HAMLET

Hausmann Cecília

MESE A TŰ FOKÁN

Csillala mester Kolozsváron

[2009. Mar. 2.]

[műhely] Kozma Mária meséjének ősbemutatóján a mesehősök csodaköpeny nélkül is értik az állatok szavát. A gyerekek vajon mit értenek?

Pár évvel ezelőtt, az üveghegyen túl, talán a madarak országában, eldöntöttem, mesekönyv-illusztrációkat akarok készíteni. El is készült az első: egy ház, színes, cirádás, mesés... Öröm volt ránézni. Megmutattam egy képzőművésznek, megjegyzésével a földbe döngölt: Ennek a háznak nincs alapja, súlya, nem a földön áll, ilyet nem adhatsz egy gyermek kezébe!

A Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermének első bemutatóján, a Csillala mester című mesejátékon (rendező Keresztes Attila) igazi, gyermek kezébe adható „házat” kerestem, alapkővel, stabilitással - bevallom: kevés sikerrel.

Csillala

Az előadás Kozma Mária Csillala mester című mesejátékának adaptációja. Csillala, az öreg szabómester (Barkó György, kedvesen, élet-, azaz mesehűen alakít, bizalmat, melegséget áraszt figurája) elhatározza, csodaköpenyt varr. Aki ezt a köpenyt magára teríti, minden emberi és állati nyelvet beszélni fog, a növények, a vizek, kövek beszédét is érteni fogja. A köpenyt csak másokkal együtt lehet elkészíteni, nagy egyetértésben (tehát az alapmotívum a világbéke, a világ megmentése, harc a jóért, kissé emlékeztet szépségkirálynők és szuperhősök bizonyára nemes és őszinte célkitűzéseire).

Csillala mester levelet ír a világ összes szabójának, küldjenek anyagot a köpeny elkészítéséhez. Érkeznek is adományok minden égtájról, de egyvalami hiányzik: a tű foka. Csillala és segítőtársai, Marci, a kisfiú (Mányoki Bence dicséretesen alakít, bár ehhez a szerephez nem elég naiv és gyermeki, s ez bizonyára nem az ő hibája, hanem a szereposztásé), Juju, egy érthetetlenül rikácsoló kedves papagáj (Galló Ernő hihetetlen erővel és ritmussal játszik) és Cilamér kandúr (Szűcs Ervin, felejthetetlenül mély hangon doromboló óriásmacsek), útnak indulnak, hogy megtalálják a tű fokát. Járnak az egerek, a madarak és növények országában, különös módon köpeny nélkül is képesek beszélni bármilyen állattal, de a tű fokát nem találják meg.

Jojó és Cilamér

Végül Marci feltárja a titkot, miszerint a köpeny már régen elkészült, de csak Csillala álmaiban, így gyakorlatilag egy érthetetlen és értelmetlen monológgal zárul az előadás. Mi is az a köpeny? Mi értelme volt a sok „utazásnak” meg a kétórás műsoridőnek, (amely, be kell vallanunk, sok egy gyermek számára)?

Történet, azaz kő- vagy betonalap, láthatjuk, alig van, tét, motivációk nincsenek, a cél, mint végül kiderül, nem is létezett és addig is logikátlan volt, amíg azt hittük, létezik. A drámaiságot a történet (ha nevezhetjük így) nem tarthatja fenn, ezért az előadás alkotóinak a munkafolyamat alatt bizonyára minden lehetséges eszközhöz folyamodniuk kellett, hogy ha a világbékét nem is, nem túl nagyravágyó céljukat elérjék: az előadás koherens, fogyasztható, mindenki számára érdekes legyen.

egerek

Hogy miért kellett ezt a darabot színre vinni? Miért választotta ezt a rendező? Nem világos. Minden pozitívum, amit a produkció javára írni lehet, az a társulat munkájának eredménye, annak a családias, meleg hangulatnak, ami a színészekből árad játékuk közben, a rendezői ötleteknek, a szöveg képre való „fordításának”.

