szerkeszti: 
Szilágyi Katalin
A második napon
fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 2. szám, 2007-12-02
Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál
December elseje, „nagy” nap. A színházi program Both András kiállításának megnyitójával kezdődik, hat órától. Ami azt jelenti, hogy maximum fél hatkor találkozó a színház előtt, hogy felhajthassuk a büfében a kávét – már rutinossá vált, hogy ezt hol meghitten, hol rohanás közben, de a büfében ejtjük meg. A bejáratnál már várnak a személyre szóló meghívók, pofás kis kartontasakban. Szívmelengető, hogy íme egy színházi intézmény, ahová személyesen engem várnak! S erre rájön még a hangulatfokozó dekoráció. Labdaméretű fehér és piros papírgömbök csüngnek a mennyezetről, felemelő hangulatot kölcsönözve a máskor kongó előcsarnoknak. Az előtérben falra festett, 2 óra 15 percre „beállított” óra látható, a fesztivál logója – valami azt súgja, a 215.évfordulóra utal. Mikor aztán a földre ragasztott, átlátszó, bájos óra-matricákat is felfedeztem, mintha egy gyerek vette volna át az uralmat fölöttem. Lázasan kezdtem felhívni a körülöttem tébláboló haverok figyelmét a kreatív ötletre, s még sokáig kerülgettem a kis órákat, nehogy rájuk tapossak a csizmámmal. Tovább: kis színes, a fesztiválplakátból ismert pohár matricák vezetnek fel a lépcsőn. A félemeleten nagy üveglap áll felállítva az óra-logóval, ami számomra azért szimpatikus, mert látványos és egyben ízléses dekoráció volta mellett intimitást nyújt a mögötte ülőknek. Ugyanez fent is visszaköszön: az emeleten mintákkal díszített üveglapok szolgálnak válaszfalként a büfé, valamint a kiállítás és a szakmai beszélgetések tere között. Na igen, a büfé… Csodás átalakuláson ment át, mondhatni „ő” is kiöltözött a fesztivál tiszteletére. Az eddig egyszerű, sivár – bár számunkra már-már otthonos – szomjoltó-falatozó-dohányzó helyből kedves kis kávézó született, hangulatos fonott székekkel, kovácsoltvas lábú, kerek asztalokkal.
Elérkezett a hat óra. „Újszülött” kis kávézónkban egyre több ember tolong, lila és fekete pólók, a szervezők „egyenruhái” cikáznak a tömegben. Az igazgató felszólalásával kezdetét veszi a megnyitó. Tompa Gábor egy több kiállításból álló sorozat egyik állomásának tekinti a mostani eseményt. (Helmut Stürmer-díszleteinek kollekcióját tavaly láthattuk ugyanitt – Stürmert magát meg akár most is...) Tompa mesél Both Andrással való szakmai kapcsolatukról, közös élményeikről – Godot-ra várvá-ban, Lear királyban is dolgoztak együtt, és most együtt készítik elő a következő kolozsvári bemutatót, a Három nővért. Tompa fontosnak látja, hogy a marosvásárhelyi születésű, Amerikában és szerte Európában dolgozó díszlettervező nem „dekoratív tárgyakban” gondolkodik, nem szereti az egy az egyben lefordítható, színpadra állított metaforákat. Nála a tárgyak mindig más jelentéssel bírnak, mint ami eredetileg rendeltetésük, és az előadás alatt folyamatosan átalakulnak, más-más szerepet kapnak. Befejezésül Both egy másik munkatársától, Dragoş Galgoţiutól hallhatunk pár szép és igaz mondatot – ezek a románok mennyire értenek a retorikához!
Megvártam, míg fogyni kezd a tömeg, majd beloptam magam a díszlettervekkel megrakott üveglapok közé. Volt ott svájci Oedipus király díszletterv, nagyszebeni Félreértés, amin Galgoţiuval dolgozott Both, amerikai előadások díszlettervei, mint pl. Philip Zarilli rendezésében a Cselédek, de legizgalmasabbak a makettek voltak. Láthattuk többek közt a budapesti Thália színház Rokokó háborúját, amit Cătălina Buzoianu vitt színre, színházunk Tompa Gábor rendezte Lear királyát vagy a bukaresti Odeon színháztól a Dorian Gray arcképét Galgoţiu rendezésében – ezt eredeti méretében és bejátszva is láttuk nemrég, ugyanebben az épületben. Addig álldingáltam és tanulmányoztam a maketteket, míg be nem csengettek az Ivanov-ra.
Nagyszerűen szórakoztam az első felvonás alatt, illetve… Kimondom, egye fene: két hátam mögött ülő személy, ráadásul szakmabéli, nem ölve magát azzal, hogy éljen a suttogás „művészetének” fogásaival – ha már semmiképp nem bírták kivárni az előadás végét, ami már eleve érthetetlen – egyfolytában analizált, minden részletbe belemászott, érdekelte, hogy gyűrött a nyakkendő a szereplőn vagy nem gyűrött, s így megfosztott nem csak engem, hanem még legalább húsz lelkes nézőt az előadás elmélyült és idegen behatásoktól mentes élvezetétől.
Előadás után vissza a büfébe. Tompa köszönetét fejezte ki Ascher Tamásnak és a Katona József Színháznak, amely huszonöt éve nem játszott Kolozsváron. Közben megbeszéles a szerkesztőnkkel a további lépéseket illetően, találkozó még néhány kedves arccal, egyesek fogyasztanak a svédasztalról, esetleg fél pohár bor, két szál cigaretta, s folyik tovább a nyomtatás, rohangálás, szerkesztés, írás, vágás, irodákban, otthon...
