HAMLET

Kérdezett: Fülöp Noémi

„NEM KICSIBEN GONDOLKODOM”

Kolcsár József: energiaáramlás Szentgyörgy és Kézdi között

[2011. Feb. 23.]

A Kézdivásárhelyi Városi Színház új igazgatójának célja, hogy minél több ember kezdjen el érteni, beszélni, gondolkodni a színház nyelvén.

Kolcsár Józsefet, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművészét januárban nevezték ki a Kézdivásárhelyi Városi Színház művészeti igazgatójává. A tisztséget egyelőre másfél évadra vállalta el, azonban tervei hosszabb távra szólnak.

– Hogyan lett belőled színházigazgató: hívtak vagy jelentkeztél?

Kolcsár József– A kézdivásárhelyi hivatásos színház megalakulása előtt már kapcsolatba kerültem a céhes város színjátszásával, hiszen 2008 óta vezetem a Vigadó színjátszó csoportját, akikkel Shakespeare Szentivánéji álom című művét mutattuk be nagy sikerrel.

Ferencz Attila felkérésére vállaltam el a számomra akkor is nagyon izgalmas feladatot. Éppen akkor voltam elsőéves hallgató a rendezői mesteri szakon, és jól jött a kihívás. Ez volt az az időszak, mikor szívemhez kezdett nőni ez a város. Ugyanis olyan meleg és szeretetteli fogadtatásban volt részem, hogy már nagyon korán úgy kezdtem járni Kézdire, mintha haza mentem volna.

Ennek is, és a diákok hozzáállásának is nagy köze volt a Szent Iván-éji álom sikeréhez. Nagyon jó csapatra leltem itt, mely mai napig szívem egyik csücske, ha lehet így fogalmazni. Most éppen egy Mrozek darabbal készülünk, remélem azt is tavasszal láthatja majd a kézdivásárhelyi közönség.

Amikor Csapó György távozása után Ferencz Attila gazdasági igazgatóként rámkérdezett, hogy vállalnám-e a Városi színház művészeti vezetését, úgy döntöttem, belevágok, mert éreztem magamban mindazt az energiát, hitet, alázatot, amire szükség van. Sokat foglalkoztam diákokkal, rendezéssel, színjátszással, a színházzal magával, nem volt minden új számomra – ez a pozíció viszont teljesen új dolog.

– A kézdivásárhelyi színház élén volt már megbízott igazgató, társulatvezető – milyen feladatkört fed a művészeti igazgatói tisztség?

– Sajátos eset, mert egy színházat általában egy gazdasági és egy művészeti igazgató, illetve egy olyan igazgató vezet, aki átlátja és összefogja a két másik munkáját. Mivel nálunk nincs igazgató, elég nagy az átjárás a gazdasági és művészeti igazgatás között: főleg mert igénylem, hogy mindent megtárgyaljak Ferencz Attilával, az utolsó ötletemig.

Ilyen szempontból a feladat nehezebb, mint kizárólag művészeti igazgatással foglalkozni. Tudnom kell, milyen rendezőt hívhatok meg, milyen költségvetésünk van, mennyi pénzt szánhatunk egy előadásra. A színház művészi irányvonalának kialakítása, illetve a repertoár összeállítása, a társulat építése a fő feladat.

– Értsem úgy, hogy jó az együttműködésetek Ferencz Attilával?

– Nem is tudom, hogy vállaltam-e volna ezt a tisztséget egy olyan gazdasági igazgatóval, akit nem ismerek. Ferencz Attila nagyon odaadó, sok időt áldoz arra, hogy egyre jobb legyen ez a színház. Semmiképpen nem tudunk ugyanolyan művészi szinten, vagy olyan infrastruktúrával belevágni a dolgokba, ahogy azt egy nagy színház teszi, de úgy érzem jó úton haladunk.

– Milyen szerepet kap majd a színjátszó kör a színház életében?

– Szóba került már, hogy használjuk a színjátszó körös fiatalokat, ha valamelyik előadásban segítik a munkát. Jelenleg öt színészünk van, ezt a számot szeretném felduzzasztani nyolcra, esetleg kilencre. Emellett szükség van jó irodalmi titkárra, ügyelőre, súgóra, és a műszakkal is eléggé hadilábon állunk.

