
szerk.
ŐK MÁR LESIK
A legjobb előadás kategóriában két magyar produkció is esélyes UNITER-díjra
[2005. Feb. 28.]
A Tamási Áron Színház két előadását, a marosvásárhelyi Boldogtalanokat több kategóriában és a kolozsvári Öltöztessük fel a mezteleneket című bemutatót is jelölték. Április 4-én lesz a díjkiosztó Bukarestben, bár a díjra való jelölés is igen megtisztelő.
Többek közt Wegroszta Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színházban bemutatott, Radu Afrim-féle David’s Boutique díszlet- és jelmeztervezőjét jelölte debüt-díjra az UNITER-zsűri: Alice Georgescu, Mihaela Michailov és Sebastian-Vlad Popa.
A kategóriában indul még Alexandru Mihailescu, aki Joachimo szerepét játssza a temesvári Német Állami Színház Cymbelin király-ában, valamint Radu Alexandru Nica, a szebeni Radu Stanca Színház Nora című Ibsen-művének rendezője.
Legjobb díszlet-kategóriában Bartha József indulhat az UNITER-díjért folyó versengésben. Őt az Öltöztessük fel a mezteleneket című Pirandello-darabban, valamint a Krajovai Állami Színházban játszott A fösvény című, Bocsárdi László által rendezett Moliére-műben nyújtott munkájáért tartotta erre érdemesnek a zsűri.
Jelölték a kolozsvári munkáiról is ismert Both Andrást, az Odeon Színházban bemutatott Wilde darab, a Dorian Gray arcképe díszlettervezőjét és Florica Mălureanu, a Radu Stanca Színházban futó, Három nővér előadás díszlettervezőjét.
Dorian Gray arcképe
Színikritika-kategóriában Cristian Buricea Mlinarcic a Tragicul & alte note subiective című könyvéért, Ludmila Patlanjoglu a Regele scamator Ştefan Iordache-ért, valamint Marian Popescu a Scenele teatrului românesc 1945 – 2004-ért indulhatnak a Romániában egyik legkomolyabbként számon tartott szakmai elismerésért.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban bemutatott, Brecht-féle Jóembert keresünk!-ben nyújtott alakításáért Péter Hilda (Sen Te/Sui Ta) indul a legjobb női főszereplőnek járó elismerésért. Versenyben vannak még Maia Morgenstern, a 4:48 Psychosis Sarah Kane-je valamint Mariana Mihuţ, aki Ina Rassadina szerepét formálta meg a bukaresti Bulandra Színház Sorry című előadásában.
Legjobb női mellékszerep kategóriában az egyik esélyes Fülöp Erzsébet: ő játszotta Rózsi szerepét a marosvásárhelyi Állami Színházban bemutatott Boldogtalanok-ban. Kicsid Gizella is indul Wang vízárus szerepe után (Jóembert keresünk!). Ugyancsak jelölték Andreea Bibirit, a bukaresti Act Színházban bemutatott, Neil LaBute-darab (Forma lucrurilor) Jenny-jét.
Legjobb férfiszerep alakításáért Zayzon Zsolt is indul (ő a marosvásárhelyi Boldogtalanok Húbner Vilmos-a). Neki Ilie Gheorghe-val kell „megküzdenie”, aki Harpagont játszotta Moliére Fösvény-ében valamint Razvan Vasilescu-val, a Bulandrában bemutatott, Ionesco-féle Székek főszereplőjével.
Maia Morgenstern a 4:48 Psychosis-ban
A legjobb férfi mellékszereplő díjat a következő három színész kaphatja: Sebestyén Aba, a Boldogtalanok Dr. Beck Gyulája, Mátray László, aki a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban bemutatott Othello-ban Cassio szerepét játssza, valamint Mihai Calota, a ploiesti-i Toma Caragiu Színház Három nővér-ének Tuzenbach-ja.
Legjobb rendezésért indulnak: Bocsárdi László a Tamási Áron Színházban rendezett Othello-jáért, Dragos Galgotiu a Dorian Gray arcképe című előadásért, valamint Silviu Purcarete az Amit akartok vagy Vége van a vásárnak (Cum doriţi sau Noaptea de la spartul târgului) című Shakespeare-rendezéséért.
Legjobb előadás-kategóriában az UNITER-díjért a Bodó Viktor által rendezett Boldogtalanok (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház), a Bocsárdi-féle Othello (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy) valamint Purcarete rendezése, a Cum doriţi sau Noaptea de la spartul târgului (Krajovai Állami Színház) indul.

Hírek
- » Sepsiszentgyörgyön ünnepi előadás a boldogságkeresésről
- » Ács Alajosra emlékezik a szatmári Harag György Társulat
- » Diótörő karácsonykor a Magyar Operában: gyerekeknek a belépés díjtalan
- » Kolozsvári összefogás: 200 gyerek kap színházjegyet ajándékba
- » A 2012-es évet záró zenés szuperprodukciójára készül a Tompa Miklós Társulat
Cikkek
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.