HAMLET

Fülöp Noémi

INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

Tapasztó: “Könnyű, ha mindenki magáénak érzi”

[2010. Nov. 17.]

V. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) - Arad

Az V. IFESZT igazgatója a szervezés buktatóiról és a rendezvény fogadtatásáról beszélt.

„Színhúst, csakis. Egy kilót, egy szép nagy darab kell. Marhahús kell legyen, az a lényege” – mondja a telefonba Tapasztó Ernő, az V. Interetnikai Színházi Fesztivál igazgatója, az Aradi Kamaraszínház művészeti igazgatója. Nem a másnapi ebédről beszél: a marhahús az általa rendezett Rudolf Hess tízparancsolata kelléke, amelyet néhány órával később a fesztivál záróelőadásaként játszanak.

– Hogyan született a döntés, hogy éppen Aradon legyen az idei Interetnikai Színházi Fesztivál?

– Tapasztó Ernő: Volt egy közös projektünk Markó Attilával (a Román Kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkárával, szerk. megj.): a Hesst játszottuk Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Brassóban. Brassóban beszéltünk Zsekával (Zsehránszky István színikritikussal, szerk. megj.) arról, hogy Aradon még nem volt ekkora, magyarságot érintő fesztivál. Először azt mondtam, hogy egy éves a színházam, esélye nincs, hogy meg tudjuk szervezni – de később Markó Attilával beszélgetve úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk.

Tapasztó ErnőDe később erről megfeledkeztünk, és idén Zseka hívott fel, hogy be van írva a fesztivál helyszínként Arad: akkor kaptam a fejemhez. Azt mondtam, először megnézem, mennyi pénzt ad erre az etnikumközi kapcsolatok hivatala, és honnan tudok még támogatást szerezni. Pár napos telefonálgatás után több helyről is kaptam ígéreteket, és utána mondtam, hogy akkor csináljuk meg ezt a fesztivált.

– Többször is említetted a fesztivál ideje alatt, hogy sok mindent másképp csinálnál – mire gondoltál?

– Nem hoznék ennyi előadást, és csak a legjobb előadásokat hoznám el. Kitágítanám ezt a fesztivált, európai kisebbségi színházi fesztivált szerveznék, ahová az összes kisebbségi színház benevezhet, utána pedig komoly szakmai elbírálás alapján jut el a rendezvényre tizenvalahány előadás. De ez már egy egészen más fesztivál.

Viszont nagyon jók voltak a kollégák: a műszaktól kezdve, a könyvelőségen keresztül, az ültetőnőig, a takarítónőig, akik most a hagymát pucolják az esti pörkölthöz. Így nem nehéz, ha mindenki magáénak érzi a rendezvényt.

– Van tapasztalatuk a fesztiválszervezésben?

– Igen, ott az Euromarionete bábszínházi fesztivál. Emellett sok helyre járunk, ők is a bábszínházzal, mi is a színházzal, tudják, hogy milyen az, amikor egy helyen segítőkész a műszak, a takarítónő, a pénzügyesek. És látják, hogy milyen, amikor alig dugja oda valaki az orrát, saját kezűleg kell mindent megcsinálni, nem akarják ideadni, unják, vagy söröket kell fizetni a műszaknak, hogy hajlandó legyen megmozgatni az ujját. Ki kell emelnem Fekete Rékát, aki szinte a vállán vitte végig az egész fesztivált, és Pálfi Kingát, aki tüneményes sajtósnak bizonyult.

– Kedvet kaptál hozzá, hogy Aradon állandó magyar színházi fesztivált alapíts?

– Örülök annak, hogy jók a visszajelzések, a sajtó és a polgármesteri hivatal részéről is. De nem esek abba a hibába, hogy azt higgyem: ha valami jól sikerült, azt folytatni kell, hogy kreálni kell itt egy fesztivált. Ha eszünkbe jutna egy olyan ötlet, mint az európai kisebbségi színházak fesztiválja, ami még nem létezik, azt érdemes volna megszervezni. Viszont ennek az IFESZT-re kellene épülnie (amit mi neveztünk el így), lévén hogy kisebbségi színjátszásról van szó.

– Említetted, hogy az aradi román értelmiségiek részéről nagy érdeklődést tapasztaltál a fesztivál előtt, utólag viszont kevesen jöttek el az előadásokra...

