hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

Játszótér – Bozsik Yvette rendezése A Tánc tavasza táncfesztiválon

[2009. May. 14.]

Az Udvarhely Táncműhely meghívására a Figura Stúdió Színház május 19-én, kedden este 7 órától a Játszótér című táncszínházi előadásával (rendező-koreográfus: Bozsik Yvette m.v.) vendégszerepel A Tánc tavasza táncfesztiválon.

Bozsik Yvette Játszótér című előadását főként egy Kenneth MacMillan- és egy Nizsinszkij-koreográfia inspirálja.

„MacMillan darabjai közül a Playground épül a legerősebben az emberi psziché tanulmányozására. Nyugtalanító darab… A lélek nyomoráról és vadságáról szól. Minden félrebeszélés és romantizálás nélkül vizsgálja az emberi sorsot, végül mégis eljut egyfajta hajthatatlan szépséghez” – írták a darab 1979-es Edinburgh-i ősbemutatójáról. Abban az előadásban a címben jelzett játszótér egy drótkerítéssel körülvett udvar volt. Börtönre emlékeztető, rácsos ablakú épület fala látszott mögötte, a falon festett karikatúra-figurák. A játszó „gyerekek” egy elmegyógyintézet lakói – játékaik a sérült személyiségüket tükrözik.

Az előadás különlegessége az a munkamódszer, amellyel Bozsik Yvette a Figura Színház tagjaival dolgozik: az előadás több jelenetének vázát, alapját a színészek – egy-egy meghatározott témára (játszótér, tengerpart, gyerekkor stb.) készített – improvizációi adják.

Megosztás |

» Korábbi híreink


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License