HAMLET

Nagy Júlia

FORDÍTÁS NÉLKÜL

Beszélgetés egy egyiptomi színházi fórumról

[2010. Apr. 1.]

"Azt hiszem inkább mi, európaiak vártuk el, hogy legyen felirat. Hamar rájöttünk, hogy nem azon van a lényeg" – mondja Patkó Éva rendező.

Nagy Júlia: Számomra ismeretlen fesztiválról kérdezlek. Mit kell tudni róla?

Patkó Éva: – A találkozó neve The Creative Forum For Independent Theater Groups (Független színházi csoportok alkotó fóruma), és idén szervezték meg hetedszerre. Amikor indult, az volt a lényege, hogy független színházi előadásokat találkozhassanak úgy az arab világból mind a mediterrán, és most már tágasabb európai régiókból.

Azóta kibővült, műhelymunkákat is szerveznek színészeknek, táncosoknak, illetve egy nemzetközi csoportnak. Konferencia, szeminárium, filmvetítések, könyvbemutatók is szerepelnek a programban. Annak ellenére, hogy a legtöbb résztvevő az arab világból érkezik, a fesztivál nyelve angol. Több százan voltunk ott, és nagyon sok érdeklődő. Mindez Egyiptomban, Alexandriában; a fesztivál helyszíne az alexandriai könyvtár.

Te honnan tudtál róla?

– Két-három éve hallottam valakitől, hogy voltak ott egy előadással; akkor nem is figyeltem fel rá, aztán interneten ráakadtam megint, és utánaolvasva kiderült számomra, hogy ez tényleg egy komoly, szerteágazó, és egy jól megalapozott koncepció alapján kiépített fesztivál, és elkezdett érdekelni.

Az európai és az arab színház találkozása jegyében idén arab drámaírónők darabjait adták ki arabul és angolul. Számomra nem a színházi előadások jelentették a legerőteljesebb élményt, hanem ennek a nemzetközi csoportnak az összeválogatása, ahol az arab, a mediterrán és az európai régió minden országából voltunk. Huszonegyen voltunk, a csapathoz csatlakozott még egy helyi alexandriai színész, így lettünk huszonketten. Talán Szíria kivételével, ahonnan hárman voltak, mindenhonnan csak egy valaki jött.

Mi a feltétele annak, hogy valaki részt vehessen egy ilyen nemzetközi műhelyben?

– Pályázati úton történik a válogatás. A műhelymunka neve International Classroom for Theater Students (Nemzetközi osztály színházi hallgatók számára). A résztvevők nagy része mesteris, második egyetemen vagy doktori iskolában tanuló diák volt: színészek, egy koreográfus, két táncos, egy díszlettervező, színis egyetemisták, egy teatrológus és egy szervező, aki Lyonban, a Maison de la Danse-ban dolgozik. Valamint voltam én, azaz egy rendező. Nevettük is, hogy mintha egy társulatra valót válogattak volna össze.

Mennyire határozta meg a feszivált az, hogy arab földön szervezik?

Teljesen más mint egy európai fesztivál. Még csak összehasonlítani sem tudom, inkább mesélni tudok róla: nincs semmiféle versengés, eleve találkozó jellegű. Mész az utcán, az emberek csoportokban járnak, és nem egyedül. Talán ezen az életfelfogáson alapszik, hogy együtt csinálunk valamit, nem pedig mindenki külön-külön megmutatja, hogy mit tud.

Hogyan látják ők a színházat?

– A színháznak ott nincs túl nagy hagyománya, mert sokáig tiltott művészet volt, ezért a legtöbben Európában tanulnak egy ideig, és aztán visszatérnek Jordániába, Libanonba, Szíriába, Egyiptomba, Palesztinába stb., és ott dolgoznak. Nyilván valamiféle európai modell alapján dolgoznak, viszont elég sok olyan előadást láttam, ahol ezeket a modelleket tulajdonképpen csak felhasználták arra, hogy önmagukat kifejezzék. Például volt egy gyönyörű libanoni egyszemélyes előadás, tánc és szöveg, maradandó színházi élmény. Látszott, hogy valamikor erős európai hatások érhették az alkotót, mégis teljesen az övé volt, semmi nem volt mesterkélt, idegen vagy nem oda való. De olyan előadást is láttam, például a kairói Tróját, ahol egy tőlük annyira idegen modellt használtak, hogy egyszerűen nem klappolt a forma és a tartalom.

A nagyon hagyományőrzők számára még mindig tiltott a színház, de azért nagyon-nagyon nyitottak az emberek. Mindig telt házzal mutatták be a fesztivál-előadásokat, és nagyon jó volt helyi közönség körében ülni. Nagyon jó volt velük együtt reagálni, vagy egyszerűen csak látni, hogyan reagálnak, mire reagálnak...

Neked mi tetszett a legjobban?

– Majdnem mindegyik előadást megnéztem, megpróbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy városnézéssel töltsem az időt. Egyre jobban kezdett érdekelni, hogyan működnek ezek az előadások, a színház, a nézők. Napi három-négy előadás volt és minden délelőtt különböző műhelymunkákon vettünk részt. A helybéli színészeknek arab nyelven tartottak foglalkozást, de színházmenedzsereknek, teatrológusoknak, báb- és gyermekszínházaknak stb. is szerveztek workshopot.

Azokon a műhelyeken, amelyeken részt vettél, mivel foglalkoztatok?

– Legalább két napig szoktuk egymást, a szó legszebb értelmében. A közös nyelv az angol volt, de kérdés, hogyan is kommunikáljunk egymással egy műhelymunka keretén belül. Minden nap volt egy meghívott, koreográfus, menedzser, egy külön elméleten dolgozó színházi szakember stb. Ők hoztak egy-egy koncepciót, amit ki is próbáltuk gyakorlatban. A fontos az volt, hogy ezt az elméletet, aminek alapján ők dolgoznak saját színházi szakmájukban, azt nekünk átadják.

Az előadásokat fordították?

– Nincs fordítás. Egyetlen egy előadásnak volt felirata, egy német előadás hozott magával arab feliratot. Az arabok is az angol, német, lengyel, tehát bármelyik előadást úgy nézik, hogy nem értik a nyelvet, és fordítva. Rákérdeztem, azt hittem, hogy a technikai problémák miatt nincs felirat, de kiderült, hogy ez hozzátartozik a találkozó koncepciójához, hogy úgy fogadd el, vagy úgy próbáld megérteni a másikat, amilyen. Ez is egy ottani feeling...

Nem zavart, hogy nem érted a szöveget?

– Azt hiszem inkább mi, európaiak vártuk el, hogy legyen felirat. Hamar rájöttünk, hogy nem azon van a lényeg. Olyan szinten ihletett meg bennünket a hely, a találkozó szellemisége, hogy a csoport tagjaival elterveztük, létrehozunk egy nemzetközi előadást. Elkezdtünk már dolgozni a szövegen, nyáron Görögországban fogunk próbálni, hogy februárban el tudjuk vinni Alexandriába.

(Az interjú megjelent a Művészeti Egyetem honlapján. Fotók: Patkó Éva)

» Korábbi cikkek