szerkeszti: 
Kerekes Edit
Csíky András, a színész, akinek nem volt szerepálma
Szabadság, 2008-11-11
Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja
Mindennapjaink apróbb-nagyobb eseményeinek, ünnepeinek mindig megvan a maguk ideje, a maguk hangulata, a maguk miliője. Vagy meg kellene hogy legyen. Valahogy így érezhették az érintettek a Csíky Andrással készült életútinterjú kötet kapcsán, ezért döntöttek úgy, hogy a júniusban megjelent kötetet csupán novemberben, az Európai Színházi Unió Fesztiválja keretében mutatják be. Túl fesztiválon, a rangos esemény tiszteletére a Varga-Járó Ilona meghökkentően életszagú installációival, a vendég társulatokat bemutató plakátokkal, fényképekkel befogadóan meleggé varázsolt (egyébként nem túl barátságos) színházi előcsarnoknál alig lehetett volna megfelelőbb helyszínt találni a Kolozsvári Állami Magyar Színház kiemelkedő színészegyéniségét, örökös tagját közönségéhez kiváló színpadi játékánál is közelebb – vagy másként közelebb – hozó kötet bemutatására.
Visky András dramaturg, a színház művészeti aligazgatója, a könyvbemutató házigazdája természetesnek tartotta, hogy kisebb tömeget vonzott a Csíky-kötet bemutatója, amelyből kitetszik Csíky András elképesztő intelligenciája, finomsága. A dramaturg a jeles színművész titkát abban látja, ahogyan meg tud jelenni a színpadon a maga egyszerűségében, a maga bonyolultságában. Későbbi beszélőkhöz hasonlóan Visky András is méltatta a kötet szerzőjének, lapunk munkatársának, Köllő Katalinnak azt a finom érzékenységű képességét, amellyel úgy tudja vezetni a Csíkyvel folytatott beszélgetés fonalát, hogy ő maga közben eltűnik, elbújik, és mégis ott van, a művész életútja, pályája ismerőjeként irányítva a párbeszédet.
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője elmondta, hogy a Komp-Press Kiadó immár hivatalosan, szerződésileg is átvette a Polis Kiadótól a Prospero könyvek sorozat kiadását, amely a Komp-Press keze alatt éppen Csíky Andrással indul. Hangsúlyozta, hogy a megújult külső (a borító Bugja Zoltán terve alapján készült) nem jelenti a folytonosság feladását, a kontinuitás biztosítéka éppen Demény Péter, a korábbi és az elkövetkező beszélgetőkönyvek szerkesztője.
A kötetnyi beszélgetés sok szállal, történettel fűződik Csíky András szülőhelyéhez, Székelyudvarhelyhez, amely hangulatkeltően komoly-vicces motívumként az egész könyvbemutatón végigvonult, a felszólalók ugyanis nem mulasztották el hangsúlyozni udvarhelyi kötődésüket. Tompa Gábor színházigazgató egyenesen axiomatikus kijelentésre ragadtatta magát, miszerint „majdnem minden színházi ember Erdélyben székelyudvarhelyi”, majd a színház és a hagyomány kapcsolata mentén keverte meg a maga „Csíky Bandi koktélját”. Mint mondta, színházban hagyományról beszélni tragikus abszurdum, szinte képtelenség, hiszen hiányzik az alkotások gyakorlatban való eleven megtapasztalása. Tompa Gábor úgy vélte, a színház hagyománya, ha lehet egyáltalán ilyesmiről beszélni, ez: megújulni folyton. Óriási szerepek, emlékezetes előadások anekdotái, jelenetei hangzottak el, 1989 előtti és utáni időszak produkciói és színpadi alakjai, Buszmegálló, Rettenetes Iván, A félreértés stb., mind-mind a maguk cenzúrákat kijátszó, kényszerűségből burkolt, vagy finom megérzésekre apelláló üzeneteikkel.
Rájátszva a bemutató egyik motívumára, Demény Péter általános derültséget keltve hangsúlyozta nagy hibáját: nem székelyudvarhelyi. Szerkesztői és nézői minőségében méltatta Csíky Andrásnak azt a lényeges képességét, hogy a szenvedélynek, szenvedésnek formát tudott adni a színpadon. Mint mondta, a Prospero sorozatnak többnyire szerencséje volt, hiszen a sajtó olyan munkatársaival dolgozhattak, akik mindent tudnak az alanyról, és sokkal, sokkal többek egy egyszerű mikrofonállványnál. Úgy értékelte, aki örömmel jár színházba, az csakis örömmel olvashatja ezeket a köteteket, a Csíky Andrással készült beszélgetést is.
A hiányos archívumok miatt az anyaggyűjtésben adódó nehézségeken kívül Köllő Kata egyetlen szerzői panasza az volt, hogy a beszélgetések során nehéz volt megértetnie és elfogadtatnia Csíky Andrással azt, hogy fontos ez a könyv, a színháztörténet részét képezi a kötet. Ugyanakkor sajnálta, hogy a nagy, szép munka eredményeként megszületett kötetből oda nem tartozóként sok megörökítésre méltó történet kimaradt.
Szempillantás alatt telt el 50 év szenvedélyes kutakodásban, küzdelemben, színházban – vallotta Csíky András, majd úgy értékelte: soha nem takarékoskodott az energiával, elcsépelt szófordulattal élve „két végén égette a gyertyát”. A korábban felszólalók újabb szerepek vállalására ösztönző megjegyzéseire reagálva így fogalmazott: amikor az ember úgy érzi, nem ura tökéletesen, a maga által megkívánt szigorú színvonalon minden tényezőnek, amely egy tökéletes szerepformáláshoz szükséges, akkor nem kell erőltetni. Mint mondta, a színház elkényeztette, 1953 óta – mikor évfolyamtársaival közösen színházat alapítottak Nagybányán – soha semmiféle hiányérzete nem volt a feladatokat illetően, soha nem volt szerepálma. „Ha már itt felejtett az idő, egyetlen feladatom van: nyitottnak maradni” – mondta. A felszólalóktól származó méltatást szerényen hárítva regényekbe illő történeteket mesélt, mondva: ha ilyeneket kínált a nagyvilág, nem nehéz volt a tároló skatulyából előhúzni azt, amiből építkezni lehet.
Csíky András talán életében először nem színpadon nyújtott alakításáért, mégis tartalmas pályája során elhangzott minden replikájáért, arcrezdüléséért, színpadon puszta létével való nagyot alkotásáért vastapsot kapott, majd mintegy órán át dedikált tisztelőinek. Talán igaza volt Visky Andrásnak: a magyar színház élő emlékezete sokkal erősebb tájainkon.
