HAMLET

Fülöp Noémi

AKI ÁTÉLTE AZ ABSZURDOT

Matei Vişniec: románul király, franciául koldus

[2011. Mar. 17.]

A drámaíró a kultúramentes világtól fél a legjobban, hiszen úgy véli, az irodalom többet mond el az emberi lényről, mint bármely tudomány.

Matei Vişniec örömmel, sokat és gyorsan beszél, lenyűgöző, hogy ilyen sebesen pörgő mondatokba ennyi okos gondolatot képes besűríteni. Nem lehet eldönteni, hogy élete során átgondolta már a válaszokat, amelyeket Visky András kérdéseire ad – vagy pedig rögtönöz. A drámaíró másik oldalán Patkó Éva rendező ül, aki felolvasószínházi előadást állított össze Vişniec III. Richárd betiltva című drámájából, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeivel.

Jelenet az előadásból (Bogdán Zsolt és Viola Gábor) Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az előadást követő beszélgetésen az is kiderül, Patkó Éva fordította magyarra azt az öt Vişniec-drámát is, amelyek a Koinónia Könyvkiadó gondozásában jelentek meg nemrég. „Számomra ezek a fordítások lehetséges előadásokat jelentenek: egyszerűen szükségem volt a magyar szövegekre” – mondja a rendező, aki Târgovişte-n már színpadra állította Vişniec Paparazzi sau Cronica unui răsărit de soare avortat (Paparazzi vagy Egy elvetélt napfelkelte krónikája) című drámáját. A drámaíróról már az első percekben kiderül, kamaszkorában

az irodalom szemszögéből ismerkedett meg a színházzal.

Tizenéves-kori élményét meséli, amikor egy iskolai előadáson belesült egy versbe, és ez az élmény örökre elijesztette a színpadtól. „A tanárnőm azt mondta: vedd elő a szöveget, és olvasd fel. Azóta számomra a színház irodalmi műfajt jelent” – teszi hozzá.

„Amikor drámát írsz, olyan vagy, mint egy isten, kedved szerint irányítod a szereplőidet – folytatja. – De a szövegnek önálló belső élete is van, megtörténik, hogy a mellékszereplők fontosabbá akarnak válni, többet akarnak elmondani, mint amennyi adatik számukra.” Leginkább az egyén és hatalom viszonya, az ember belső ellentmondásai érdeklik. A színházat pedig tükörnek tekinti, amely megmutatja a világ szörnyűségeit, leleplezi a társadalom hibáit.

Patkó Éva, Matei Vişniec és Visky András
Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Matei Vişniec 1987-ben emigrált Párizsba, soron következő drámájának premierje előtt – a bemutatót (természetesen?) betiltották. „Érdekesnek találtam, hogy a franciákat érdeklik a kommunizmusról szóló drámáim. Sokáig az írás ördögűzést jelentett számomra, így szabadultam meg a diktatúra emlékeitől. Csak nagyon későn kezdtem el másról is írni” – meséli. Beszél a demokrácia furcsa ellentmondásáról is: „Amikor bármit kimondhatsz, nincs ellenfeled.

Itthon a cenzúra és az öncenzúra volt az ellenfelem.”

Céljának azt nevezi, hogy a drámáiban a történelemben gyökerező abszurdot jelenítse meg. „A nyugatiak számára az abszurd önmagáért létező esztétikai minőség. Kelet-Európában viszont átéltük az abszurdot” – fogalmaz.

Mióta Franciaországban él, Vişniec drámáit is francia nyelven írja. „A szerző alázatát éreztem egy hatalmas, nyomasztó nyelvvel szemben. A román nyelvben király voltam, a franciában koldus vagyok – vallja be. – A stílusom is megváltozott, mióta franciául írok, minél többet próbálok elmondani minél kevesebb szóval. Nagyon érdekes gyakorlat franciául írni, a nyelv fegyelemre oktatott.”

A történelemben gyökerező abszurdot akarja megjeleníteni Fotó: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Drámái nem csak a színpad, hanem az olvasó számára is születnek, tudatosan törekszik arra, hogy a szövegek olvasmányosak legyenek. Fontosnak tartja, hogy egy szöveg ne legyen didaktikus, mert ettől összeroskad a mondanivalója: az üzenetet szerinte az érzelmeknek kell közvetíteniük. „A legjobban egy kultúramentes világtól félek, főleg mióta Nyugaton élek – mondja. – Az irodalom többet segít az emberi lény megértésében, mint bármelyik tudomány, a nagy válaszok a nagy íróktól érkeznek.”

Bevallja azt is, újságírói és írói énje örökös harcban áll egymással. Az előbbi a világ nyomorúságának krónikása, emiatt elkerülhetetlenül pesszimista, az utóbbi viszont feldolgozza ezt a nyomorúságot. „A bennem élő író akkor is úgy tesz, mintha létezne fejlődés, amikor tudja, hogy nincs. A legsötétebb drámáim legmélyén is ott a fény.”

kapcsolódó írások

Matei Vişniec-est a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

» Korábbi cikkek