HAMLET

Hegyi Réka

UTE-FESZT 3

Csíky András- és kortárs dráma könyvbemutatók Kolozsváron

[2008. Nov. 10.]

Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja

A legendás Csíky András búcsúzott, a fiatal román drámairodalom pedig beköszönt az Európai Színházi Unió 17. Fesztiváljára.

A kolozsvári közönségnek volt, van néhány színészideálja. A „nagy öregek”, akikről legendákat zengedez egykori közönsége, olyanok is, akik azóta jóformán nem járnak színházba, de olyanok is, akik most is alkotókként jegyzik a műsoron lévő előadásokat. Csíky András, azaz Bandi bácsi – ahogyan mindenki emlegeti – minden kétséget kizáróan „nagy öreg”.

Csíky Bandi bácsit ünnepelte közönsége, kollégái, egykori diákjai vasárnap délelőtt, a színház emeleti előcsarnokában. Az esemény apropóját a Kom-Press Könyvkiadónál megjelent életinterjú kötet bemutatója szolgálta. A könyv ugyan már júniusban napvilágot látott, de a kolozsvári bemutatóval megvártak az UTE 17. fesztiválját, mert mindenki (szervezők, szerkesztők) úgy ítélte meg, az alkalom, a hely és az időpont is méltó Bandi bácsihoz.

A könyvbemutatón röviden összefoglalták a kötet történetét: a kolozsvári Polis Könyvkiadó indította útjára a Prospero Könyvei sorozatot, újságírók sztárszínészekkel készített életút-beszélgetéseit. A sorozat kiadását a Komp Press Könyvkiadó folytatja, de a „kontinuitás elmélete” is működik (a kifejezés Balázs Imre Józseftől, a kiadó felelős szerkesztőjétől származik), hiszen a sorozat szerkesztője továbbra is Demény Péter.

A Csíky Anrással készült "beszélgetőkönyv" borítója A könyvbemutatón kissé aránytalanul sok szó hangzott el a bevezetőnek szánt részben. Visky András elmesélte találkozását Csíky Andrással, vallomása szerint tőle tanulta a színházi praxist, ahogyan figyelte, hogy a színészből kibontakozik a figura, illetve azt, ahogyan a színész a rendezővel dialogizál. Visky szerint Csíkyről csak himnikus mondatokban lehet beszélni. Intelligencia, egyszerűség, felkészültség jellemezte munkáját a próbafolyamaton.

Tompa Gábor, miután nagy derültséget okozott azon megjegyzésével, miszerint majdnem minden jelentős színházi ember székelyudvarhelyi (akárcsak Csíky), felelevenített több közös próbafolyamatot, amelyeknek köszönhetően megtapasztalhatta, hogy a fiatalság egy szellemi állapot.

Demény Péter is megfogalmazta ki számára Csíky András: az a művész, aki a szenvedéssel azonos szenvedélynek formát ad.

A Csíky Andrással folytatott kötetnyi beszélgetés készítője, Köllő Katalin arról mesélt, milyen nehéz volt a sok történetből kiválasztani azokat, amelyek bekerültek végül a könyvbe. Rövid hozzászólásában felhívta a figyelmet arra is, milyen nehéz a színházak archívumából egy-egy ilyen életút végigkövetése, hiszen a kötethez nagyon nehezen talált például fényképillusztrációt, az előadások dokumentumai pedig sok esetben hiányoztak a számukra kijelölt mappákból. Felidézett egy olyan történetet is, ami arról tanúskodik, hogy valaki(k) ott fent szeretik őt és Bandi bácsit: a kisvárdai könyvbemutató után véletlenül éppen a Félreértés című előadás zenéje csendült fel, annak az előadásnak a zenéje, amelyikben Csíky András élete egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta.

Könyvbemutatók és közönségük a színház emeleti előcsarnokában

Az esemény főszereplőjének utolsóként adtak mikrofont, így jogos volt megjegyzése: ennyi hallgatás után, és ennyi szép meg jó után, ami már elhangzott, ő nem tud újat mondani. Aztán mégis mondott. Például azt, hogy ő is hasznosabbnak, érdekesebbnek tartja ezt a fajta, anekdotikus megközelítését a színháztörténetnek, szemben a tudományoskodással. Azoknak is válaszolt, akik azzal bíztatták, hogy ismét vállaljon színpadi szerepet: boldog, mert teljes életet élt, soha nem takarékoskodott az energiájával, nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, amikor egy izgalmas, új, fontos színházi munkafolyamatba kapcsolódhatott be. Meg nem valósult szerepálmai sincsenek. Most pedig úgy érzi, hogy nem a maga által elvárt módon felelne meg a fizikai teljesítményeknek, ezért megelégszik azzal, hogy itt van, él. Szívszorongató pillanat volt, mert mondatainak mélyebb értelme talán ez volt: Isten veled, színház!

