előadása UNITER-díjas...

– A dicsőséget nem lehet valutára váltani, de nekünk fontos.

– ... és a színháznak van egy fesztiválja, a TESZT.

– Az ötlet, hogy nemzetközi, de régiós fesztivált szervezzünk, megvolt. Temesvár földrajzilag úgy helyezkedik el, hogy nagyon közel van Szerbia és Magyarország is. A fesztivál arculata a három éve kialakult csapatnak köszönhető.

– Mostanában a mady-baby előadás is több díjat nyert...

– A Marosvásárhelyi Művészi Egyetemmel közösen létrehozott produkciónk legutóbb Pécsen nyert, főiskolás kategóriában. De ez a mi produkciónk is, ugyanúgy magunkénak érezzük a sikereit.

Katona Lázsló és Balázs Attila, az UNITER-díjas és IFESZT-díjas Rosencrantz és Gulidernstern halott címszereplői

– Menjünk vissza kicsit az igazgatói kinevezésed elé. Egy veled készült interjúból az derül ki: olyan szinten kerültél konfliktusba a színház akkori vezetőségével, hogy majdnem kirúgtak. Most ugyanazt a színházat igazgatod. Hogyan lehetett eljutni egyik pontról a másikra?

– Az idő valahogy elmosta ezeket a dolgokat, kirúgásra nem is emlékszem, de nem volt súrlódásmentes ez a helyzet. Azt hiszem, nem nekem kellene ezzel a dologgal megküzdenem, hanem a környezetemnek. Az igazgatói állásra írtam egy menedzseri pályázatot, ami az akkori zsűrinek a legjobban tetszett – engem nem a társulat választott meg vezetőnek. Azt hiszem, hogy az utóbbi évek bizonyították: a pályázatban megfogalmazott irány nem rossz.

– Hogyan határozod meg ezt az irányt?

– Nem könnyű néhány szóval elmondani. Nekem elsősorban az a fontos, hogy legyen egy csapat, ahol mindenki megtalálja a helyét. Nem feltétlenül csak a színészekre gondolok, hanem mindenkire: minden kis fogaskerék úgy kell illeszkedjen, hogy működjön a gépezet, és abban a környezetben mindenki tudja megtenni azt, ami tőle telik. Nekem az a szerepem, hogy ehhez megteremtsem a megfelelő légkört – vagy nevezzük bárminek.

Természetesen egy színház arculatát a repertoárja határozza meg. Az évek folyamán egyfajta pedagógiai szándék vezérelt, először olyan előadásokat játszottunk, amelyek a csapatmunkára helyezték a hangsúlyt. A következő produkciókban az egyéni teljesítményekre is hangsúlyt fektettünk – természetesen nem mások rovására.

Az előadások közül egyik sikeresebb volt, másik kevésbé, volt olyan, ami nem nyerte el a közönség tetszését, ergo nem játszottuk annyit, mint amennyit terveztük. Vannak nyereségek, vannak veszteségek. Az utóbbiak jobban fájnak néha. De nem leszek melankolikus, optimista ember vagyok. Ha nem lennék az, akkor nem igazgatnék tovább.

– Azt hittem, hogy már az első kérdésnél rátérsz a nehéz anyagi helyzetre, fizetésmegvonásokra. Minden színházra ez a súly nehezedik, de úgy érzem, kerülöd a témát. Miért?

– Ezeket a dolgokat meg kell oldani. Azzal főzünk, amink van, abból indulunk ki, amink van. Temesvár nem áll rosszul anyagilag, ezt tudjuk. Ebből kifolyólag fenn lehet tartani a társulatot, amennyire szükségünk van, az nagyjából megvan. Ehhez adódik az, hogy ha a színház felmutat művészi eredményeket is, felfigyelnek rá a pályáztatók, és kap támogatást.

Gondok vannak, persze, naponta meg kell vívni egy-egy harcot a pénzért. Nagyon váratlanul ért ez a válság. Konkrétan: decemberre nem kaptunk semmilyen pénzt. Az adósságok ellenére folytatjuk a „termelést”. Idén januárban még a tavaly októberi adósságainkat is fizettük. Volt, akinek volt türelme ezt kivárni, volt, akinek nem volt türelme.

– Te színész vagy, nem voltál vezető pozícióban korábban. Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket?

