HAMLET

Fülöp Noémi

SÚLYOS KÉRDÉSEK

Caligula játszótere

[2011. Mar. 24.]

Mihai Măniuțiu előadása a Kolozsvári Állami Magyar Színházban már azelőtt kézen fog, mielőtt elkezdődne.

Csúszda, libikóka, körhinta: rozsdás, elgörbült, rogyadozó játszótér, tönkretett gyermeki univerzum a Caligula díszlete. Mihai Măniuțiu előadása már azelőtt kézen fog, mielőtt elkezdődne, és az utolsó percig tiszta utalásokkal, egyértelmű szimbólumokkal vezet végig Camus darabján. A Caligulában nem marad kihasználatlan tér a szó szoros és átvitt értelmében sem, az előadás pengeélen táncol a telítettség és a túlzsúfoltság között – kinek erre, kinek arra billen a mérleg.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

A gyermekcsászár ezúttal inkább gyermek, mint császár. Elkeseredetten hurcolja a halott Drusilla holttestét, aki itt minden szexualitástól mentes játszótárs. Caligula (Dimény Áron) nem bírja megbillenteni a libikókát, aminek másik végére a halottat ültette – Heliconnak (Molnár Levente) első próbálkozásra sikerül ugyanez. A jelenetben egyetlen szó sem hangzik el, mondanivalója mégsem szorul magyarázatra.

Caligula egyszerre több és kevesebb, mint véreskezű zsarnok.

Könyörtelensége mögött újra meg újra felsejlik az áldozatai iránti szimpátia, ám ez csupán a vadat leterítő vadász hálája azért, hogy jóllakhat, az együttérzés árnyéka nélkül. A császár nem ismeri a lelkiismeretfurdalást, egy kamasz világmegváltó fanatizmusával hisz abban, hogy a szabadsághoz vezető egyetlen helyes utat követi.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Caligula szerint minden ember bűnös pusztán azáltal, hogy megszületett, és ezért a bűnéért mindegyikük megérdemli a halált. A reménytelenség koordináta-rendszerében a gyilkosság megszűnik bűnnek lenni, hiszen megölni valakit egyet tesz az illető megszabadításával. Ugyanebben a koordináta-rendszerben a lopás elfogadott, a vallás nevetséges, a prostitúció pedig egyenesen erény.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Három ember akad Rómában, akik elfogadják a császár érvelését, és ezáltal ártatlanságát is elismerik: Helicon, Caesonia és Scipio. Míg Scipio (Bodolai Balázs) az egykori költőtársat reméli fellelni Caligulában, Caesonia (Kézdi Imola) pedig szerelmes belé, Helicon indítékait a legnehezebb megtalálni. Mintha eleve elrendeltetett volna, hogy kérdések és kifogások nélkül, haláláig követnie kell a császárt, közben viszont szórakoztatja Caligula ámokfutása – és talán nincs is szüksége más indítékra. A patríciusok

a csíkos rabruhával együtt öltik magukra a félelmet,

Cherea (Váta Loránd) nélkül gyámoltalan birkanyájjá változnának. Cherea az egyetlen, aki beszélgetni is mer Caligulával, nem csak a gyávaságtól kényszerítve válaszolgat neki. A császár méltó ellenfélnek bizonyul, meglepő módon Cherea nem vele, hanem a patríciusokkal szembeállítva tűnik igazán pozitív hősnek.

Az előadás végig megmarad a maga teremtette világ határain belül, a jelenbe való kikacsintás vagy a politikai aktualitás hangsúlyozása nélkül. A vérengzésből hiányzik a vér (az áldozatokat Helicon kivételével elegánsan megfojtják Caesonia nyakékével), a mészárlásnál sokkal hátborzongatóbb a levetkőztetett és bilire ültetett öreg patrícius látványa.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Caligula halála nem megérdemelt büntetés, hanem tetteinek elkerülhetetlen következménye, a rend helyreállításának elengedhetetlen feltétele. A császár világából folytonos az átjárás a túlvilágra, Caligula újra meg újra találkozik a halott Drusillával, sőt, egy mágikus jelenet erejéig Scipiót is magával viszi. Ez a valóság azonban nem létezhet egy helyen és időben a patríciusok valóságával, hiszen a császár szabadsága kizárja a birodalom összes többi lakója szabadságának lehetőségét.

Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

De ugyanennyire érvényes lehet az a magyarázat is, miszerint a játszóteret benépesítő gyerekcsapat egyik tagja egyszerűen nem hajlandó ugyanazt játszani, mint a többiek, és hiába a császári hatalom, a Cherea vezette többségre csak ideig-óráig kényszerítheti rá a saját játékszabályait. Măniuțiu Caligulájában talán könnyedsége a legmeglepőbb: úgy enged útnak, hogy ne nyomjon agyon az előadásról magammal hozott súlyos kérdések terhe.

» Korábbi cikkek