HAMLET

Fülöp Noémi

MI ITT VAGYUNK, ŐK OTT

Nagy József történetei

[2010. Dec. 20.]

...egy beszélgetésen kezdődtek el az Interferenciák 2010 fesztiválon, majd Myriam Bloedé Nagy József síremlékei című könyvében folytatódtak.

Nagy József történetei a szerző számára egy beszélgetésen kezdődtek el, amelyet Tompa Gábor és Visky András folytatott az alkotóval az Interferenciák 2010 alatt. Aztán tovább mesélték magukat egy könyvben: Myriam Bloedé Nagy József síremlékei című könyvében. A kötetnek nagyon is köze van a beszélgetéshez, hiszen az eredeti tervek szerint azzal az alkalommal tartották volna a magyar fordítás (Gemza Melinda munkája) bemutatóját. Alábbi írásban az elhangzott történetek mosódnak össze a leírt történetekkel.

Woyzeck

Az első változat félórásra sűrített improvizáció volt, Somlósi Lajos fotográfus párizsi kiállításának megnyitója alkalmából, 1993-ban, Bicskei Istvánnal és Döbrei Dénessel. A színpadi mű alapján készülő variáció és Büchner Woyzeckje egyaránt régóta izgatta Nagy József fantáziáját: a Stúdió-K előadása, Fodor Tamás Woyzeck-rendezése a hetvenes évek végén meghatározó színházi élménye volt.

A művész a kezdetektől tisztában volt vele, hogy nem fog szöveget használni az előadásban, mint ahogy nyilvánvaló volt az is, hogy a produkció vásári bábjátékot idéz majd, Marie lányának szemszögéből. Nagy József „nagyon személyes” szűrést végzett a szövegben, aláhúzta a számára kicsúcsosodó részeket: ezek adták az előadás motívumvázát, szerkezetét, amelyre az improvizáció épült.

Fotók: Biró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

A legfontosabb kiemelés a porszem volt, amelyet központi, állandó motívummá nagyított fel. Ettől csak egy lépés volt az agyag, amely a por és a víz (könny, esetleg vér) keveredéséből keletkezik. A porszem és az agyag egyaránt központi hordozóerővé vált az előadásban. Minden állandóan szétesik és visszatér a por állapotába, ugyanígy az agyagfigura, amelyet Woyzeck formál, éppen abban a pillanatban veszíti el arcát, hogy teljesen emberi formát öltene. Azaz: a rejtett lényeg még megfoghatatlan, még arra vár, hogy megformálják.

Az asztal

A közelítés első lépéseként Nagy József és társai a pszichiátriai intézetek ápoltjainak alkotásait – „az őrület művészetét” – tartalmazó albumokat forgattak. Az elsők között találtak rá egy olyan képre, amely egy asztalnál ülő nőt és férfit ábrázol, kitömött bábukként amelyeket kötelek tartanak össze. Az asztalon egy tányér, és egy felirat nagybetűkkel: a leves.

Az asztal fontos helyet foglal el Nagy József történeteiben. Az apai nagyapa asztala, amely az alkotóról szóló legendák szerint elkísérte Kanizsáról egészen Párizsig. Ez az asztal nem függ a szobától, alkalomadtán maga alá sűríti a szereplők egész életterét. Rajta pedig ott fekszik a könyv, mindig más és mégis ugyanaz, amelyet a földműves nagyapa a könyvtárból kölcsönöz. Az egyetlen, állandó, saját kötet Petőfi összegyűjtött verseit tartalmazza.

Dusi-mozdulat

Dusi kanizsai borbély volt, „becketti figura”, csaknem egy évtizede halt fagyhalált. Nagy József végigkövette az életét, a könyvben azt mondja róla: „tulajdonképpen én is ilyenfajta életmódot akarok megvalósítani, csak más módszerekkel”. A borbély egyik napról a másikra kihullott megszokott életformájából, elveszítette a munkáját, arra kényszerült, hogy halottakat borotváljon – ám még a tétlenség napjaiban is állandóan magával hordta a borbélyfelszerelését.