Zabhegyező (Kolcsár József egyéni műsora a Tamási Áron Színházban)

Ez egy hosszabb folyamat – nem kicsiben gondolkodom, függetlenül attól, hogy másfél évados szerződést írtam alá. Úgy érzem, szükségem van másfél évadra, hogy eldöntsem, megbírom-e ezt a munkát, képes vagyok-e rá. És a vezetőség számára is idő kell ahhoz, hogy eldöntsék, továbbra is megbíznak-e ezzel a feladattal.

Ugyanakkor úgy érzem, körülbelül öt évre van szükség, hogy olyasfajta változásokat éreztessünk a város felé, illetve az erdélyi színjátszás felé, hogy azt mondhassák: létezik Kézdivásárhelyen egy Városi színház. Feltehetőleg addigra neve is lesz, a városvezetők ugyanis nem akarták elhamarkodni a névválasztást, amíg nem tudják konkrétan, milyen irányt képvisel a színház.

– A másfél évadból felet gyakorlatilag készen kaptál – mennyiben alkalmazkodsz Csapó György terveihez?

– Nem nagyon szerettem volna változtatni, nem volt ellenvetésem a tervekkel szemben. Kisebb változtatásokat végeztem, például a Tisztújításhoz más rendezőt hívtam. Az évad első feléből elmaradt egy bemutató, az Advent a Hargitán. Ezért meghívtam egy csíkszeredai és egy gyergyói előadást: a Parászka Miklós rendezte Naftalint és Barabás Olga rendezését, A hazugot. Mindkét előadás bérletes, így az egyiket ajándékba kapja a bérletes néző.

– Ezzel megválaszoltad a kérdésemet, ami a bérletben ígértekkel szembeni műsorváltozásokra, és az emiatti elégedetlenségre vonatkozott...

– Készül egy utcaszínházi előadás, valószínűleg commedia dell' arte vagy pantomim-előadás, amelyet Dávid Péter, az M Stúdió mozgásművésze rendez majd, és amivel próbálom a színházat kivinni az utcára. Így próbálom elérni, hogy a város tudomást szerezzen a színházról.

Ezek az előadások nem voltak benne az évadtervben, és jövőre is lesz ilyen. Emellett minden évadban szeretnék legalább egy gyerekelőadást bemutatni. Amikor pedig alkalom adódik, workshopot tartunk, vagy én foglalkozom a kézdivásárhelyi színészekkel. Így kicsit jobban megismerhetem őket, és jobban átláthatom a képességeiket. De a színházban semmi sem konkrét, minden napról napra változik.

Megpróbálok következetesen gondolkodni: tudom, hogy nem hagyhatok ki lépcsőfokokat, mert fennáll a veszély, hogy összedől a homokvár. Rengeteg dolgot meg kell tanulnia a városnak a színházról, és a színház meg kell tanulja a várost. Kézdivásárhelyen nem létezett színházkultúra, volt egy amatőr színjátszó csoport, és egyszer csak nagyon dicséretes módon úgy döntött a város vezetősége, hogy legyen színház.

Úgy gondolom, válságban, ilyen világban, amilyen a mai, ez a döntés nemes és merész dolog. A polgármesternek köszönhető: Rácz Károly volt az, aki azt mondta, igenis fogunk színházat csinálni – le az összes kalappal. De ahhoz, hogy legyen színház, sok mindennek kell még történnie. Nagyon jó úton haladunk, de vannak buktatói, hátulütői, olyan dolgok, amikkel meg kell még harcolni.

A cél az, hogy minél több ember érdeklődjön a színház iránt, minél több ember kezdjen el érteni, beszélni, gondolkodni a színház nyelvén, és üljön be úgy egy előadásra, hogy ne elégedjen meg azzal, hogy csak nevetett.

– Mennyire prioritás számotokra a környékbeli falvak, illetve a magyar színház nélküli városok, például Brassó közönsége?

– Jelenleg csak a kabaré van műsoron, mivel a többi előadás szereposztásában lévő művészek nem érnek rá – A padlás a legnagyobb siker Kézdin, nagyon jó musical lett, Brassóban kétszer játszották teltházzal. De abból Váta Loránd és Farkas Loránd Kolozsváron, Kozma Attila Csíkszeredában játszik, Fehérvári Péter átszerződött Magyarországra.

