HAMLET

Boros Kinga

KI KELL ÜTNI A BIZTOSÍTÉKOT!

Bodó Viktor vs. Gianina Cărbunariu a TAMper2 Fesztiválon

[2008. Sep. 17.]

Sepsiszentgyörgy remek hely ezekben a napokban: két olyan rendezőt látni itt, akinek előadásaira Európa-szerte nehéz bejutni.

Bodó Viktor színészként kezdte. A zajos, rontom-bontom fiatalok struktúramegváltó színházaként induló Krétakörben játszott szadista kéjgyilkost (Tasnádi István: Nexxt), letette a fejét Jadviga párnájára (Deák Krisztina filmjében), és népes rajongótábort gyűjtött magának a Jazz+Az zenéjét dobolva a Kalózokban (r. Sas Tamás).

A szakmailag legsikeresebb, nemzetközileg legelismertebb magyar társulatnál, a budapesti Katona József Színházban lett rendező, miután a hetvenes évek magyar színházának reformalakjaként jegyzett Székely Gábor osztályában elvégezte a rendező szakot. A nézők pedig nem tudták, sírjanak vagy nevessenek, esetleg kérjék vissza a jegy árát, amikor megrendezte a

műfajilag dramaturgiai pofátlanságnak

nevezhető, néha kettő és fél, néha négy és fél órás Motelt. Ráadásul a Katona nagyszínpadán, amelyen azért nagyjából megbízhatóan rendezett Euripidészeket, Goldonikat, Csehovokat szoktak játszani.

Ledarálnakeltűntem (fotó: startadsl.hu/bagossylevente)

Mi sem idegenebb Bodótól, mint a klasszikusok jól fésült színrevitele. Gyakran dolgozik együtt Tasnádi István és Vinnai András drámaírókkal – igaz, előbbi arra szokott panaszkodni, hogy szövegét a felismerhetetlenségig szétszedi. Franz Kafkáét nem különben. És jól teszi. A per nyomán készült Ledarálnakeltűntem négy éve fut a Kamrában, és ahány fesztiválon eddig megfordult (Pécs, Szarajevó, Torun), mindenhol jelentős díjakat követelt el magának.

Habár a Citromfejtől a Ledarálnak...-ig Bodó hozzávetőleg ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, saját társulat alakítására csupán idén került sor. A Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színházi és Viselkedéskutató Intézet – Labor mindennek ellenében látszik létezni, hátat fordítva a struktúra adta biztonságnak, állami támogatásnak és az azon marakodó kőszínházaknak. Ezek az alkotók – akár Bodó előadásainak legtöbb figurája – párhuzamos életeket élnek. Egyfelől elismert nevei a magyar színházi mainstreamnek, kenyéradó társulataik alapemberei, másfelől fejest ugranak az anyagi és esztétikai (lét)bizonytalanságba. A korszerű technikával felszerelt színpadról kiköltöznek a zsámbéki rakétabázisra, a Ferencziek teréről a XI. kerületi Mu Színházba.

Holt lelkek (fotó: Szőcs Tekla /port.hu)

A sikerorientált belvárosból nézve ez éppolyan nonszensznek tűnhet, mint színre vinni a Gogol-poémát (Holt lelkek). De Bodó előadásai éppen arról szólnak, hogy az elmegyógyintézet falain kívül nincsen normális világ. Bodó artikulálatlan életérzéseket rendez.

Gianina Cărbunariu pedig nagyonis szókimondóakat. Ha Románia egy nagy biztosítéktáblához volna kötve, egyszerűen felgyújtanám – mondja Rolando a Stop the tempoban, amelynek három szereplője módszeres elsötétítő: néhány perc káoszt teremtve élvetegen kapcsolják le az áramot a szórakoztatóipar szentélyeiben.

Stop the tempo (fotó: liternet.ro)

Az előadás, amelyet Cărbunariu szerzőként és rendezőként is jegyzett, többéves sikersorozat volt a Green Hours Jazz Caféban, mígnem szerzője leállíttatta. Miért?