A Woyzeckben ugyan nincs szöveg, de Nagy József mégis szükségesnek érezte, hogy valami megszólaljon. Így került bele a darabba Dusi emblémájaként a kapitány megborotválása. Ám nem ez az első alkalom, hogy a borbély megjelenik a Nagy József-előadásokban: személyesen is részt vett egy performanszban, illetve őt idézi az Orfeusz létrái nyitóképe, egy léggömb megborotválása.

A borbély ugyanis inasként többek között úgy tanulta ki a mesterséget, hogy egy habbal bekent léggömböt kellett megborotválnia. A Woyzecket pedig Dusi is megnézte, és az előadás vágán közölte Nagy Józseffel: „Ez csodálatos volt, József, két milliméterrel a bőr alatt borotváltál!”. Az alkotó ezt tartja a legszebb elismerésnek, amelyet valaha is kapott.

Kulcsmondatok

De Dusi személyéhez kötődik egy másik, kulcsfontosságú, a Woyzeckben szintén elhangzó mondat is. Ehhez tudni kell, a borbély egy mély szerelmi csalódás után alig-alig szólalt meg, csupán azt ismételgette: „nagyszerű, minden rendben, nincsen hiba, sül a liba”. Ám egy alkalommal, amikor egy kávézó társaságot néztek Nagy Józseffel, azt mondta: mi itt vagyunk, ők meg ott – ezek azok a szavak, amelyeket az alkotó fontosnak érzett elmondani az előadásban.

A másik „helyi mitológiai” szövegdarab két kérdés: ki vagy te? hogy hívnak?. Ezek a szavak Nagy József színházi pályafutásának legelejére nyúlnak vissza, amikor még gyerekként egy előadásban szeretett volna részt venni. Ám nem volt szerencséje a szereposztásnál, a sornak éppen az ellenkező végén állt, mint ahonnan a rendező a fontos szerepek kiosztását elkezdte.

Így nem a vágyott király, hanem csupán az ajtónálló szerepe jutott neki. Az első próbán csendben végigvárta az összes szöveget, hogy a végén elmondhassa a maga két mondatát. Aztán hazament, azzal az elhatározással, hogy lezárta a színházi pályafutását. Több, mint harminc év után döntött úgy, hogy mégiscsak kimondja a színpadon ezt a két, számára nagy súlyú kérdést. Még ma sem tudja rá a választ, árulja el a könyvben.

Katonaság

Nagy József 19 éves volt, amikor besorozták a jugoszláviai hadseregbe. Rendkívül fontos és rendkívül nehéz periódus volt ez számára, hiszen meg kellett találnia a szellemi túlélés módozatait. Két önvédelmi stratégiát dolgozott ki. Az első az irodalomhoz kötődött: zsebméretű könyveket vagy kimásolt részleteket hordott magánál, ekkor jött rá, hogy számára „a költészet a legfontosabb táplálék”.

A másik stratégia a képekhez kötődött: egy lyukas gyufásdobozt használva „kameraként”, filmkockák formájában rögzítette és tárolta agyában a valóság részleteit – az embereket, a havazást vagy egy fűszálat. Itt alapozódott meg későbbi munkamódszere, a képekben való gondolkodás: „kis jegyzeteket készítek, fejben forgatom oda-vissza a képeket”, fogalmazott.

Síremlékek

A történetek persze nem érnek itt véget. Egy beszélgetés másfél órája nem volt elég ahhoz, hogy szó essen például a birkózásról, a sakkról, az asztalosmesterségről – vagy a halálról. És bár kétszáz oldalon sokkal több történetnek ad helyet, korántsem befejezett a Nagy József síremlékei (a síremlék nem az általunk használt, temetői, hanem a francia, egy alkotónak ajánlott művet jelölő szóként értendő - epitáfium) sem. Nagy József történetei folyamatosan történnek – talán, egy következő beszélgetésen, meghallhatjuk a folytatást.

kapcsolódó írások

INTERFERENCIÁK 2010

» Korábbi cikkek