HAMLET

Deák Katalin

GALACTORIA 2011

Médeák és bányavirágok, avagy a végzősök komédiája

[2011. Jun. 3.]

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán szervezett szemle elsődleges célja a szakmai közönség előtti bemutatkozás lett volna.

Fel a Farkas utcai Harag György Stúdióba, le a Horea úti Stanca Stúdióba, vissza a Tranzit házba, és ha még van bennünk szusz, benézhetünk az Enigma Caféba is. Igen! Mindenhol színház! Egy hétig tartó állandó pörgés, játék, koncentráció, jókedv és kemény munka.

Bertóti Johanna: Méd(e)ia (r.: Csíki Zsolt)
„Hat napon át szinte minden nap játszol, mindig más előadást. Próbák, bemutatók, őrület reggeltől estig. Túlesni a holtpontokon, vagy éppen kezelni, felhasználni a fáradtságot.” – sorolja tapasztalatait Pál Emőke, harmadéves színész szakos hallgató.

Ez a fesztivál a végzősöké. Ők próbáltak, készültek, dolgoztak, majd játszottak nekünk. A közönség soraiban családtagok, barátok, egyetemi hallgatók és kevés szakmabeli volt. Ezt a végzősök egyrészt szervezési problémának tulajdonítják, de annak is, hogy a Galactoria ideje alatt az országban még két színházi fesztivál futott, amelyekre a szakma úgyszintén hivatalos volt. Éppen emiatt a rendezvény kritikai visszhangját mindössze a színháztudomány szak végzős hallgatói által szerkesztett fesztiválújság képezte. A kritrikusok véleménye, elismerése vagy nemtetszése elmaradt.

Tragedia dell’arte, avagy az ember komédiája (r.: Köllő Csongor)

Alkotásaikban a végzős színész hallgatók hároméves munkájuk eredményét mutatták meg. A Közel sincs már e vadság erdeinkben előadásban a játszók színészi eszköztáruk gazdagságát bizonyíthatták, hiszen másfél óra alatt folyton változó karaktereket kellett megformálniuk. A Bányavirág, a Méd(e)ia és a Tél előadásokban nem a szokványos módon, tanáraikkal, hanem idegen rendezőkkel és partnerekkel dolgoztak.

A fesztivál alatti és az azt megelőző munkafolyamatokra jókedvvel emlékeznek a végzősök. Megtapasztalhatták, milyen egy hétig folyamatosan összpontosítani, talpon lenni, közönség elé állni, újra és újra megfelelően teljesíteni, a lehető legjobbat kihozni önmagukból.

Ők elértek a soron következő előadásra...

Én-mi-ő-ti-te-ők (r.: Kelenhegyi Olga)

A harmadévesek  lelkesedése rendíthetetlen maradt. Ezt tanúsítja Pál Emőke élménye is: „Bármennyire fáradt is voltam, kiéleződtek az idegeim, és valahogy mindig össze tudtam magam szedni az előadásokra. A színpadra csak úgy szabad belépni, hogy minden rendben lesz, hogy ha kell, kisegítem magam vagy kisegítjük egymást. Félre kell tenni minden kétséget, aggodalmat, félelmet. Szeretni kell az előadást, a játszott szerepet, mert máskülönben csak erőlködés az egész, és az nem éri meg.”

Csak tréfa (r.: Köllő Csongor)

(A szerző elsőéves egyetemi hallgató, írása a Teatroblog számára készült. A szerk.)

» Korábbi cikkek