HAMLET

Fülöp Noémi, Hegyi Réka

4X4 FESZTIVÁL

Szabadulástörténetek

[2011. Feb. 25.]

Négy színházi előadást látott vendégül a Balla & Vajna Projects a kolozsvári Ecsetgyárban: három fiatal színésznő egyéni műsorát és egy mozgásszínházi produkciót.

Ibusár-megállóhely

Nem szép, nem csúnya. Egy lestrapált, kortalan, nagyjából negyven éves nő. Illetve húsz. Illetve hatvan – jellemzi Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolánt. Benedek Ágnes Jolánja éppen ilyen: kortalan. Kék szemfesték, az az ordenáré kék, jó vastagon. Kötött barna szvetter, olyan, amilyent az anyja akaszt az ember lányára reggel, nehogy megfázzon. Nyakba akasztható golyóstoll, csillogó rózsaszín pomponnal a végén.

Jolán jegykiadó Ibusár vasútállomásán, valahol az isten háta mögött. Ibusáron soha nem történik semmi, a vasútállomáson meg aztán végkép nem, legfeljebb Jolán főnöke, Guszti tesz néhány halvaszületett kísérletet az udvarlásra. Jolánt nem tudja meghatni, ő ugyanis Kleisermann Mihály kalauzról, hobbihegedűsről álmodozik: róla mintázta A Bajkhállóy huszármente című háborús dalműve főhősét is.

Fotó: Csíki Játékszín

Az ibusári vasútállomás irodájában egyszerre zajlik Sárbogárdi Jolán egyik szokásos mindennapja és Amália, a háborús dalmű hercegkisasszony főszereplőjének története. Benedek Ágnes eljátssza Jolánt, amint az éppen eljátssza Amáliát, Gusztit, Bajkhállóy Richárdot, vagy Talpighyt, a kémet. Kelemen István, a Tündérground zenésze hegedűn kíséri a színésznőt, az utolsó jelenetben pedig néhány pillanatra színészként is feltűnik. A Sárbogárdi-féle dalok fülsértőek – pedig egyetlen hang sem hamis.

Parti Nagy Lajos fergeteges humorú huszerettjében benne rejlik annak veszélye is, hogy az agyonkoptatott közhelyeket kificamodott nyelvi szerkezetekbe tuszkoló szöveg lejátssza a színpadról azt, aki megpróbálja előadni. Benedek Ágnes egy pillanatra sem gyűri le a szöveg, és a butácska vasutaskisasszony ponyvákból ihletődött álmainak komikuma mögött sikerül felvillantania a sivár környezetéből elvágyódó ember tragédiáját is.

Az ötödik Sally

Derry csupa életöröm, született csapatkapitány, Nola nagyképű, de jóval műveltebb, mint a többiek, Bella irritálóan buta, viszont szót ért a férfiakkal, a bajkeverő Jinxet legszívesebben mindenki elfelejtené, Sally pedig a többiek egybehangzó véleménye szerint a világ legunalmasabb nője. A gond csak annyi, hogy egyszerre csak egyikük tartózkodhat „bent”, vagyis a többszörös tudathasadásos Sally elméjében.

Mezei Gabriella egy George Michael-szám dallamára mutatja meg egymás után mind az öt Sallyt – akár egy divatbemutatón. Sokoldalú eszköztár segít felismerni, éppen melyikükkel találkozunk. Míg Sallyt például mindig erős, hideg fényben látjuk, Derry megjelenését meleg, narancsba hajló fény jelzi. Jinx ballonkabátba burkolózik, Nola csomóba köti az inget a derekán. Az előadás legkedvesebb poénja, amikor Nola „ottfelejti” mély, bársonyos hangját Bellának, aki alig bír visszatérni saját fülsértő csipogásához.

Fotó: Tomcsa Sándor Színház

A minimalista díszlet (három üveglap, amely attól függően, honnan világítják meg, átereszti vagy visszatükrözi a fényt) egyúttal a megsokszorozódás metaforája is. Amikor Sally előcsalogatja személyisége önállósult oldalait, a közönségnek háttal ül le, miközben a vele szemben lévő tükör megháromszorozza az alakját. Mezei Gabriella egyszerre négy Sallyként beszélget és csatázik önmagával, anélkül, hogy botlana a pillanat töredéke alatt zajló oda-vissza váltásokban.

A kísérlet tétje, hogy Sally egybe olvassza Derryt, Nolát, Bellát és Jinxet – és egyúttal újra magáénak vallhassa mind a négyük képességeit. A sikere egyáltalán nem egyértelmű. Az Albu István rendezte előadás utolsó pillanataiban a Radiohead Creep című dala csendül fel: „But I'm a creep / I'm a weirdo / What the hell am I doing here? / I don't belong here...”

 

Megöltem az anyámat

Visky András darabját monológként mutatta be Nagy Eszter. Bernadett (született Griguca Irén) mesél az előadásban, mesél és mesél gyermekkoráról, Csipeszről, elvesztéséről, a nevelőanyjáról és szülőanyjáról.

Megöltem az anyámat

(Fotó: M Studio)

Minden megszólított vagy megszólaló szereplő valamitől más: fekete sálba burkolózik (jól kihasznált kelléke a produkciónak), úgy beszél, mintha fémcsipesz kellemetlenkedne nyelvén (csipeszül), vagy éppenséggel kínaipiacos bajuszt-szemüveget visel (alig használt, éppen ezért fölöslegesnek tetsző kelléke az előadásnak). Bernadett egyszerű piros ruhát visel, haja hátrakötve kontyba. Kortalan jelenség.

Az előadásban hiába keresünk hangsúlyokat. Minden töredék, minden motívum, amiből összeáll Tatrosi Bernadett története, egyformán fontos. A gyermekkori pajtás mint őrangyal, az anya, az apa, a testvér, a gyilkosság. (A kolozsvári közönség nemrég más értelmezésben láthatta a Visky-darabot Albert Csilla és Dimény Áron előadásában.)

 

A behajtó

Némiképpen kilógott a 4x4 előadássorozatból az M Studio bemutató előadása. Egyrészt nem egyéni műsor, másrészt nem drámai színház, hanem táncszínház. Pontosabban mozgásszínházi esztrád. Szavak nélkül felvonul mindhárom szereplő: a nő (Polgár Emília), a férfi (Görgyjakab András), és a behajtó (Nagy Attila).

A téma: szerelmi háromszög. De társadalmi különbségek is: a rongyokban szerető-nem szerető párnak nincs (pénze, piája, mosolya), a behajtónak van (piája, aktatáskája, sakktáblája, reggeli kávéja, cigarettája).

A behajtó

(Fotó: M Studio)

A konfliktus kicsit homályos: mit, miért kellene elvinnie a behajtónak. Ha behajtó. De ettől akár el is tekinthetünk. Végülis a háromszög örök és kimeríthetetlen konfliktus. Az is belefér, hogy a nőnek néha egyik, néha másik kell. Hogy a gyűlölöm a férjem táncot nem hagyom őt megalázni témájú mozgássor követi. Az viszont kicsit didaktikus, hogy a túlvilágon tökéletes harmónia várja őket.

Míg Sárbogárdi Jolán az operettek csillámporos világában, Sally a megsokszorozott tudat nőalakjaiban, Bernadett Csipeszben talál utat a szabadulásra, A behajtó szereplői számára a túlvilág jelentheti a hétköznapokból való szabadulást.

» Korábbi cikkek