A rendezés minden olyan elemet felerősít, ami az előadást szórakoztatóvá, izgalmassá teheti, a tartalmat pedig a háttérbe szorítja. A hangsúlyt a látványra, a karakterek megformálására, és nem utolsó sorban szójátékokra, poénokra fekteti.

A látvány, amelynek tervezője Bianca Imelda Jeremias, egyszerre modern és mesei. A falak, a tárgyak hófehérek, a nézők körben ülnek, egy pódium, hintaszék és egy emelvény áll csak a térben, amely steril, de ezt a tarka jelmezek csillogása, a mozgások ritmusa ellensúlyozza, a sok egyszerre mozgó színész, görkorcsolyás postás a „ciráda”. A jelmezek fantáziadúsak, az egerek valóban egérnek, a gombák gombának, a páfrány páfránynak, a madarak tényleg madárnak látszanak. Nagyon fontos, hogy a gyermekben tiszta kép alakuljon ki ezekről a lényekről, legyen biztos valóságalapjuk. A látvány tehát megállná a helyét, valamiért mégsem szerethető igazán. Melegebb anyagok, formák és színek barátságosabbá tennék az előadást. Bár a merev „műanyag-világ effektus” a darab kontextusát tekintve sajnos helyénvaló.

Veréb és Varjú

Ugyanezt az érzést az által szerzett zene is felerősíti. Bár a dallamvilág kellemes, az alkotók (zene: Incze G. Katalin, dalszöveg: Demény Péter) végül zavaróan gépi- és műmegoldásokhoz folyamodtak, s ez sokat ront az előadás hangulatán. A dalbetétek kissé erőltetettek, légbőlkapottak (a musicalek dalainak tipikus, érthetetlen, néha kínos hirtelenségével operálnak). Ennek ellenére a karikaturisztikus túlzások, amibe a Csillala szereplői dalolás közben esnek, megkacagtatják, felszabadítják a közönséget.

Ami talán a leginkább élvezetes és maradandó, az a szavakkal való sok-sok játék. Keresztes Attila és Bodó A. Ottó dramaturg közreműködése nem először gyümölcsöző, ami a szöveget illeti. A néző, legyen négy vagy negyvennégy éves, biztosan később is fel-felemlegeti majd a „papagájgályát”, a „mai napi Nap”-ot vagy a „tollalergiás békegalamb”-ot, a soksok vicces rím-nevet (Öves Özséb, Kasmír Kázmír, Len Lenke, Muszlin Muszlim stb.), a vájtfülűek (úgy is mondhatnám „felnőtt-fülűek”) pedig egy-egy intertextuális utalást is elcsíphetnek.

A legfelejthetetlenebb figura, minden bizonnyal a Veréb (Buzási András). Pösze, kövér, identitászavaros (mi is nehezen jövünk rá, milyen madár ő) más tollaival próbál ékeskedni, miközben azokat széthullatja a teremben. A két felvonás közti szünetben (míg egy előző kolozsvári darab ruháiba öltöztetett takarítónők seprik a tollakat), a „véreb” a folyósón játssza tovább a szerepét, illeg-billeg, idétlenkedik, mint egy igazi szomorúbohóc-figura, egy-két tollal, lógó gatyában. Mesés karakterekből bőven jut az előadásban, csak hogy párat említsek közülük: a karizmatikus, mindentudó Varjú (Balla Szabolcs, akire szabályosan „ráöntötték” a szerepet), a rapper kisegér (Pethő Anikó), a Békegalamb (Albert Csilla), az Egér kormányképviselő, azaz a „Főnök” (Köllő Csongor) , és még tucatnyi színes-kedves szereplő mind-mind elragadóak.

A hatás, az élmény, egy „csillalás” este után, ismerjük el, megvan, kacagnunk van min, sok a kedves felidézni való pillanat. A rendező és a színészgárda megtalálják a tűnek azt a bizonyos fokát, ha (a) Csillala Mester nem is. De hogy szívesen adnám a gyermekem kezébe ezt a tűfokon álló „házat”, kétlem...

» Korábbi cikkek