HAMLET

Aczél Dóra

A LELKEM GÓLYALÁBAT KAPOTT

Farkasok társasága Budapesten

[2007. Nov. 9.]

Táncosok, énekesek, zsonglőrök, akrobaták, bohócok és zenészek egy újszerű Piroska és a farkasban, az Artus - Goda Gábor Társulata előadásában.

Hol volt, hol nem volt, a budapesti Művészetek Palotájában, volt egy munkafolyamat, melyben Goda Gábor rendező-koreográfus rendkívül sok műfajt ötvözött, hogy az alkotása és annak eszmeisége ne hulljon bele a banalitásokba... A Farkasok Társasága című neo-opera-, cirkusz-, táncszínház nem csak a stílusában egyedi és merész, de mondanivalója is sokrétegű, életszerű a maga furcsaságában is.

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.hu
A történet alapvetően Piroska és a farkas meséje. Piroskának át kell mennie az erdőn, azon az erdőn, ami teljességében kiismerhetetlen, misztikus, nem más mint az emberi lélek. Ez az erdő gólyalábakon mászkál, nincs arca, sűrű, beláthatatlan a lombja, néha komoly, máskor gúnyos. Minden jelenet kulcsmotívuma, sosem hagyja szabadon a teret. És óriási. Mellette valósággal eltörpül a kislány, aki igyekszik megismerni – itt csak neki kell átmennie, senki másnak. Piroska anyja persze elkészíti a kosarat, de figurája mégsem értelmezhető centrálisnak, hiszen nem ő az, aki megteszi az utat, ő csak a háttérben marad. Ő már átment egyszer a saját erdején.

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.hu
Farkas: itt hét van belőle. Nem a tipikus – Grimm-testvérek által ábrázolt – gonosszal találjuk magunkat szemben, hanem az ember ösztön-arcával. A mesés hét itt is bűvös: kicsit színpadias, idegen tőlünk, ő maga a tabu. Az a csábítás, ami Piroskát is mozgatja, az aminek vagy ellenáll, vagy a megadás által megismeri. Ezek a farkasok cirkuszi artistákként jogot formálnak a kislányos álmok deszakralizálására. Fehér ló lesz a gyermeki, a naiv szimbóluma. Ezt a fehér lovat szó szerint a farkasok hozzák mozgásba, ők azok akik megszelídítik, akik játszanak vele, majd meg is ölik.

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.hu
Átértelmeződik a vadász szerepe is; nem csupán a megmentő, a tisztaság, az erdőben tevékenykedő jóság, itt sokkal inkább azonosul magával a sorssal. Állványon áll, fehér, angyalszárnyai vannak. Nem mozdul; végig és fáradhatatlanul énekel. Ha szükséges öl, hiszen a kezében van a puskája, az is fehér. Legalizált, ő a bölcsesség, ő az aki tudja, hogy kinek, mikor kell meghalnia, és talán azt is tudja, hogy miért. Mindenki fölött áll, még az erdő is kicsi hozzá képest. A tér legtetejét birtokolja, az állványa alsó részén még vannak létrák, amelyek csak egy bizonyos magasságig érnek el, a teljes „fent”-ig azonban nem visznek.

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.hu Akár a vadász állványa, a többi színházi kellék is erős szimbolikát hordoz. Az első jelenetben három generáció asszonyai adják át egymásnak tapasztalataikat. Az üvegből készült esőcsinálók piros kövei úgy vándorolnak egyik kézből a másikba, hogy egyenlőtlenül, de mindenki kap belőle. A nagymama kezéből indul, az anya a következő, végül Piroskának is jut.

Egy másik síkon futószalag juttatja erőteljesen kifejezésre a hiábavalóságot, a mozgásképtelenséget, mégis megtartja a haladás illúzióját. Piroska az aki a leginkább érzi a fájdalmat ebben a helyzetben. Nincs kiút, nem lehet elszaladni: az erdőt meg kell ismerni, a benne rejtőző farkasokat pedig meg kell érteni, fel kell oldani a megismerhetetlenséget.

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.hu A rendezői kreativitás fondorlatosan a közönséget is bevonja a darabba. Amikor félő, hogy az elvont mozgás nem tiszta, egy igazolvánnyal ellátott ügynök bocsánatot kér, megtöri az előadást, és felhívja a kedves nézők figyelmét, hogy ez bizony nem az a mese, amit mi ismerünk. Azokat a kérdéseket fogalmazza meg, amiket a nézőnek is fel kellett tennie ahhoz, hogy érteni vélje az alkotást. Megszavaztatja, hogy ki legyen az az egyetlen farkas, aki valóban eljátszhatja a gonoszt, hiszen nincs olyan mese amelyben hét farkas szerepelne... Veszélyes vállalkozás ez a rendező részéről. Groteszk módon a befogadó maga öli meg a művet, nem hagyja hogy az szabadon folyjon. Mert mindig lesz egyetlen győztes, egyetlen farkas, aki a kedvenc gonosz, akit a népszavazás után a vadász elpusztít. Háromszor törik meg az előadás menete, harmadszor a mű felülkerekedik a nézőn, és a farkas törvényes gyilkosát segítségül hívva megsemmisíti a fellebbezést. Nincs többé beleszólásunk, meghalt a képviselőnk.

***

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.huFarkasok társasága
Az Artus - Goda Gábor társulata és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.

Neo-opera-, cirkusz-, tánc-színház (16 éven felülieknek)

Zeneszerző: Márkos Albert
Szöveg: Goda Gábor , Ágens
Rendező: Goda Gábor

Szereplő:
Ágens
Bakó Tamás
Csapó József
Erdei Gergő
Fábián Márton
Fekete Dávid
Gergely Attila
Gold Bea
Józsa Bambi Zoltán
Kis Gergely Máté
Korompai András
Magyarkuti Gergő
Méhes Csaba
Réti Anna
Rumi László
Szász Dániel
Téri Gáspár
Turai Bálint
Zambrzycki Ádám

Díszlettervező: Árvai György
Jelmeztervező: Lőrincz Krisztina
Fénytervező: Bálint Gábor
Díszlet: Oldal István
Koreográfus: Goda Gábor
Videó: Bodóczky Antal , Ernst Süss
Rendező munkatársa: Gold Bea

(c) Fotó: Dusa Gábor / www.nemzetitancszinhaz.hu

kapcsolódó írások

Modulált terek A TÁNC FESZTIVÁLJA

» Korábbi cikkek