HAMLET

Sipos Zoltán

HUNITER

Ásatás egy színházi díjbotrány körül

[2005. May. 6.]

A 2004-es év eredményeit értékelő UNITER-jelölések között nagy arányban szerepeltek magyar színészek, rendezők, de a végleges döntést hozó bírák a rangos elismerést egyetlen erdélyi magyarnak sem ítélték oda.

Néhány életműdíjat leszámítva, a romániai magyar előadóművészek az utóbbi 15 évben nem részesültek állami kitüntetésben. A Román Színházi Szövetség (UNITER) évente kiosztott díjai kárpótolták valamennyire a színházi alkotókat. A 2004-es év eredményeit értékelő jelölések között nagy arányban szerepeltek magyar színészek, rendezők, de a végleges döntést hozó bírák a rangos elismerést egyetlen erdélyi magyarnak sem ítélték oda.

Miután 1990-ben megalakult, a Román Színházi Szövetség többé-kevésbé rendszeresen díjazott magyar színházi alkotókat, illetve előadásokat. Mivel a magyaroknak osztott díjak száma nem volt különösebben feltűnő, ez nem is foglalkoztatta különösebben a közvéleményt. Az UNITER-díjak két éve kezdtek záporozni: tavaly például négy kategóriában is kaptak díjat magyar vonatkozású alkotások, illetve magyar alkotók.

Váta Lóránd és Mátray László - Jelent az #i#Othello, a velencei mór#/i# c. előadásból Mátray Lászlót legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjra jelölték Idén azonban Alice Georgescu, Mihaela Michailov és Sebastian-Vlad Popa jelölései alapján úgy tűnt: minden eddigi rekord megdől. A díjra felterjesztett előadások, illetve színházi alkotók majdnem fele (27 jelöltből 12) magyar. Ráadásul a „fontos” kategóriákban – például a legjobb előadáséban – a Bocsárdi-féle Othello, illetve a Bodó Viktor által rendezett Boldogtalanok is versenyben vannak. Ez utóbbi alkotás egyszerre négy kategóriában is esélyes a díjra.

Az erdélyi magyar sajtó máris dörzsöli a kezét. Egyes újságírók nem is fárasztják magukat a díjakra esélyes román jelöltek megemlítésével – bár azokat az előzsűri művészi érték tekintetében összemérhetőnek tartotta a magyarokkal.

A lelkesedés hátterében kimondatlan interpretáció bujkál: „lám, milyen jó színházat csinálnak az erdélyi magyarok”. Ezt tetszés szerint fokozható – ki-ki meg is teszi, saját vérmérsékletének megfelelően. Egy értelmezési lehetőség a végtelen közül: „a bukarestiek végre beismerik, hogy a magyar színház legalább annyira jó, mint a román. Miért? Hát kérem szépen, a magyar kultúra a románhoz képest...”

Eközben a jelölések kapcsán éles vita kerekedik a román kulturális életben. Ugyanis az jelölő zsűri munkájának eredménye még csak nem is hasonlít a szakma által felállított, éves színházi „toplistákra”. Vagyis arra, ami a bukaresti színházi köztudatban benne van. A vita a következő kérdés körül forog: vajon az UNITER-díjak az elfeledett, figyelmen kívül hagyott színházi értékek felfedezésére jók, vagy épp ellenkezőleg, azt szentesítik, ami már közismerten jó?

A vitát kirobbantó Iulia Popovici nyakatekerten fogalmaz az Observator Cultural Cultural című lap 1/258-as, március 3.-i számában: „a Boldogtalanok nemlétező előadás a közösségi térben és a román színházi élet affektív memóriájában, 2005-ben – bár ez nem zárja ki, hogy kiváló rendezés legyen. Alapvető kérdés fogalmazódik meg az UNITER-díjakkal kapcsolatban: detektivista-archeológiai küldetésük lenne?”

A két főszereplő, Kicsid Gizella és Pálffy Tibor az #i#Othello, a velencei mór#/i# c. előadásban

Megjegyzendő, hogy amennyire a vitát követni tudtuk, magyarokról mint nemzetiségről csak nyomokban esett szó – akkor is pozitív kontextusban. Az erővonalakat a főváros-provincia ellentétpár rendezi, jelezvén, hogy egyre inkább két, egymással párhuzamos világ van kialakulóban Bukarest és a vidéki színházak közt. Ugyanezen a sablonon a mainstream-underground ellentétpárt is el lehet helyezni.

A zsűri már ismert döntését a következőképp indokolta Cristina Modreanu, a testület egyik tagja az Adevărul literar şi artistic című lap április 5.-i számában: „Nem hiszem, hogy az UNITER-díjak feladata lenne felhívni a figyelmet a mellőzött értékekre. A díjak szerepe az (...), hogy felépítsen egy szolid értékrendet, melyet semmi értelme felrobbantani, csak azért, hogy a tűzijátékban gyönyörködjünk. (...) Az UNITER-díjak küldetése: visszaigazolni a színházban fellelhető értékeket, megerősíteni azt, ami időben körvonalazódott különleges rendezői profilként, szokatlan színészi temperamentumként, tartalmas társulatként, jelentős művészi teljesítményként.

A jelölések adottak lévén, a végső döntést meghozó zsűri már nem tehetett mást, mint hogy visszatérjen a bizonyossághoz, az evidenciákhoz, kilépve az előzsűri által kijelölt színházi ásatás mellékvonaláról.”

