HAMLET

Pálffy Zsófi

ZABAWA, A JÓ CÍM

Mrożek-darab az Ariel / Undergroundban

[2010. Apr. 7.]

Mosoly, viháncolás, előredőlés a székekben. Három színis fiatalember és egy rendező-tanonc előadása Marosvásárhelyen.

A Zabawa figyelemfelkeltő cím: magyar megfelelője, a mulatság lapos szó lenne. A jó hangzás nem csak az előadás feszességét vetíti előre, de az idegen szó kíváncsivá tesz és megfejtésre vár.

Mit kell tudni, még mielőtt beülnénk az Ariel Színház székeibe? A Zabawa kísérletként fogható fel, egy végtelen próbafolyamat egyik morzsája, egy olyan rendszer része, amely feltételezné azt a tökéletességet, ahol le lehet állni. Talán ezért nem véletlen, hogy a rendező magyarázkodó szöveggel tarkított meghívót osztott szét. Eszerint a néző az előadás szerves részeként valami újat kell megkeressen és megtaláljon, akárcsak a - nem pejoratív értelemben vett - zöldfülű rendező.

Bordás Attila szövegének örült a közönség (nagyrészt az egyetem diákjai és tanárai). Az elégedetlenségben önmagát lehurrogó, lelkét nyers húsként feltálaló, a nézőt legrosszabbra felkészítő vallomásnak én hiszek. A kicsit bizonytalan rendező azt mondja el, hogy szokás szerint a végkifejlet (bemutató) nem ad pontos választ a munka folyamán felmerülő kérdésekre/ keresésre. Ezért tartja fontosnak, hogy magyarázkodjon, szinte bocsánatot kérjen, mert hogy is elégíthetné ki a mi vágyainkat, ha ezt önmagával szemben sem tudta elérni? Ő legalábbis így érzi-gondolja.

Az „előjáték” sokkal rosszabbnak festi meg a Mulatságot, mint amilyen. Expresszionista játékkal tálalt várakozást látunk a meg-nem-történő mulatságra. Színes lufik, krepp-papír csíkok, hangtalan harmonika és húr nélküli nagybőgő, fél liter pálinka. Az egyórás várakozás tökéletesen körvonalazza a három jellemet: a szájhős falkavezér B. (Kónya Ütő Bence) és a két esetlenebb haver: S. (Fekete Zsolt Sándor), aki virágcsokrot szorongat a kezében és N. (Derzsi Dezső), aki új cipőjét félti és akinek fel-feltörő optimizmusát folyton elhallgattatják.

A néző számára a mulatság a három szélsőséges jellem teremtette komikum. Aki már ismeri a három színészt a stúdiós darabokból, az most (végre) új színben láthatja őket. „Játszóterükön” meglepetést tartogat a szekrény is, ugyanis innen kerül majd elő - mintegy mulatságmentésként – néhány jelmez és maszk. Ezek a néző szeme előtt történő váltásokra kényszerítik a szereplőket. Ugyanilyen váltás körvonalazódik és teljesül ki a záróképben. Komikumból tragikumba hullámzunk át.

A felelőtlen játék élet-halál kérdéssé fajul. N. öngyilkosságra készül, hisz nem történik semmi az értelmetlen várakozáson kívül. És amikor már S. és B. is „segítségére” sietnének, hirtelen felcsendül a megváltó muzsikaszó. Miközben a fény lassan kialszik B., S. és N. nyakkendőiket kioldva térnek magukhoz, bújnak ki szerepeikből.

A Zabawát úgy kell nézni, hogy közben levesszük poros szemüvegünket, vagy legalább kitekintünk felette. Hisz az alkotók számára nagy kihívást jelentett ez a munka, olyan folyamatot, amit nem lehet a könnyed Mulatság címmel illetni. A Zabawában minden résztvevőnek kölcsönösen kell keresnie egymást, rendezőnek, színésznek, nézőnek egyaránt. És ebből a kalákából lesz majd a taps és a meghajlás, ha úgy tetszik: a mulatság.

kapcsolódó írások

MASZKOK A MULATSÁG ÜRES TERÉBEN

» Korábbi cikkek