HAMLET

Hegyi Réka

UTE-FESZT 5

"Beszédoperát" mutatott be Kolozsváron a Teatro da Rainha

[2008. Nov. 12.]

Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja

Kevés kormánytámogatást kapnak a portugál színházak, ezért egy kísérleti társulatban fel sem merül a nagyobb szabású produkciók színpadra vitele - hangzott el a közönségtalálkozón.

A Teatro da Rainha az első portugál társulat, aki előadást mutat be Kolozsváron – vezette be az Ella című előadást követő kedd délelőtti közönségtalálkozót Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. Elmondta azt is, hogy külön öröm számára, hogy az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválján éppen ez az előadás avatta fel a színház stúdiótermét.

A Teatro da Rainha ugyan nem tagja az uniónak, de mivel az Ella című Herbert Achternbusch darabot a portói nemzeti színházzal, a Teatro Nacional São João-val közösen mutatták be, részt vehetett a fesztiválon. A koprodukció egyébként sokat elárul a portugál színházi viszonyokról: ott például a nemzeti színház hivatott felkarolni a kísérletező, független produkciókat is.

Fernando Mora Ramos José szerepében
A portói színházi viszonyokról José Luís Ferreira mesélt, a nemzeti színház külkapcsolatokért felelős aligazgatója. A közönségtalálkozó résztvevői megtudhatták, hogy a 400 éves inkvizíció, majd az 50 éves diktatúra gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy a színház mint a társadalom kritikai tükre szerepet vállaljon a közéletben. Lisszabonban, majd az 1974-es politikai fordulat után más városokban is a szórakoztató műfajok hódítottak teret. Mivel a lakosság nagy hányada analfabéta volt, nehéz is lett volna magas kultúráról álmodni.

A politikai nyomás megszűnte után a gazdasági helyzet nyomta rá bélyegét a színházakra. Ferreira egyetlen példával ecsetelte a baloldali kormány hozzáállását: választások előtt ígérték, hogy az állami költségvetés 1 százalékát költik majd kultúrára, ehelyett az akkori 0,4 százalékos támogatottság helyett ebben az évben 0,26 százalék jut a kultúrának.

A válság a nemzeti színházra is rányomja bélyegét, idén például kénytelenek voltak lemondani a P.O.N.T.I fesztiválról, amit 1997 óta nagy közönségsikerrel szerveznek Portóban. Érthető módon a független társulatok még rosszabb helyzetben vannak. A Teatro da Rainha is, pedig nekik megadatott az a lehetőség, hogy az 1985-ben bemutatott Ellát harminckettes szériában játsszák, majd hogy három évvel ezelőtt felújítsák és turnéztassák.

Jelenet az #i#Ellá#/i#ból. Az asztalon az egy óra 20 perces kávéfőzési jelenet kellékei. Háttérben jól kivehető, szoptató anyát ábrázoló plakát, német nyelvű felirattal
José Carlos Faria, a társulat igazgatója arról is mesélt, hogy mivel minimális működési támogatásra számíthatnak, arról szó sem lehet, hogy nagyobb lélegzetvételű produkciót, például egy Shakespeare-darabot mutassanak be, mert a színészek gázsiját már nem tudnák előteremteni.

Az eladás rendezője és főszereplője, Fernando Mora Ramos az előadás létrejöttéről mesélt a közönségnek. Egy barlangban mutatták be, ahol a tér adottságai (nyirkosság, egy ottfelejtett drótketrec) nagymértékben meghatározták az interpretálást. A Németországban botrányos, Portugáliában (és Romániában) viszont ismeretlennek szerzőnek számító Herbert Achternbusch szövegét nagy nyitottsággal fogadta a közönség, mert nem utasították el, sőt, megkedvelték a félkegyelmű főszereplőt. A bajor nyelvjárásban megírt darab fordításával viszont nehéz volt megbirkózni, a portugál nyelv ugyanis nem ismert dialektusokat, ezért csipogó-kotkodácsoló hangokkal korcsosította a beszélt nyelvet, amelyek állítólag az anyaméhben is hallhatóak.

A szerteágazó történetet Ramos a tengerhez hasonlította: messziről összefolyó masszának tűnik, de közelről figyelve észre lehet venni, mennyi minden van benne... Számára kihívás volt megtalálni a szöveg logikáját, kronológiáját, és nagy elégtételt jelentett, hogy bemutathatták, annak ellenére, hogy a hivatalosságok nem támogatták őket. A független színházakra visszatérve még elmondta: sok társulat szívesen kísérletezik, keresi az új utakat, de ha megtalálja ezeket, nem megy tovább, nem viszi végig az elkezdett művészi programot.

Margarida Mauperrin és Fernando Mora Ramos (fotók: teatro-da-rainha.com)
Az előadásról beszélve Visky András a komikum és tragikum összeszövődését emelte ki, és beszédoperával azonosította a különös zeneiségnek köszönhetően. A térfelosztást is szerencsésnek találta: a színpad mögött egy organikus tér található (José tyúkokat etet a palánk mögött), a szenvedés terében zajlik a játék nagy része, a nézőtérhez legközelebb viszont az eltűnés tere áll. A kávédaráló zúgása felerősödik, a háború és a szenvedés emlékévé válik, mint ahogy a tojás a jövővel, az új élettel azonosul.

Fernando Mora Ramos játékáról el kell még mondanunk, hogy sok játékossággal, következetességgel, finom iróniával mutatta be Josét, az anya történetével azonosuló fiút. Különösen emlékezetes a tárgyakhoz való viszonya, ahogyan a nappali, a konyha és a hálószoba funkcióját egyaránt betöltő kis kamrájában sertepertél, keres, eljátszik bármivel, ami a kezébe akad, zenél a fedővel, a gőzben gyönyörködik stb.

A nagyszerű alakítást Margarida Mauperrin statikus játéka egészítette ki, aki egy karosszékbe süppedve tűri, hogy felfalja a tévéképernyőből áradó fény. Kár, hogy az utolsó jelenetben elrontotta az idillt azzal, hogy föl kellett állnia és be kellett mutatnia egy kínosan közhelyes színpadi halált.

kapcsolódó írások

UTE-FESZT 1 UTE-FESZT 2 UTE-FESZT 3 UTE-FESZT 4

» Korábbi cikkek