– Az embereket motiválni kell, és nem kell mindent nekem csinálnom. Azok az emberek, akik felelősséget éreznek ott, ahol vannak, elvégzik a feladatukat. Egy-egy probléma átmegy két-három szűrőn, amíg eljut hozzám. Kötelességem tudni arról, ami történik, de nem nekem kell megoldani mindent. Természetesen színészi adottságaimat is be kell vetnem néha, hogy kikönyörögjem a sajtot a holló szájából. A szerep az szerep, ezt is meg kell tanulni, ebbe is bele kell látni, meg kell keresni, hogy mi van mögötte, hová vezet, mi az íve.

– Örülök a hasonlatnak, mert a legtöbb színházi társulatot rendező vezeti, ezeket a problémákat másképp fogalmazzák meg, másképp élik meg, hiszen a színpadon is irányítanak.

– Valóban több színész vezetésével foglalkoznak, globálisan látják az előadást, de a rendezés is egy szerep. Az igazgatás is. Én is elfogadtam ezt a szerepet, a társulat is. A közösen meghozott döntéseket is nekem kell aláírnom, az én felelősségem. Ilyen szempontból magányos szerep.

– Nincs alkalmazott rendezője a társulatnak, de van néhány „házi” rendezőtök, akik minden évben dolgoznak Temesváron: László Sándor, Puskás Zoltán, Balázs Zoltán, Katona Gábor, Victor Ioan Frunză...

– Egyik rendező sem vállalta azt a fajta bábáskodást a társulat felett, ami egy főrendező feladata lenne. A rendezők, akiket felsoroltál, mind hozzájárulnak a társulat alakulásához, hiszen többször rendeztek nálunk.

– Díszlettervezője van a színháznak?

– Albert Alpár. Ő produkciós vezető volt Nagyváradon, ezért nagyon jó gyakorlati érzékkel áll hozzá minden színpadi munkához. Több díszletterv fűződik a nevéhez, és ő is a csapat nélkülözhetetlen tagja. Azt a fajta nyugodtságot árasztja, amit én is próbálok: ne pánikoljunk, ne izgassuk föl magunkat, majd megoldódik minden helyzet.

A csapatmunkában nekem ez is fontos: ne legyen hisztéria. A színpadon igen, ott mindenki megteheti. Ilyen szempontból csak a színészek kiváltsága, hogy hisztériázzanak, hogy földhöz verjék magukat. Egyébként nem szeretem az üvöltöző-leteremtő vezetési stílust.

– Temesváron mindenki nyugodt?

– Nem, de türelmesen igyekszünk megoldani mindent helyzetet.

– Mesélték a színészek, hogy az Odüsszeusz hazatérése próbáin például a világosító és a hangosító is elmondhatta véleményét a megbeszélésén, és milyen meglepő volt számukra, hogy milyen karakteres véleményük van az előadás alakulásáról...

– Ez spontánul alakult így. Igazgatóként nem erőltethetem rá egy rendezőre sem, hogy kikérje mindenki véleményét.

– Az igazgatás „kikoptatta” a színészi játékodat?

Az Odüsszeusz hazatérése címszereplője: Balázs Attila– Úgy érzem, hogy nem. És ezzel nem ábrándokat kergetek, hanem itt és most, ebben a helyzetben így játszom. Most vívom meg a harcaimat, most ért véget a hályogkovács korszak, amikor belevetettem magam minden lehetőségbe, és ment, ment, minden ment, egyik szerep jött a másik után, nem is volt időm elgondolkozni. Most többet hezitálok, jobban látom a botlásaimat is.

El kell fogadni, hogy ha az ember felett eljár az idő, akkor már nem játszik Romeot. Nekem például nem adatott meg a szerencse, hogy jó időben, jó helyen találkozzak a Romeoval. Vannak szerepek, amik felett elmúlt az időm. Annyi önkritikája és öniróniája kell legyen az embernek, hogy felülről tekintsen vissza.

– Igazgatói terveid?

– Szeretnénk tovább építeni a társulatot, még jobban körvonalazni a profilját, ehhez válogatunk még merészebb rendezőket, és egyre magasabbra tesszük a mércét. De nem árulnék el többet: minden publikus lesz, amikor eljön az ideje.

kapcsolódó írások

PÉNZ NEM GOND

» Korábbi cikkek