HAMLET

Hegyi Réka

ÁTVÁLTOZÓ-MŰVÉSZEK

Brassói fesztiválnapló – harmadik bejegyzés

[2008. May. 9.]

IV. Interetnikai Színházi Fesztivál, Brassó

Két gyermekelőadás, gyergyói Fekete tej és egy szomorú Bölcs Náthán a IV. Interetnikai Színházi Fesztiválon.

Folytatom a naplót. Ma szétnéztem a világhálón: arra voltam kíváncsi, ki, mit, hol ír a fesztiválról. Nagy volt döbbenetem. Egyetlen román hír, itt, az is a Brassói Napok, a “Zsúnok” ünnepe, a Challenge Tourism Today rendezvény, két kiállítás és egy turisztikai vásár hírverése után. Program sehol… Így nem is csoda, hogy egy román sem látogat el az előadásokra, és hogy egy fővárosi vagy brassói színikritikus sem érdeklődik a kisebbségi nyelven játszó színházak seregszemléje iránt.

Nem baj, gondolom, hátha magyarul több anyagot találok, hogy a Hamlet.ro-n összeállított fesztivál-adatlapot aktualizáljam, más sajtótermékben megjelenő beszámolóval gazdagítsam. Újabb döbbenet: négy webhelyen ugyanazok a fesztiválnaplók az amúgy szervező Zsehránszky István tollából: az Új Magyar Szóban, a Brassó.ron: itt is ömlesztve, más hírek és tudósítások között. A szövegek ott vannak az Európai színházi portálon is – ez csak természetes, hiszen minimum erről a rendezvényről be kell számolniuk, ha már interkulturálisnak és interetnikainak titulálják magukat. A negyedik találat: theater.hu – ők csak az első napi beszámolót vették át. Továbbá a pont.web és a kultur.info is hozza a negyedik kiadás programtervét. Ennyi. Ja, persze a Hamlet.ro cikkeit is magtalálja a kereső.

Vajon miért nem hívtak meg erre a fesztiválra egyetlen kritikust sem? Zsehránszky szervezőként van itt elsősorban, jómagam pedig hazajöttem, ugye, fel sem tűnt, hogy hivatlanul állítottam be az előadásokra. Ennyit erről, most áttérek az előadásokra. Ez sem lesz könnyű, mert igen kényes témához érkeztünk:

a gyermekeknek szóló előadások.

Kettő szerepel a fesztivál programjában: a Temesvári Állami Német Színház Hófehérkéje és a Trapiti, a Csíki Játékszín előadása.

Simona Vintila temesvári rendezése Walt Disney rajzfilméből inspirálódik, legalábbis ami a figurák megalkotását illeti. Geta Medinski jelmezei pontosan követik a klasszikussá vált Hapcit, Morcit, Kukát stb. A mese kerettörténete egy kis bohóc-játék, a Grimm testvérek fellépése a függöny felgördülése előtt. A nyitányban még nem nagyon zavaró a travesztia, de a törpék esetében a színésznők nehezen oldották meg a nadrágos szerepeket.

A Temesvári Állami Német Színház Hófehérkéje

Talán ha színészileg kicsit alaposabb munka előzte volna meg a bemutatót, kevesebb feszélyező üresjárat és fölösleges ugra-bugra töltötte volna ki a másfél órát. Az előadás zenei anyaga (Ilie Stepan) színvonalas: esztrád, könnyűzene, rapp, heavy metál elemekkel – minden esetben a jelenetnek és figurának megfelelően. Sajnos a koreográfia (Helen Ganser) nem volt izgalmas, látványos.

Az előadás egyetlen jelenete miatt volt icipicivel több, mint mesemondás: a gonosz mostoha tükre a mese végén, megelégelve a történteket, elnyeli a királynőt.

Budaházi Attila Darvasi László meseregényéből, a Trapitiből írt és rendezett gyerekdarabot. Csupa kedves, beszélő név a szereplő: Trapiti, a manó (Ráduly Beáta), aki Kavicsvárán keresi a választ arra, hogy ő kicsoda valójába; Vén Nyanya Csúfság (Bodea Tibor), aki elkíséri őt, pedig valamikor a legesleggonoszabb boszorkányként bűntársa volt Kukta Gerozán (Veress Albert) ősének, együtt kavarták bele a Mindent elfelejtő mesébe a Királyt és a Királynét. Kavicsvára lakói, név szerint Bánatos Olivér festőművész (Kozma Attila), Virág Viola virágárus (Benedek Ágnes), Hektor Viktor tűzoltóparancsnok (Kosztándi Zsolt), Kelemen Aranka cukrász (Márton Eszter) és Holle mama (Dálnoky Csilla), élükön Ühüm polgármesterrel (Lung László Zsolt) és Kázmér úrral, a tudóssal (Giacomello Roberto) szívesen segítenek Trapitinek, pedig nagy veszedelem fenyegeti őket is. A végén minden jóra fordul, az első tökfőzelékháborúban győznek a kavicsváriak és persze az is kiderül, kicsoda Trapiti.

