hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

Az Aradi Kamaraszínház két előadással szerepel a XX. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon

[2012. Jun. 5.]

Idén huszadik alkalommal kerül megrendezésre Románia legrégibb színházi fesztiválja, a nagybányai ATELIER (MŰHELY) nemzetközi színházi szemle. Június 3. és 9. között a romániai színházak mellett olaszországi, magyarországi és japán társulatokat, illetve koprodukciókat láthat a közönség és a szakmaa Radu Macrinici által éltre hívott nagybányai fesztiválon.


Az Aradi Kamaraszínház harmadik alkalommal vesz részt e rangos eseményen, tavaly kiemelt meghívottként az ATELIER-portrék kategóriában szerepelt és két díjjal tért haza: a legjobb színészi alakítás díját Harsányi Attila kapta a Rudolf Hess tízparancsolatáért, a legjobb férfi mellékszereplő díját Lovas Zoltán, a Cselédek szereplője vehette át.

A fesztivál idei kiadásán az Aradi Kamaraszínház ismét két produkcióval szerepel a versenyprogramban: az Andaxszínházzal koprodukcióban készült Rejtőzködők című mozgásszínházi előadás június 7-én 21 órakor, Heiner Müller Kvartett-je, Balog József rendezésében, Éder Enikő és Harsányi Attila főszereplésével, június 8-án, 17 órakor kerül bemutatásra. A szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban készült Kvartett című előadás már bizonyított fesztiválokon, hiszen 2011-ben Éder Enikő a gyergyószentmiklósi  IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon megnyerte Merteuil szerepének megformálásáért a legjobb női alakítás díját, az előadás pedig a pitestiNemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon a zsűri Interkulturális párbeszéd díját érdemelte ki.„Az ellenállhatatlan sodrással örvénylő, s a szövegek bonyolultsága ellenére mégis valamiféle egyszerre vonzó és izgalmas verbális aberráció jegyében szédítő gyorsasággal felhangzó mondatok időnként túllicitálni látszanak az emberi befogadóképesség korlátait; mindezt azonban nem hiányosságként, hanem az előadás (és persze Éder Enikő és Harsányi Attila) vitathatatlan erényeként, sőt, közvetlen örömforrásként érzékeljük”, jellemzi az előadást Gyulai Zoltán, a szegedi THEALTER Fesztiválon való szereplést követően. (sajtóközlemény)

A fesztivál teljes programja itt.

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License