HAMLET

Antal Ildikó

ROMANTIKUS KÖLTÉSZET MAI DÍSZLETBEN

Hargitai Iván: “a hétköznapokat emeltük fel a költészet szintjére”

[2007. Mar. 14.]

Interjú a Csíki Játékszínben bemutatott, Schiller-féle Ármány és szerelem meghívott rendezőjével.

A Csíki Játékszín társulata néhány napja mutatta be Friedrich Schiller Ármány és szerelem című klasszikus drámáját. Az előadás meghívott rendezője, Hargitai Iván a próbák utolsó szakaszában adott interjút a Hargita Népe napilap munkatársának.

Bartalis Gabriella, B. Fülöp Zoltán (fotó: Sándor Levente)

Antal Ildikó: Milyen szempontok szerint esett a választás épp egy schilleri klasszikus drámára?

Hargitai Iván: Egy erős, klasszikus művel mindig érdemes foglalkozni, mert amellett, hogy nekivetheti a hátát a rendező, kihívás is egyben. Az Ármány és szerelem nyilván nem olyan fajsúlyú, mint egy Büchner- vagy Bulgakov-darab, amelyek bonyolultabb kifejezési formát igényelnének, de ennek is felbecsülhetetlen a gondolati gazdagsága. Nem véletlenül klasszikus dráma. A német színpadokon mai napig kortárs darabként sokat játsszák. Egy mű kiválasztásánál sok szempont van. Figyelembe kell venni azt is, hogy milyen szerepek vannak benne. Itt adott nyolc-tíz nagyon jó szerep. Kevésbé hálás lenne egy társulat számára a kevés szereplős darab, mert a sokan csak statisztálnának.

Korábbi produkciókból ismerve a társulatot milyen rendezői elképzelésekkel érkezett?

A látott öt előadásuk után már a szereposztással kapcsolatosan is voltak javaslataim. Ezeket nyilván egyeztettük Parászka Miklós színházigazgatóval. Mindenképpen a színészekkel való közös munkát tartom elsődlegesnek. Mert azon van a hangsúly, miként lehet minél árnyaltabban és érzékletesebben ezt a történetet megszólaltatni. Mégis amellett, hogy komolyan készültem erre a rendezésre, nekem is meglepetést okozott Schiller azzal, hogy milyen gazdagon beszél a szerelemről, önzésről. Úgy hiszem, izgalmas és komplex pszichológiájú története van a darabnak.

Szabó Enikő, Veress Albert (fotó: Sándor Levente)

A csíkszeredai színház szerényebb technikai lehetőségeit látva mennyiben volt szükség elképzeléseinek módosítására?

Nemcsak arról van szó, hogy a rendező díszlettervezői gigantomániája érvényre jusson, mert ha ízléssel társítva kezeljük anyagi lehetőségeinket, akkor olyan gazdag képi világot lehet teremteni, ami kellőképpen szolgálja azt, hogy a színész még gazdagabban fejezze ki a darab mondandóját, és a nézőnek még összetettebb élményt nyújtson. A nagy technikai feltételeket megkövetelő musicalekhez nyilvánvalóan kellenének modern gépezetek, forgótechnika, és nemcsak a zenés műfajokhoz. De én láttam jó néhány olyan prózai előadást is, ahol fölöslegesen költöttek pénzmilliókat a díszletre, igazából csak a masinéria működött, és láttam olyant is, amelyben felbecsülhetetlen gazdagsága volt a tervezői, színészi és rendezői gondolkodásnak, és ezt látványban is kellőképpen érzékeltették.

Ragaszkodik-e teljes mértékben a schilleri térhez, időhöz és beszédmódhoz? Vagy új elemekre is számíthatunk?

Dálnoky Csilla, Veress Albert Igazából az eredeti mű kissé terjengős. Mi egyetlen jelenetet sem hagyunk ki, de újszerű tálalást eszközölünk. Nyilván egészen más volt a kommunikáció színész és néző között kétszáz évvel ezelőtt. Azóta iszonyúan sokat változott a világ, ezért is lenne szükséges olykor a színdarabok újrafordítása. Ma már sokkal áttételesebben gondolkodik az ember, a közönség is. Fontosnak tartom, hogy hangsúlyozzam, ez egy kortárs történet, de nem szájbarágós, hanem izgalmas feszítőerőt ad neki az, hogy a szöveg megmarad a maga túlburjánzásával és romantikus gazdagságával, viszont a tér és a jelmez kifejezetten egy 21. századra utaló világot próbál elénk tárni. Nemcsak arról az áthallásról szól, hogy régen és ma a pénz és hatalom meg a szerelem konfliktust szült, hanem ennél összetettebb. Az, hogy a mai ruhába öltözött színészek klasszikus nyelven beszélnek, azt jelzi, politikusok és átlagemberek problémái egyaránt hangsúlyosak. A verses szövegek dagályosságát tulajdonképpen a mai jelmezhez alakítottuk, vagyis nem leszállítottuk a romantikát a hétköznapok szintjére, hanem a hétköznapokat emeltük fel a költészet szintjére. Legalábbis ez lenne a szándék. Most, a próbák alatt kiderült, közös vágányon haladunk, és tudunk egymásból építkezni. Számomra a legfontosabb, hogy egy érzékeny és bonyolult pszichológiájú történetet kapjanak a nézők, ami magával tudja sodorni őket. Túl ezen is, bízom benne, hogy rácsodálkoznak, milyen remek szerző volt Schiller, és méltán nevezhetjük őt klasszikusnak.

A marosvásárhelyi színművészetisekkel és most a csíkszeredai színészekkel együtt dolgozva milyen előnyeit tudná felsorolni az erdélyi színjátszásnak?

Az a fajta bizonytalanabb anyagi háttér, ami nyilván nehézségekkel is jár, jó értelemben vett nyitottságot és szerénységet ad az itteni színészeknek. Már-már azt érzem, hogy mi Magyarországon, színészek és rendezők kissé önteltebbek vagyunk, többet fanyalgunk és kevesebbet lelkesedünk a kelleténél.

Az első találkozás egy társulat és rendező között mindig kuriózum, kissé becsapós is. De úgy érzem, hogy itt tényleg több az alázat és a színház iránti lelkesedés. Ha úgy alakul, hogy még hívnak Erdélybe vagy újra a Csíki Játékszínhez rendezni, nagyon szívesen fogok jönni.

(Az interjú eredetileg a Hargita Népe 2007. február 23.-ai számában jelent meg)

Lőrincz András Ernő, Kozma Attila (fotó: Sándor Levente)

Ármány és szerelem (Ráduly Beáta, Fülöp Zoltán, Veress Albert) (c) fotó: Sándor Levente

kapcsolódó írások

Az előadás színlapja Ármány és szerelem – az örök történet bemutatója a Csíki Játékszínben

» Korábbi cikkek