Köllő Katalin és Csíky András dedikál

A Stop the Tempo című kötetet Iulia Popovici bukaresti kritikus kellett volna ismertesse. A fiatal román drámaírók szövegeit Popovici válogatta és a kötet előszavát is ő írta, ezért legalkalmasabb lett volna erre az ismertetésre, de sajnos nem ért el Kolozsvárra. Visky András, a Koinónia könyvkiadó igazgatója „ugrott be” szerepébe, és röviden annyit mondott a válogatásban szereplő szerzőkről, hogy legmaibbak, legfiatalabbak és legkísérletezőbbek a kortárs román színházban. Véleménye szerint a kötet vitára sarkall, és remélhetőleg a magyar színházak sorra be is mutatják majd a benne szereplő szövegeket. A kötetet Budapesten is bemutatják majd, a hetedik Kortárs Drámafesztiválon.

A Koinónia kiadónál frissen megjelent kötet Peca Ştefan Románia 21, Andreea Vălean Ha fütyülni akarok, fütyülök, Vera Ion Vitaminok, Petre Barbu Mi Atyánk, ki vagy a bevásárlóközpontban, Ioan Peter Mindent, amit adnak, és Gianina Cărbunariu Stop the Tempo! című drámáját tartalmazza. A fordítók között, Dankuly Levente, Dankuly Csaba és Demény Péter mellett két pályakezdő is szerepel: Nagy Noémi Krisztina és Vajna Noémi, a kolozsvári színház munkatársai, akik már több színházi szöveget gondoztak, de kötetben most jelenik meg először fordításuk.

Az estet Gianina Cărbunariu darabjának felolvasószínházi bemutatója zárta. Demény Péter magyarítása nagymértékben eltalálta az eredeti szöveg hangulatát, a közönség remekül szórakozott a klubokban áramköröket kiütő triász monológjain, párbeszédein (előadták: Skovrán Tünde, Pethő Anikó és Bodolai Balázs, rendezte Keresztes Attila).

A fordítónak talán nem sikerült annyira leépítse munkájában a magyar nyelvet, mint azt tette Cărbunariu a románnal. Személy szerint vitatkoznék az olyan „normális” kifejezésekkel, mint pl. munkahely (az eredetiben job), hétköznapi nyelvtől idegennek érzem az úgy tudtam mutatni kifejezést (talán úgy tudtam kinézni....) és a trendi helyett a menőt érzem találóbbnak (az eredetiben cool). Az utóbbi átültetést egyetlen szövegpoén talán igazolja: Ott ültem trendesen... – mondja Rolando.

#i#Stop the tempo! Stop the tempo!#/i# (Skovrán Tünde, Pethő Anikó, Bodolai Balázs)

Apropó, szereplők neve: baki, hogy a fordításban nevén nevezik a szereplőt. Egyrészt a szerző előszava tisztázza, hogy a nevek a színészek keresztnevei, de a darabbeli szereplők nem ismerik egymást. A Paula néven azonosított szereplő ezt el is mondja: nem tudja a másik kettő nevét, nem tudja mit csinálnak napközben. Ugyanez a szereplő a következő replikájában (sic!) nevén nevezi Rolandot (az eredetiben nem, ott csak ő szerepel, azaz el, ami a srácot azonosítja).

Minden kis kekeckedés ellenére elmondhatjuk: Isten hozott, mai román drámairodalom! Reméljük, hogy a magyar színházak is, legalábbis a hazaiak tematizálnak majd olyan égető problémákat, mint a szociális kérdések, a generációs konfliktusok, a fiatalok alkalmazkodási gondjai, a kivándorlás illetve az abszurddal fűszerezett külföldi munkavállalás. A román színház már megtette. A magyar fordításokat tartalmazó kötet is megtette.

(Fotók: Lăpădatu Ştefana)

kapcsolódó írások

UTE-FESZT 2 UTE-FESZT 1

» Korábbi cikkek