Jelenet a #i#Boldogtalanok#/i# című előadásból: Tompa Klára és Zayzon Zsolt A magyar közvélemény csalódottan reagál: „csak egy díjazott az UNITER-gálán” – ilyen és ehhez hasonló címeket olvashatunk a sajtóban. Egyes szerkesztők – most már valószínűleg dacból – ismét „elfelejtik” odabiggyeszteni a hír aljára, hogy mégis, mely román előadásokat és alkotókat tartotta a díjra érdemesnek és egyben a magyaroknál jobbnak a zsűri. Így megy ez: ha a bukaresti szakma nem díjazza azt, amit a magyarok alkotnak, akkor ők tesznek rá arra, ami a fővárosi színházakban születik.

A sértett félben azonban sajnos nincsen annyi elegancia, hogy annyiba hagyja a dolgot. Sőt, kishitű. Az alábbi szövegrész alapján sok lesújtó megállapítást tehetünk a kisebbségi lélektanról: „(...) a magunk vívódásaira gondolunk. Az UNITER-gálára, például, amely nacionalista gesztusokkal mocskolt házibulivá züllött, és üzleti partivá... A nacionalista gesztusok, rendszerint, akkor születnek, amikor kompenzálni kell a sikertelenséget.

Színházról lévén szó, például azt, hogy a román színjátszás a múlt évadban nem nyújtott kiemelkedőt, csupán a rangját őrizgette hellyel-közzel. A válogató zsűri, amely az értéket kereste, több díjazni valót talált a kilenc színházból álló romániai magyar színjátszásban, mint a társulatokat tekintve, ennek többszörösével rendelkező románban. És minden tiszteletünk és elismerésünk az Alice Georgescuból, Sebastian Vlad Popából és Mihaela Mihailovból álló válogató zsűrinek, mert jelöléseivel nem hamisította meg a tényeket.

Három kategóriában is: a női mellékszerepben nyújtott legjobb alakításért, a férfi mellékszerepben nyújtott legjobb alakításért, és a legjobb előadásért kiírt díjakra jelöltek között többségben voltunk, de ugyancsak a válogató zsűri objektivitásának köszönhetően volt jelöltünk a női főszerepben nyújtott legjobb alakításra is, a férfi főszerepben nyújtott legjobb alakításra is, sőt a legjobb rendezésre is, ahol Bocsárdi László volt az első jelölt – hogy aztán a gála öt tagú döntő zsűrijének köszönhetően ne nyerjünk semmit! Ki legyünk semmizve..." (Zsehránszky István a Romániai Magyar Szóban)

#i#Boldogtalanok#/i#: Tompa Klára, Zayzon Zsolt és Lőrincz Rita

Hogy mennyire rossz a román színház mostanában, és ehhez képest mennyire jó a magyar, azt nem tudjuk „objektíven” felmérni. Ellenben ha igazán cinikusak vagyunk, kiszámolhatjuk: a magyarok a zsűri által kiosztott kilenc UNITER-díj közül egyet kaptak meg. Ez azt jelenti, hogy a díjak 11%-át magyarok vitték el, így bármennyire konzervatívak voltak, de nacionalizmus vádja – amennyiben a saját nemzeti értékek túlzott védelmét értjük ezalatt – nem érheti a bukaresti kritikusokat. Ugye megvolt a magyarság számarányának megfelelő 6%, amit fel is kerekítettek, ahogy az illendő. Igaz, más álláspont is érvényes, ugyanis megkérdőjelezhető mennyire is „magyar” a magyar UNITER-díj: Both András Amerikában élő, marosvásárhelyi születésű díszlettervező, aki az elmúlt évben Bukarestben, Dragoş Galgoţiu rendezővel dolgozott a Dorian Gray arcképe című előadás létrehozásában.

A díjazást követően elkerülhetetlenül megindult a lavina: a nacionalizmus-vád a szenzációhajhász román sajtóban már sovinizmusként csapódott le. Nem tudjuk eldönteni, hogy a magyar sajtó illetve szakma ludas-e ebben, és ha igen, mennyire. Mint ahogy arra sem fog sosem fény derülni, hogy a zsűri valóban „nacionalista” indokok miatt hozta meg az április 4-ei döntését, vagy egyszerűen csak a román alkotókat vélte jobbnak.

A zsűri mindenestre kínos magyarázkodásra kényszerült: a sovinizmus – akárcsak a rasszizmus vagy az antiszemitizmus – tipikusan az a vád, ami ha nem teljesen alaptalan, soha, senkinek nem sikerül kielégítően cáfolni. Talán nem is ez a súlyos: ennél elszomorítóbb az, hogy az UNITER-díjak odaítélésekor egy új szempont is megjelenhet ezentúl: a művészi érték mellett a politikai korrektség is tényező lesz.

Egyik legszebb illúziónknak lehet vége ezzel. Látván, hogyan seperik be magyar színművészek az UNITER-díjakat, ezentúl már nem mondogathatjuk önelégülten: „lám, milyen jó a hazai magyar színház, talán jobb, mint a román!”

Úgy tűnik, a színházi anekdotatár is bővülni fog az utóbbi években kialakult helyzet miatt. Tavaly Ion Caramitru, az UNITER elnöke és a gála házigazdája azzal kezdte a jelöltek felsorolását, hogy elmondta: ő úgy tudta, a magyarok Erdélyt akarják, nem az UNITER-t. Az idei díjkiosztó ünnepség estéjén pedig – mesélik, akik jelen voltak – a Bukaresti Nemzeti előcsarnokában ez volt közszájon forgó poén: nem is UNITER Gála ez, hanem HUNITER.

kapcsolódó írások

UNITER-jelölések UNITER-díjak Fórum

» Korábbi cikkek