HAMLET

Fülöp Noémi, Hegyi Réka

SZÉKGYÁRI CAPRICCIO

avagy Láthatatlan fogadás a székgyárban

[2010. Dec. 12.]

A kolozsvári Grupa Mică színházi csoportosulás egyedi produkcióra vállalkozott: Ionesco egyfelvonásosát az ipari negyedben mutatták be.

Friss bútor-illat: az Antares székgyárban megrendezett A székek első, a nézőt az előadás végéig kísérő benyomása. A megszokott színházi terekhez képest óriási (2000 négyzetméteres) gyárcsarnok esti csendje kísérteties, a két színész egyetlen szava sem vész el. A nőt és a férfit fiatal színészek: Kató Emőke és Farkas Loránd alakítják, akik azonban mozdulataikban hordozzák az öregkor nehézkességét is – ezáltal a két szereplő kortalanná válik.

Öregember: Farkas Lóránd, Öregasszony: Kató Emőke © Fotó: Biró IstvánNehéz feladatot kaptak. Ahhoz, hogy jelenlétükkel betölthessék az előadás terét, először meg kell teremteniük azt. El kell hitetniük velünk, hogy ugyanúgy otthon vannak a gyárcsarnokban, mint a díszletet képező, fóliába csomagolt székek vagy a laposra préselt kartondobozok tornya. Megbirkóznak vele, ugyanúgy, ahogy a román nyelvű szöveg sem okoz nekik gondot.

A Szónok megtöbbszörözött szerepét alakító tizenhat szereplő esetében éppen fordítva merül fel a kérdés. A székgyári munkások otthonosan mozognak a gyárcsarnokban, nekik azt kell bebizonyítaniuk, hogy nem idegen számukra a színházi előadás tere. Amikor kék kezeslábasaikban, narancssárga rakodógépeken rollerezve, vidám zenére körbetáncolják a rögtönzött színpadot, a tér és az előadás egyaránt megelevenedik.

Bár egyszer sem találkoznak a Szónokokkal, úgy tűnik, a nő és a férfi is energiát merítenek párhuzamos jelenlétükből az előadás második felében. Ionesco abszurdja visszájára fordul, elidegenítés helyett bevonja a nézőt A székek világába. A nő és a férfi eltűnése nem tragikus halál, hanem megérdemelt nyugalom, a nézők pedig úgy távoznak a láthatatlan vendégsereggel együtt, mintha maguk is részt vettek volna a fogadáson.

Talán fölösleges jelezni: A székek is olyan színdarab, amit csak akkor érdemes bemutatni, ha adott a rendező elképzeléséhez tökléletesen igazodó két-három színész. Mihaela Panaite rendező szinte minden abszurd helyzetet megfeleltetett a kézzelfogható, hétköznapi valóságnak, ehhez voltak munkatársai Carmencita Brojboiu díszlettervező és Székely Cecília Anna jelmeztervező, akik a szövegszinten megfogalmazott jelzéseket úgy valósították meg, hogy egyszerre legyen kézzelfogható és elvont minden tárgy, minden ruhadarab.

Lehettél volna fő-fő... © Fotó: Biró István

Nincs elég szék! Székeket, még, székeket! – mondja feleségének a darabbeli öregember. Az előadás humora éppen a térválasztásban bontakozik ki, hiszen ez a replika attól abszurd: amerre szem ellát, szék van. Az egész gyár erről szól. És kicsit mintha konkrétabb lesz az ingatlan parancsnoka kifejezés is: az idős házaspárról könnyen elhihető, hogy az épület adminisztrátorai, a kapus és neje, akik esténként, amikor hazamennek a munkások, újra meg újra színházat játszanak. Egymásnak, önmagukról...

A konkrétumok a darabbeli siketnéma szónoknál teljesednek be, hiszen az előadás rendezője egy siketnéma munkásra bízta a szerepet.

© Fotó: Biró István

Kató Emőke és Farkas Lóránd remek párost alkotnak az öregasszony és az öregember szerepében, hiszen egyikük sem érte meg a hajlott hátú kort, mégis, ha szükséges, érett, életunt, fásult, reménytelen szövegeket mondanak hitelesen. Fiatalságuk, rugalmasságuk a két szerepet is átértelmezi: helyzetük nem életkorukból adódik, lám, gyári tárolószerkezeteken egyensúlyoznak, a színész tornaszernek használja őket, a színésznő sztriptíz-színpadnak. Két kortalan, két öreg gyerek vagy gyerekes öreg, egyre megy: a játék a tét.

Állványok, mozgásban lévő munkagépek, siketnéma szónok és táncos kórusa (a székgyár munkásai)... © Fotó: Biró István

A székgyári vállalkozás mindenképpen sok-sok kockázattal jár. A bemutató előadásra sokan eljöttek, de kérdés, hogy ezt követően hogyan jut majd el minden előadásra megfelelő számú néző, kérdés, hogy a borsos jegyár kinek ér meg egy városszéli iparnegyedi látogatást, és persze az sem utolsó, hogy a téli hónapokban a hatalmas csarnokokat nem tudják kifűteni.

» Korábbi cikkek