Néha ki kell ütni a biztosítékot.

A kőszínházak leföldelt áramkörére Cărbunariu soha nem is kapcsolódott rá (az idei évad újdonsággal szolgál ebből a szempontból: a Kolozsvári Állami Színház évadtervében Lars Norén kortárs svéd szerző darabjának rendezésével szerepel neve). Nem akar behódolni a kötelező repertoárnak, és állandó színészeit sem cserélte le – tegyük hozzá: a jelenleg romániai népszerűségi listát vezető rendezők egytől-egyig megtették. Így, a külcsínt és pompát túlságosan is becsülő román színházi ízlés miatt, perifériára szorul. Annak dacára, hogy Európa és New York színpadait már kipróbálhatta: rezidens drámaíróként járt többek közt a londoni Royal Courtnál, a New York-i Lark Színháznál, a Stop the tempot és a mady-baby.edut (EU-s címén Kebabot) bemutatták angolul, franciául, németül, lengyelül, olyan színházaknál, mint például a berlini Schaubühne am Lehniner Platz, vagy a londoni Royal Court. Eközben ne felejtsük,

a drámaíró Cărbunariu egy kényszerhelyzet eredménye:

2001-ben néhány rendező szakos osztálytársával megunták, hogy Caragiale óta nem termett valamirevaló román drámaíró, és meghirdették a dramAcum (DráMost) drámaíró- és fordító projektet. Írtak és fordítottak, és beálltak írók és fordítók mellé, hogy a színpad felé tereljék szövegeiket. Csupán az első évben százon felül volt a beküldött drámák száma. Ekkor született a Stop the tempo is, amely a kortárs román színházban elsőként reagálta le az össztársadalmi neurózist.

mady-baby.edu (fotó: teatrulmic.ro)

A társadalmi érzékenység tematikája továbbszövődött az emigráns fiatalokról szóló mady-baby.eduban, de a dramAcum-versenyző Maria Manolescu darabjának előadásában, a Sado-Maso Blues Barban is. Utóbbit a Teatrul Foarte Mic (Nagyon Kis Színház) utcára nyíló kirakatában mutatták be.

Zavarba is jött mindenki,

az is, aki az utcán baktatva kíváncsian megállt, és az is, aki jeggyel a kezében ült odabent, és látta, hogy az előadás „díszlete” maga a város, minden piszkával és ellentmondásával.

Diliház és város. Bodó és Cărbunariu nagyon bele akarják verni az orrunk valamibe. A TAMper2 megteszi a magáét, hogy ez sikerüljön. Két évtizedes történetében, az Atelier és a Trans.form%40 után ez a harmadik fesztivál, amelyet a sepsiszentgyörgyi román színház szervezőként jegyez. Azokkal ellentétben, a TAMper2-t az okos gazdaságosság és jól meghatározott koncepció jellemzi. Florin Vidamski igazgató felmérte, mire elég a pénz, amit szerezni tudnak, mivel lehet becsalogatni a (magyar és román) helyi közönséget, és mivel lehet odavonzani a fővárosokhoz szokott szakmát egy kisvárosba. Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő találkozó

nem próbálkozik előadás-dömpinggel

(legfeljebb két előadás jut egy napra), nem hivalkodik a külföldi meghívottak számával, nem oszt hangzatos díjakat, és egyáltalán, nem fújja fel saját jelentőségét. Csupán két rendezőt kínál, és a lehetőséget, hogy beszélgessünk munkáikról, azon keresztül pedig színházi kultúrá(i)(n)(k)ról – például, a sok lehetséges toldalékról is. Rokonszenves, visszautasíthatatlan ajánlat.

Sado-Maso Blues Bar (fotó: teatrulmic.ro)

kapcsolódó írások

PROGRAM Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor találkozik a TAMper2 fesztiválon Román–magyar párbaj Sepsiszentgyörgyön: Radu Afrim vs. Schilling Árpád

» Korábbi cikkek