HAMLET

Fülöp Noémi

SOROMPÓK NÉLKÜL

Teltház a Mucsi-Scherer párosnak

[2011. May. 27.]

Egy székely bányászfaluban játszódó Ványa bácsi és egy nagyon várt, de egyre késlekedő mulatság nevettette meg a szatmári közönséget.

A szatmárnémeti színházi fesztiválra félidőn túl érkezett meg a magyar közönség által leginkább várt előadások egyike, a Bárka Színház Mulatsága. Bár a város egyik magyar líceumában éppen az előadás napján, csütörtök délután szerveztek ballagást, Mucsi Zoltánra, Scherer Péterre és Szikszai Rémuszra így is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Előttük pedig két, a Színházi gyakorlat a közép- és észak-nyugati régióban című uniós projekt részeként létrejött előadást tűztek műsorra a stúdióteremben.

Bányavirág

Fenyőfa, borvíz, kispatak, falusi idill? Az hát, pálinka reggel-délben-este, munkanélküliség, nincstelenség, öngyilkosság. Székely Csaba, a dráma szerzője jól orron fricskázza a csapból is ömlő, közhelyes, giccses, nulla valóságtartalmú Székelyföld-képet. Helyette egy névtelen, de számos székelyföldi bányásztelepüléssel behelyettesíthető község brutális mindennapjait kapjuk az arcunkba, a szerzőtől megszokott fergeteges nyelvi humorral.

Mindez úgy tűnik, kicsit tömény a szatmári közönségnek, akik nevetni is csak módjával mernek, pedig az előadásban játszó, javarészt kolozsvári színihallgatók (a Dupblat Társulat tagjai) szerint a nézők általában végighahotázzák a Bányavirágot. Vagy talán ez a közönség érzékenyebb a poénok mögötti tragédiára, arra a kiúttalanságra, ami napról napra, könyörtelenül építi le a benne élő embert.

Fotók: Szatmárnémeti Északi Színház

A székely Ványa bácsi főszereplője Iván (Orbán Levente), aki féltestvérével, Ilonkával (Szász Réka) várja évek óta nagybeteg apjuk halálát. A szomszédban a kissé együgyű, de tehetős Illés (Kovács Károly) lakik, akinek felesége, Irma (Kelenhegyi Olga) szívesen hozzámenne Ivánhoz, ha sikerülne végre elválnia (vagy neadjisten megözvegyülnie). Orbán Levente alakítása számomra a leghitelesebb: ott látom benne az összes atyafi esszenciáját, akik részegen szembetántorognak velem egy székelyföldi faluban.

De látom benne annak az embernek a romjait is, akivé válhatna, ha az apja végre ráhagyná a vagyont, ha találna munkát, ha „normális életet” élhetne, ha nem veszítette volna el visszahozhatatlanul az önmagába vetett hitét. Nincs normális élet, csak élet van, mondja ki Mihály, a falu orvosa (Bodor Balázs), de Iván már rég oda sem figyel. A kereszttel bajlódik, amit eredetileg az apjának szánt, most viszont magához méricskéli, majd kiakasztja a falra, talán emlékeztetőként arra az egy dologra, amit még vár az élettől.

Méd(e)ia

Még mielőtt egyetlen szó is elhangzana, a kísértő/műsorvezető/szobalány (Pál Emőke) piros folyadékkal locsolja végig az előadás teréül szolgáló ágyban egymás hegyén-hátán alvó többieket. A vérfoltokat végig magukon viselik az utolsó percig színen levő szereplők (aki épp nincs benne a jelenetben, használaton kívüli eszközként áll meg az ágy sarkában).

Bertóti Johanna, a dráma szerzője a bulvársajtó felől közelít a mítoszhoz, mindennapjainkba helyezi a történetből kiragadott momentumot. Kreón, a polgármester (Hunyadi István) lányát szeretné hozzáadni alárendeltjéhez, Iászónhoz (Molnár György), azzal mit sem törődve, hogy a kiszemelt vőlegény Médeia (Sebők Mária) férje. Glauké (Bereczki Enikő) egy párhuzamos világban létező, ártatlan és szeretetéhes lényként botorkál végig az apja által megírt forgatókönyvön.

A lapok nélkül kártyázó négyes, akinek pletykapartija felvezeti és lezárja a történetet, a Tourette-szindrómás műsorvezető, a szavaknál gyakran többet elmondó mozgássorok Csiki Zsolt rendező előadásának emlékezetes pillanatai. Máskor viszont szájbarágósnak tűnnek az önismétlővé váló orgiák, a széttrancsírozott torta, a másodjára is előkerülő művér. A végére úgy érzem, kevesebb több lett volna.

Mulatság

A három névtelen szereplő (Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Szikszai Rémusz) egy páholy ajtaját betörve érkeznek meg a színpadra, miután percekig kívülről hallottuk, ahogy latolgatják: vajon van-e valaki odabent? Ezek hárman nagyon akarnak mulatni, azzal mit sem törődve, hogy kutya sem hívta őket, sőt, egyáltalán abban sem biztosak, hogy mulatságra, halotti torra, esetleg egyikre sem érkeztek.

A hevenyészett fabútorokkal berendezett helyiségben egy teremtett lélek sincs rajtuk kívül, de ahelyett, hogy feladnák és hazamennének, csökönyösen letelepednek, és várják az általuk vizionált bulit. Nem túl bőbeszédűek ezek hárman (egy adott ponton kiderül: olvasni sem tudnak), valami világvégén túli faluból szalajthatták őket, még az ünneplőjüket is a sajátjuktól ugyancsak eltérő testalkatú atyafiaktól kölcsönözték.

Mrozek Mulatságában az történik, hogy nem történik semmi, és ez kergeti az őrületbe a három szereplőt. A feszült várakozásban minden apró gesztus, minden kiejtett szó poénná alakul (és megkapja jól kiérdemelt nevetését, esetleg nyíltszíni tapsát), közben pedig lassan kirajzolódik a három együgyű személyisége.

Van köztük egy rámenős vezéregyéniség, aki maga után rángatja a másik kettőt, egy, aki még a hármas átlagánál is bugyutább, és egy, aki örök optimista (bár a végére belőle is kifogy a lelkesedés). Míg ezek hárman belepusztulnak az unalomba, a nézőt távolról sem fenyegeti ez a veszély: a nevettetés nagymestereivel van dolgunk, akik gondoskodnak róla, hogy ha nekik nincs is mulatság – nekünk azért legyen.

kapcsolódó írások

SOROMPÓK NÉLKÜL SOROMPÓK NÉLKÜL SOROMPÓK NÉLKÜL SOROMPÓK NÉLKÜL

» Korábbi cikkek