hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

Nyolcadik Shakespeare-fesztivál Gyulán

[2012. Jun. 19.]

Ebben az évben, a Gyulai Várszínház 49. évadában nyolcadszor rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált július 5. és 15. között, amely most rendhagyóan egy mű köré szerveződik, Shakespeare utolsó varázslatos darabja köré, A vihar köré.

Az angol bárd máig egyik legnépszerűbb színműve 1611-ben íródott. A darabot a legváltozatosabb módon dolgozták fel az évszázadok során. Gyakran varázsos, zenés-táncos, maszkos látványosságként állították színpadra, de szinte minden elképzelhető politikai és lélektani szituáció szerint aktualizálva is előadták. Egyesek szerint a visszavonuló Shakespeare a főszereplő Prosperoban önmagát írta le, aki búcsúzik a színpadtól. A vihar minden kornak újat mondott, ma is aktuális mű. Nem véletlenül esett a választás idén erre a darabra. A gyulai fesztiválon minden előadás teljesen más lesz, tehát érdemes megnézni és összehasonlítani azokat a nézőknek.

Silviu Purcarete világhírű, Franciaországban élő román művész rendezésében a Craiovai Nemzeti Színház játssza el A vihart, magyarországi bemutatóként Gyulán. Az előadás létrejöttében szerepe van a Gyulai Várszínháznak is, mint az European Shakespeare Festivals Network egyik tagjának, akikkel közösen kérték fel a rendezőt a darab színpadra állítására.

A tavalyi gyulai fesztivál egyik dél-koreai sikerdarabja után most ismét ebből az országból érkezik egy világhírű produkció. A szöuli nemzeti színház korábbi művészeti vezetője, az idős rendező Oh Tae-suk állította színre A vihart a Mokwha Repertory Company együttessel. Az ötödik századba helyezett előadás a koreai kultúra látványos megjelenítése. A tánccal, zenével, gyönyörű jelmezekkel, kevés szöveggel előadott produkció nem véletlenül volt tavaly nyáron az edinburghi fesztivál főműsorának nagy sikere.

Nagy-Britanniából érkezik egy Vihar előadás, amelyben két fantasztikus színészt, Mick Jaspert és Iain Amstrongot láthatják. Az AJTC Company tíz évvel ezelőtt mutatta be ezt az előadást, amellyel országos sikert arattak a szigetországban, most felújították, és újra játsszák Geoff Bullen rendezésében. A két nagyszerű színész az angol színjátszás legnemesebb hagyományát követve nem csak szóval, de mimikával, mozgással és zenével is különlegessé teszi a produkciót.

A tavalyi évad legjobb lengyel Shakespeare-előadása volt az a Hamlet, amelyet Radoslaw Rychcik rendezésében mutat be a kielcei Teatr Zeromskiego. A látványos díszletek, az extravagáns kosztümök felerősítik az ironikus, kortárs feldolgozást. Az előadás a családon belüli kapcsolatokat veszi alaposabban szemügyre Hamlet, valamint az édesanyja és a nagybátyja közötti konfliktusban.

A magyar Shakespeare előadások közül a Közép-Európa Táncszínházat hívták meg, akik két kortárs táncprodukciót mutatnak be, a Vihart és a Shakespeare művekből készült Shakespeare-meséket, amely egyaránt szól fiataloknak és felnőtteknek. Rudolf Péter az egyik legnépszerűbb színész Magyarországon. A Gyulára meghívott előadásában Shakespeare legnépszerűbb művét dolgozza fel És Rómeó és Júlia címmel, amelyben feleségével, a nagyszerű színésszel, Nagy-Kálózy Eszterrel játsszák el a mű összes szerepét.

Lesz két zenés program is, az egyik a neves Kossuth-díjas zongoraművész Vukán György Vihar című új jazz kompozíciója, amelyet a triójával ad elő, valamint egy megzenésített Shakespeare szonett előadás, amelyben a nagyváradi Mátyás Zsoltot és művészbarátait láthatják. A Hamletet egy szöveg nélküli marionette előadásban láthatják a fesztivál nyitásaként.

Ezen kívül sok más érdekes kísérő program várható a tíznapos fesztiválon, lesz egy konferencia A viharról, amelyen részt vesz a világ legismertebb Shakespeare-kutatója a brit Stanley Wells professzor is, aki a fesztivál díszvendége lesz. Shakespeare-filmeket vetítenek, találkozhatnak egy neves műfordítóval, lesznek utcaszínházi előadások, Shakespeare korabeli ételeket kóstolhatnak a Patrióta és a Corvin éttermekben és finom borokat is ihatnak a Midsummer Wine’s Dream borfesztiválon, de kiállítás is nyílik Shakespeare műveiről. Az idei Shakespeare Fesztivál néhány programja része az EU Kultúra 2007-2013 Keretprogramnak, ahova sikeresen pályáztak külföldi társfesztiváljaikkal együtt. Infó: www.shakespearefesztival.hu

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License