Úgy gondolom, ezek az előadások nagyon nagy kifutást érdemelnek meg, ezzel tudjuk a legjobban behozni a közönséget a falvakban. Nem biztos, hogy minden előadásra sikerülne ekkora tömegeket megmozdítani. De az évad (mondjuk) négy bemutatójából hármat vagy kettőt indulásból úgy képzelünk el, hogy tudjunk elmenni velük a környező falvakba is: már a díszletet úgy készítjük el, hogy az beférjen egy kisebb kultúrházba. Ez a polgármester úrnak is nagy óhaja.

A terem legnagyobb előnye, hogy gyönyörű szép, a hátránya, hogy nem a színházi követelményeknek megfelelően felszerelt színpad van benne. Ez arra kötelez, hogy könnyen mozgatható díszleteket gyártsunk. De azt is tervezem, hogy arra az előadásra, amelyet nem lehet megmozgatni, a nézőket busszal hozzuk be – ez Sepsiszentgyörgyön például nagyon jól működik.

– Az eddigi másfél évad alatt egy seregszemlén vett részt a társulat – mennyire prioritás számodra a fesztiválokon való szereplés?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy fesztiválokon vegyen részt a társulat. Eddig nem nagyon hallattunk magunkról, nem vagyunk annyira benne a köztudatban. Kisvárdára mindenképpen szeretném, ha eljutnánk: határon túli színházként úgy érzem, jogunk és egyben kötelességünk ott lenni. Az előadások minősége pedig a fesztiválmeghívásokat is magával fogja vonni.

– Továbbra is vezeted a diákszínjátszó csoportot – miben látod ennek a műfajnak a létjogosultságát?

– Azt gondolom, nagyon sokat értem el a kézdivásárhelyi diákokkal, ez erősített meg abban is, hogy elvállaljam az igazgatói tisztséget: megszerettem a diákokat és általuk a várost is. 28 diákkal kezdtem el dolgozni, egy év után nem csökkent a létszám, sőt, akár nőtt is volna. Amikor a következő évben elkezdtünk dolgozni, felvételit kellett hirdetnem, olyan sokan jelentkeztek: most húszan vagyunk, ők 9-12. osztályos diákok.

Mivel Kézdivásárhelyen nem volt színház, a fiataloknak életbevágóan fontos, hogy legyen színjátszó csoport. Hogyha ilyen korán találkoznak színházzal, valószínűleg nagyon jó nézők, színházszerető felnőttek lesznek.

– A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze is vagy – hogyan sikerül összeegyeztetni a két feladatkört?

– Nem könnyű, Szentgyörgyön is eléggé igénybe vagyok véve, szinte minden előadásban játszom. Nagyon jól érzem magam Szentgyörgyön, úgy érzem, most nyílnak meg előttem új színészi kihívások, ezeket nem akarom visszautasítani: alapjában színész vagyok, nem igazgató. Most nincs szabadnapom, nincs megállás, majd nyáron megpihenek. Ugyanakkor úgy érzem, az, hogy innen megyek oda, és onnan ide, előnyére válik az ottani munkámnak.

Nem állok be egy kerékvágásba, ahonnan nem látok semmit, hanem itt vagyok Szentgyörgyön, ami egy kicsi művészparadicsom Erdélynek ezen a részén. Itt nagyon jó rendezőkkel dolgozom, nagyon jó színészekkel vagyok körülvéve, folyton feltöltődöm – és ezt az energiát, tudást megpróbálom Kézdin is alkalmazni.

– Több példa is van arra, hogy egy színház igazgatója egyúttal szerepeket is vállal az előadásokban...

– Ez valószínűleg előfordul majd Kézdin is: megtörtént, hogy meghívtam egy rendezőt, és azt mondta, eljön – de tudjam, hogy én is benne kell legyek az előadásban. Ez persze egyeztetés kérdése, hogy ne ütközzön a szentgyörgyi előadásokkal, amikben játszom. Ha alkalom adódik rá, szívesen fellépnék a társulatommal, és rendezni is szeretnék – de nem az a célom, hogy magamat promováljam, hanem az, hogy jó színházat csináljak.

kapcsolódó írások

Kolcsár József a kézdivásárhelyi színház új művészeti igazgatója

» Korábbi cikkek