Kukta Gerozán a Mindent elfelejtó mesében (c) fotó: Sándor Levente/www.aster.ro

Kelemen Kata díszletei és jelmezei látványos és humoros látványvilágot teremtenek a mesejátékhoz, és az izgalmas történethez a társulatnak köszönhetően jól kitalált és jókedvvel, mégis pontosan játszott szerepek társulnak. Ritka az ilyen gyermekelőadás, amiben ennyire a helyén van minden elem. Azt már mondanom kell, hogy felnőttként is remekül szórakoztam. Az előadáson, nem az izgalom hevében a színpadra kiabáló kis néző-szomszédaimon...

Fekete tej

A Figura Stúdió Színház színészei így gondolták múlt évad kezdete tájékán, hogy míg idejük és energiájuk engedi, és nem kell naponta próbálni, előadásra készülni, ők bizony nem ülnek tétlenül. Így született a Fekete tej. Vaszilij Szigarev napjainkban játszódó története egy isten háta mögötti orosz állomásra teleportál bennünket. Ismerős környék: koszos, kopott váróterem, papondekli alatt meghúzódó hontalan, raffia szatyrokkal behurcolkodó utasok. Nem másabb a Székelykocsárdi állomás hangulata sem.

Két fiatal érkezik: foglalkozásuk szerint fővárosból érkezett házalók, akik taiwani kenyérpirítókat adnak el nagy tételben a hiszékeny helybélieknek, akik igazából nem is tudják, mire való, csak a bedőlnek a házalók marketing-fogásainak. Kicsi, azaz Sura (Blénessy Enikő) és Ljovcsik (Antal D. Csaba) bemutatót is tart: a büfés néninek is eladnak egy haszontalan pirítót. A kisváros emberei és asszonyai is megjelennek egy-egy kis időre a váróteremben, pénzüket követelvbe. Fergeteges komédiázás, még akkor is, ha az agressziv megnyilvánulások, a sok alkoholista arc, az igénytelenség, a szanaszét dobált szemét torokszorító is lehetne.

Sura terhes. Az első rész végén kiderül, hogy nem tudnak visszamenni a fővárosba, itt fogja megszülni gyermeküket. A második részben már babakocsit tologatva jönnek be az ismerős váróterembe, és egy teljesen más játékba kezdenek. A vagánykodó Ljovcsik már nem szerény kis szélhámos, hanem gazember. A butácska Sura pedig éretté válik tíz nap alatt, mert szülés közben megjelenik neki az Isten, és újra meg újra arra a következtetésre jut, hogy nem akar visszamenni az arctalan emberek közé, inkább itt, a koszfészekben nevelné gyermekeit, mint Pása (Bálint Éva), aki bábáskodott a szülésnél. Sajnos nem teljesülhet álma: Lova gyomorszájon üti és a gyermekkel együtt kiviharzik. Nyitott vég: taláb berobog a három “electicskájá” egyike, amely meg is áll ezen a kis állomáson, és az apa otthagyja gyermeke anyját, talán csak egy tehervonat vagy egy gyors halad át az állomáson, talán Sura is velük megy, de az is lehet, hogy egy harmadik verzió igaz.

Nem lényeges. Az előadás hangsúlya a hangulatteremtésen és az átváltozáson van. Blénessy Enikő játékában mindkét véglet, az ízléstelenül öltözködő, harsány maca és a misztikus reveláció hatására megkomolyodott anya is hitelesen szólal meg. Kevésbé markáns Antal D. Csaba jelenlélte a színpadon, de talán számára nem is volt annyira megrázó az elmúlt 12 nap. Az előadás mellékszereplői viszont egytől egyig remek karakterszerepeket formálnak (Tamás Boglár a pénztáros/büfés, Boros Mária a mérgező szeszfőző nyanya, Barabás Árpád az önjelölt népvezér és fegyveresen rohangáló, beszámíthatatlan részeg, Molnár Cs. Antal a homeless stb.).

Jelenet az Állami Zsidó Színház románul feliratozott előadásából fotó: Petki Jutka/ Brassói Lapok

Keserű Náthán

A fesztivál mélypontja eddig a Bukaresti Zsidó Színház Bölcs Náthán című előadása Grigore Gonţa rendezésében. Lessing művében jiddisül, arabul, angolul beszélnek és fényes-mázas, mai köntösben tálalják: a díszlet fénylő alufólia és nylon, Harley Davidson motoron érkezik a kalmár, a pátriárka mobilon beszél – talán a pápával. Hosszú, fárasztó, unalmas előadás, még a tanulság sem világos: a három vallás (zsidó, muzulmán, keresztény) egyenlőségéről, pontosabban mindhárom létjogosultságáról kellene szólnia, hiszen a romantikus történetben mindenkiről kiderül, hogy nem az, akinek hiszi magát, nem helyes tehát egymással háborúzni. Mindez teljes homályban marad (csupán a szövegből derül ki), hiszen az utolsó jelenet sötétben, elemlámpás meneküléssel, ahol mindenki mindenkibe kapaszkodik és együtt botorkálnak ki a színről. Nézőként megkönnyebbülök, hogy most végre kimehetünk, de azért bánt is a dolog, hiszen sejtem, mennyi pénz és energia vész kárba egy ilyen előadásban.

kapcsolódó írások

NEGYEDIK INTERETNIKAI HULLACSERE-BRAVÚR

» Korábbi cikkek