HAMLET

Hegyi Réka

UTE-FESZT 12

Az utolsó fesztiválbeszámoló. Heiner Müller és Mathias Langhoff

[2008. Dec. 24.]

Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja

Jó volt látni, hogy mindenhol fontos a színész és a szöveg, hogy a jó rendezők a háttérből segítik a munkát, és hogy a közönség más vidékeken is vevő a jó színházra.

A 17. UTE-fesztivál végén, a mai európai színház legjobb alkotóit és társulatait végignézve, bátran állíthatjuk: a szöveget tisztelik a legjobban. Ha nem is követik egy zenész pontosságával a papírra vetett hangokat, ha egy klasszikust öltöztetnek más kor köntösébe, vagy ha egy regényt alkalmaznak színpadra, az előadás a szerző szavaihoz igazodik.

Különös élmény volt ilyen szempontból Heiner Müller Kvartett című darabjából készült előadás. A szöveget nemrég egy hazai alkotógárda is bemutatta, magyarul. Akkor is feltűnt a replikák húsba vágó kegyetlensége, de a színészek és a rendező nem bizonyultak olyan meggyőzőnek, mint a Rumpelpumpel Társulat munkatársai. Az utóbbiak, bár egy számomra érthetetlen nyelven beszélnek, olyan erővel tolmácsolták a szerző partitúráját, hogy

fikarcnyi hiányérzetem sem volt az előadás végén.

A fesztiválelőadások közt sajnos ez egyedi teljesítmény, legalábbis az én személyes szűrőm szerint. A Kvartettben két princípium, a kegyetlen nőé és a hűtlen, csapodár férfié feszül egymásnak. A viszonyok nem azért veszedelmesek, mert mindannyian szembesülünk már hasonló helyzetekkel, hanem azért, mert ez a két ember félelmetesen őszinte egymással is, saját magával szemben is. Szenvedélyüket nem csak egy elmúlt szerelem nosztalgiája fűszerezi, hanem az eredendő emberi kegyetlenség is. Ebben a világvégi kapcsolatban az érzelmek, az eszmék és a halál egyforma erővel uralkodik az emberek fölött.

Kvartett

A Kvartettben nem csak a színpadképbe épített képben (kivetítőn) jelenik meg Heiner Müller arcképe: a darabbeli Merteuil (Muriel Mayette) is a szerző szemüvegét viseli. Valmont: François Chattot

Matthias Langhoff a társadalom perifériájára sodródott emberpárt választ a Kolozsváron bemutatott két előadás hőseinek: a Kvartettben egy drive-in mozi közvetlen közelében élő hontalan pár játssza el Heiner Müller darabját, míg az Isten mint páciensben a párizsi turisztikai látványosságok közvetlen közelében élő nincstelenek mondják el a Maldoror énekeinek részleteit, illetve a szöveget is jegyző Langhoff Comte de Lautréamont-hoz fűzött kommentárjait.

Isten mint páciens

Mindkét előadásnak közös vonása a kegyetlen, költői szöveg valamint a színházi és filmes elemek egymásra vetülése. A Kvartettben a szabadtéri mozi képernyőjén régi filmrészletek, opera-felvételek futnak, beépülve az előadás képi világába, az Isten mint páciensben pedig

az egész látványvilágot meghatározza

a színpad elé eresztett, hálószerű vetítővászon, amelyik visszavetíti a rendező által filmezett-vágott filmrészleteket. Míg a Kvartett esetében a nyelvi korlátok nem jelentettek akadályt az előadás befogadásában, a második Langhoff-előadás érthetetlen volt tolmácsolás nélkül.

A fesztivál utolsó előadása, Heiner Müller Bonctan. Titusz. Róma bukása című darabja a bukaresti Bulandra Színház előadásában (bár várhatóan könnyen kapcsolható lett volna a másik Müller-darabhoz) kissé kilóg ebből az összképből. A szöveg itt is meghatározó, természetesen, de a 2003-ban bemutatott, mára nem a legjobb formáját mutató produkciónak mégis csak egy-egy színészi alakítás jelenti az erős oldalát (Cornel Scripcaru Titus Andronicusa, Marian Râlea Marcusa, a Tamora fiait alakító Marius Capotă és Adrian Ciobanu).

A nézők által minden oldalról körbevett, cirkuszi arénáról mintázott játéktérben Shakespeare replikái és a Müller mesélőként, az események kommentátoraként beiktatott szereplő szövege játszatik el. Két, pontosabban

három világ találkozik a darabban:

a római (Maria Miu jelmeztervező fehér színeket társított ehhez), a gótok “barbársága” (ebben az előadásban inkább egzotikus, keletiesen tarka színvilággal) és a mai korból visszatekintő kommentátor figurája (aki sajnos elég kétes identitású: néha köpenyes, csuklyás szerzetes, néha az író attributumaival rendelkező, ám Radu Aştilean alakításában erőtlen mesélő). Az előadást sok effekt terheli (gyakori világítás-váltások, sok művér, füst) és nem mindig egyértelmű, hogy a nevetésbe fúló jeleneteket valóban komikusnak képzelte el Alexandru Darie rendező, vagy sem.

Bonctan. Titusz. Róma bukása

Jó lenne egy ilyen színházi maraton végén sok értékes tapasztalatról vagy valamiféle relevációról beszámolni. A 17. UTE fesztivál viszont annyira különböző produkciókat (egyéni előadásoktól nemzeti színházak megaprodukciójáig) vonultatott fel közel két hónap leforgása alatt, hogy mindenféle összegezés lehetetlenné válik. A (számomra még mindig ködös indokokból) UP Festnek titulált rendezvény arra tertemtett alkalmat, hogy szembenézzünk az európai irányvonalakkal. Jó látni, hogy mindenhol fontos a színész és a szöveg, hogy a jó rendezők a háttérből segítik a munkát, és hogy a közönség más vidékeken is vevő a jó színházra. Reméljük, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház UTE-tagságának köszönhetően gyakrabban viszontláthatjuk őket.

kapcsolódó írások

Szavazás az UTE-Feszt kedvenc előadására UTE-FESZT 8 UTE-FESZT 9 UTE-FESZT 10 UTE-FESZT 11

» Korábbi cikkek