– Nem tudom, hol maradtak, pedig nagy igény volt A mizantrópra, a Három nővérre, a Rosencrantzra. Voltak román nézők, de nem az a tömeg, ami kellett volna, pedig az Árva életen kívül minden előadást feliratoztunk vagy szinkron-tolmácsoltunk románul.

– Nem láttunk túl sok plakátot a központban, hogyan szólítottátok meg a román közönséget?

– Nagyon keményen, a helyi televíziókban nem egyszer voltunk élő adásban, nem volt olyan nap, hogy ne esett volna szó a fesztiválról – az írott sajtóban ugyanígy. A plakátolás Romániában a dzsungel törvényei alapján működik, kiteszel egy plakátot és öt perc múlva leragasztják. Ezért olyan helyekre tettünk plakátokat (lásd: irodalmi kávéház, galériák), ahová olyan emberek járnak akiket érdekel a színház.

– Hol maradt a román színházi szakma, kritikusok, rendezők, színházigazgatók – hiszen az Interetnikai Színházi Fesztivál egyik elsődleges célja, hogy a kisebbségi nyelvű produkciókat a román szakma is egy helyen láthassa?

– Nem voltak itt, ez a mi hibánk is: az etnikumközi kapcsolatok hivatala azt kérte, hogy májusban szervezzük meg a fesztivált. De miután márciusban derült ki, hogy mi szervezzük, lehetetlen volt ennyi idő alatt összehozni: az egyetlen időpont, ahová be tudtuk szúrni a fesztivált, az éppen az Országos Színházfesztivál után volt.

Médiapartnerünk volt az Observatorul Cultural vagy a Teatrul Azi, meghívtuk a kritikusokat, de nagyon-nagyon fáradtak voltak az országos fesztivál után. Ez a fesztivál óriási hiányossága, az azonban, amit kiküldtünk a sajtónak, megjelent. Ha két év múlva újra én szervezném a fesztivált, ezt is másképp csinálnám: már most jelezném a minisztériumnak, hogy keressük meg a rendezvény helyét a fesztiválok listáján.

– Milyen a közönségetek Aradon, és mennyit változtatott a nézők számán, életkorán az IFESZT?

– Nagyon sok fiatal volt, csak mindig felülnek a kakasülőre, hátraülnek, később jönnek, így nehezebb észrevenni őket. Itt '53-ban megszűnt a magyar színjátszás, de vendégszerepelt a temesvári és nagyváradi társulat. A temesvári előadások lassan elmaradtak, azt pedig ki kell mondani, hogy a nagyváradi színház előadásai nem ütöttek semmiféle szakmai színvonalat. A közönség pedig elszokott attól, hogy milyen igazi színházat nézni.

Amikor megcsináltuk az Aradi Kamaraszínházat, a nyitóelőadásunk a Rudolf Hess tízparancsolata volt, ami elég kemény produkció, de vállaltuk a kockázatokat. Abban reménykedtem, hogy ha jól csináljuk, működni fog – és bejött. Ha ez az előadásunk, és az utána következők nem tetszettek volna a nekik, akkor most nem jönnének el erre a fesztiválra. Most már sokan tudják, hogy mit jelent a sepsiszentgyörgyi színház, a kolozsvári színház, eléggé képzettek lettek: amikor meglátták a műsort, olyan nézők mondták, hogy mennyire színvonalas, akikről álmomban nem gondoltam volna, hogy értenek hozzá.

Ugyanakkor az első napokban sokan nem tudták, hogy mit jelent az Interetnikai Színházi Fesztivál. De kisvárosban vagyunk, legalábbis magyarság szempontjából, ahol nagyon terjednek a hírek, a végére begyűlt a közönség. Semmivel sem vagyunk jobb helyzetben, mint például Gyergyószentmiklós: van 22 ezer magyar, ebből potenciális színháznéző mondjuk tíz százalék, 2200 néző – ennek töredéke van jelen. Ezeket a számokat és az előadások számát kell valahogyan feljebb tornászni.

– Lehet már tudni, kinek adjátok át a stafétát, melyik társulat lesz a két év múlva esedékes VI. IFESZT szervezője?

– Még nem.

kapcsolódó írások

Az V. Interetnikai Színházi Fesztivál díjazottjai INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

» Korábbi cikkek