Szilveszteri bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
[2008. Dec. 31.]
Ma este 7 órától kerül sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében Michael Frayn Még egyszer hátulról című vígjátékának a bemutatójára Bokor Péter rendezésében.
A Még egyszer hátulról című darab egy hisztérikus, de jóindulatú társulatot mutat be, amely a végletekig stresszelt rendező irányítása alatt egy olcsó vígjáték, az Ádámkosztüm bemutatójára készül. Michael Frayn műve egy kaotikus rendelkező próbától az utolsó, borzalmas bukással járó előadásig követi a színészeket; ezalatt az idő alatt ajtók csapódnak, románcok szövődnek, replikákat vétenek el, szívek törnek össze, szardíniát lopnak – egyszóval, teljes a zűrzavar.
A három évtizede íródott vígjáték egymás után hódította meg az angol, francia, német és más közönséget. Később a vígjáték Olaszország, Spanyolország, Finnország, majd Japán, Kína színpadain is bemutatásra került. Mára a darabot 34 nyelvre fordították le (de nyelvenként is létezik 3-4 különböző cím alatt futó változat, amelyet néha egyidőben mutatnak be), és egyforma sikerrel játsszák szerte a világon. A Még egyszer hátulról című vígjátékot 1982-ben Olivier Díjjal jutalmazták a Legjobb vígjáték kategóriában, 1984-ben pedig az Év legjobb darabjának járó Tony Díjra és Drama Desk díjra jelölték.
A szerző, Michael Frayn 1933-ban, London külvárosában született. Pályafutását a The Guardian című lap riportereként kezdte, majd 1959 és 1962 között a lap állandó munkatársává vált. 1962 és 1968 között a The Observer című lap rovatvezetője volt, majd évekkel később olyan országokról tudósított a lapnak, mint Kuba, Izrael, Japán és Svédország. A BBC Televíziós csatorna számos dokumentumfilmjét vetítette Berlinről, Bécsről, Ausztráliáról, Jeruzsálemről, Prágáról, Budapestről és London külvárosairól.
A kolozsvári születésű Bokor Péter rendezővel már volt alkalma megismerkedni a közönségnek, hisz 2000-ben Timberlake Wertenbaker Kinek kell a színház? című előadását, 2006-ban pedig Ken Ludwig Botrány az operában című bohózatát vitte színre a kolozsvári színházban.
A Még egyszer hátulról című vígjáték szereplői: Panek Kati, Dimény Áron, Skovrán Tünde, Bíró József, Csutak Réka, Dengyel Iván, Keresztes Sándor, Kántor Melinda, Laczkó Vass Róbert. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője: Carmencita Brojboiu. Ügyelő: Mixtay Péter, súgó: Kerezsy Imola.
További előadások: vasárnap, január 4-én este 7 órától, január 18-án du. 5 órától és január 23-án este 7 órától. Az előadás időtartama 1 óra 50 perc egy szünettel.

Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.