szerkeszti: 
Szilágyi Katalin
Money, money, money…
fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 6. szám, 2007-12-06
Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál
Halál, tor – a Purcărete-előadásokra jellemző evés-ivás –, pénzéhség, szerelem, majdnem-szülés, játék, irónia. Igen, ez a Gianni Schicchi.
Nekünk, halandóknak mindig problémánk volt, van és lesz a pénz utáni sóvárgás. Ezt a mindent felülíró szenvedélyt boncolgatja az előadás. A felfoghatatlan emberi butasággal – a mohósággal és az elvakult bizalommal – az iróniának köszönhetően vigyorral szembesülünk.
Ámulatba ejtő, mi több, röhejes, hogy a pénz, bármilyen kis mennyiségben, mit tud kiváltani az emberből. Ámulatba ejtő, mi több, letaglózó, hogy az ember mit bevállal egy pénzeszsák megkaparintásáért. „Pénzt vagy életet” – egy gengszterfilmben megölnek a pénzért. A Gianni Schicchiben, ha kell, „feltámasztanak". Őrület!
A szerencsétlen áldozat egy gazdag halott, Buoso, akit ide-oda dobálnak, akire sokszor „rászállnak", mint sötét dögkeselyűk – amikor nagy buzgalommal letépik a ruháját a keresett végrendeletért, vagy amikor rejtegetik a dokik elől, hogy azok ne orrontsanak „halálszagot”.
A képmutatás az, amit leginkább érvényesít az ember a vagyonhoz jutás érdekében. Ott van például a groteszk családi fotózás a ravatal előtt, vagy a tor, amelyen a gyászoló család hangos kacagásokban kitörő ünneplő sokasággá vedlik át. A családtagok egymáshoz való viszonyulásban is jelen van az álszentség. A végrendelet elolvasása előtt mindenkinek megvan a terve a már zsebében érzett vagyonnal, többek közt Rinucciónak is, akinek az a vágya, hogy elvegye Laurettát. Ez ellen nagynénje, Zita sem tiltakozik, de csak míg ki nem derül a testamentum tartalma. Akkor aztán hajcihő, veszekedés! Szegény fiú szegény lánytól eltiltva, annak ellenére, hogy az örömapa, Schicchi is megérkezik. Amikor viszont új terv üti fel a fejét, a pénz uralkodó erejének köszönhetően Zitáék feladják az addig intenzíven hangoztatott elvüket a házasságról. Mindent megér az a jelenet, amikor az apja szerelméért könyörgő Lauretta hátánál a nagy család felsorakozik, és imára kulcsolt kézzel, ironikus együttérző sóhajjal egyszerre kérleli a szélhámos hírében álló Schicchit, aki már célba vette otthonát, hogy forduljon vissza, s agyaljon ki valami surmóságot, hogy jussannak már hozzá a vagyonhoz.
Arra az oldalra áll a keselyűsereg, ahol pénzszagot érez.
Annyira elvakítja őket a vagyon utáni vágy, hogy naivul rábízzák egy családon kívüli idegenre az értékmegosztást, amit persze jól meg is szívnak.
Csak Laurettát nem érdekli a pénz – világos ruhája, amivel kiválik a tömegből, ezt is jelezheti –, mégis épp ő és párja, a szerelmesek jutnak hozzá. Ott van még a fekete ruhás árny, aki egy teljesen különálló világban, más dimenzióban él, épp ezért egyáltalán nem érdekli a földi gazdagság. Ó az, aki nagyobb tudásának köszönhetően megtalálja a végrendeletet, de aztán továbbra is magasabb pozícióból figyeli a szánalmas társaság marakodását. Az utolsó jelenetből ítélve a halottal egy világban élhet.
Az anyagiasság másik erős felmutatása a két kifizetett tanú s a jegyző szánalmas s egyben nevetséges jelenete nyamvadt kis pénzük újra és újra számlálásával, az ezzel a tortúrával járó felnagyított köpködéssel – ne csúszkáljanak azok a zöldhasúak. Olyanok egy az egyben, mint az italosládákat mohón cipelő dokik.
Miből tartasz el két pólyást? Vagy két kamaszodó, csibész gyereket? Mi kell két szerelmes egybekeléséhez? Mi könnyíti meg az életet? Pénz, pénz, és még több pénz… Az asztal körüli habzsolás is a pénz fogyasztására utal. Minden karakternek megvan a saját kis élete, aminek ez elengedhetetlenül fontos kelléke. Purcărete úgy mozgatja őket, mint egységes tömeget, amely éhes csürheként csap le a zsákmányra.
